Dramatizált Napi Evangélium

Lk 16,1-8

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Marco Frisina: A gregoriánt nem másolni kell

    Marco Frisina: A gregoriánt nem másolni kell

    A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vendége volt október 3-án Marco Frisina, aki ismert zeneszerző, kórusvezető és pap egy személyben. Az olasz atya legismertebb ifjúsági találkozókon énekelt, Jesus Christ you are my life című szerzeményét a 2021-es Eucharisztikus Kongresszuson is közösen énekelhettük. Pappá lett zeneszerző – visszakapott dallamok Marco Frisina a hivatásáról szólva elmondta,…


  • Október a reformáció és Mária hónapja

    Október a reformáció és Mária hónapja

    Elindult az őszi pezsgés a felekezeteknél.


  • A Sacro Song képzés veszprémi végzősei a főszékesegyházban kapták meg oklevelüket

    A Sacro Song képzés veszprémi végzősei a főszékesegyházban kapták meg oklevelüket

    2024. december 7-én Veszprémben, a Szent Mihály Főszékesegyházban a Sacro Song keresztény könnyűzenei képzést elvégzett résztvevők látták el a szent liturgia zenei szolgálatát. Dr. Udvardy György veszprémi érsek hálával és biztatással szólt a zenészekhez. A zenei kurzus tagjai közül tizenhatan vehették át ünnepélyesen a képzés elvégzését tanúsító oklevelet Dr. Gloviczki Zoltántól, az Apor Vilmos Katolikus…


  • Mise Gitáron – immár 10 éve a liturgia szolgálatában (+VIDEÓ)

    Mise Gitáron – immár 10 éve a liturgia szolgálatában (+VIDEÓ)

    2014 Krisztus király ünnepén hivatalosan debütált Gável Gellért Mise Gitáron névre keresztelt misekompozíciója a Budavári Nagyboldogasszony-templomban, közismert nevén a Mátyás-templomban az Eucharist együttes és a Cantate Vegyeskar előadásában. Sapszon Ferenc tanár úr kisebb komponálásokkal egészítette ki a zenei szövetet, amelyet előbb Farkasházy Dávid , majd pedig Fercsik Viktor látott el vonószenekari hangszereléssel. Az elmúlt tíz…


  • Fegyverük a gitár – a dicsőítés újabb katonáit avatták Szegeden

    Fegyverük a gitár – a dicsőítés újabb katonáit avatták Szegeden

    2024. november 9-én színültig megtelt a Szegedi Dóm érdeklődő hívekkel, családtagokkal, barátokkal, hogy közösen ünnepeljenek a helyi Sacro Song keresztény könnyűzenei képzés végzős résztvevőivel. A hálaadó szentmisét követően Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora oklevelet adott át annak a mintegy negyven hallgatónak, akik elvégezték az év során négy alkalommal tartott intenzív zenei és…


  • Imádott Jézusom – dicsőítő klip a Szent Templomod Projekt részeként (+VIDEÓ)

    Imádott Jézusom – dicsőítő klip a Szent Templomod Projekt részeként (+VIDEÓ)

    Mindenszentek ünnepén beharangozta, Halottak napján bemutatta az Eucharist együttes az Úrral való egység ima Gável Gellért által megzenésített változatát. Az Imádott Jézus című dal videóklipje a Szent Templomod Projekt részeként került rögzítésre 2024. augusztus 8-án a Zsámbéki Öregtemplom festői szépségű romos falai között. A felvételen közreműködnek a Trüffel Quartet Vonósnégyes tagjai. A magyar katolikus dicsőítő…


  • „Akikhez szólok, értik” – zenés monodráma Greguss Sándor gondolataival

    „Akikhez szólok, értik” – zenés monodráma Greguss Sándor gondolataival

    Az „Akikhez szólok, értik” című zenés monodráma Greguss Sándor írásait és gondolatait kelti életre, miközben egy olyan ember szellemiségét és életútját mutatja be, akinek pályafutását mélyen áthatották a keresztény értékek és a hit. Írásaiban gyakranvisszaköszöntek az istenhit alapvető kérdései, az élet értelmének keresése és a gondviselésbe vetett bizalom. Greguss Sándor nem csupán a mindennapi élet…


  • Maros ma is fiatal – meghazudtolva bizonytalan életkorát

    Maros ma is fiatal – meghazudtolva bizonytalan életkorát

    A nagyszerű mű – többek szerint „lelki erőmű” – kezdetének meghatározása nem egyszerű. Ugyanis ahogyan a föld mélyén csírázásnak induló mag esetében sem látható az új élet kezdete, a Nagymarosi Ifjúsági Találkozók elindulásának időpontja is kissé homályba vész. A mára fává terebélyesedett rendezvény szervezői az elindulást ötven évvel ezelőttre teszik. Isten azonban minden bizonnyal már…


  • Földi-Kovács Andrea: Meghagytad a könnyeimet

    Földi-Kovács Andrea: Meghagytad a könnyeimet

    2024. szeptember 19-én az Ars Sacra hét keretében megrendezett Adullám Fesztivál befejező programjaként Földi-Kovács Andrea újságíró és média szakember tett tanúságot hitéről a váci Fehérek-templomában. Az alkalom elején Gável András és családja, illetve barátaik vezették a dicsőítést, illetve az előadás közben is elénekeltek közösen egy-egy odaillő dicsőítő éneket. Igazi családias hangulatot élhettek át a jelenlévők.…


  • Családi dicsőítés a Mária Rádió közösségi napján

    Családi dicsőítés a Mária Rádió közösségi napján

    2024. szeptember 8-án a Mária Rádió Szent Mónika Közössége élményekben gazdag, missziós napot szervezett a sashalmi Szent Mihály templomban és közösségi házában. A családi nap kicsiknek és nagyoknak örömteli programokat kínált. A szervezők minden évben „road-show” jelleggel más és más plébániára látogatnak el. Bemutatják a Mária Rádió családos műsorait, kiadványait, és játékokkal kedveskednek a résztvevőknek.…


  • Az Ars Sacra-Adullám Fesztivál újra fantasztikus előadókkal vár minket

    Az Ars Sacra-Adullám Fesztivál újra fantasztikus előadókkal vár minket

    2024. szeptember 14-én, szombaton újra megrendezik az Ars Sacra – Adullám Fesztivált Vác főterén. Különleges előadók a művészet eszközével tesznek tanúságot hitükről Jézusban. A koncertek és tanúságtételek 14:00 órától egészen estig tartanak. Az Ars Sacra héten, szeptember 15-én este Dr. Csókay András, szeptember 19-én este Földi-Kovács Andrea tanúságtétellel egybekötött előadását hallgathatjuk meg a Fehérek templomában.…


  • Lélektenger? Szeptember elején is irány a Balaton!

    Lélektenger? Szeptember elején is irány a Balaton!

    2024. szeptember 7-én a Balatoni-régió legtartalmasabb keresztény és zenei programját rendezik meg Alsóörsön. Egy nap, ahol a hit, a közösségi élmény és a természet találkozik, hogy lelked megújuljon és feltöltődjön. Várnak mindenkit, aki szeretne elmélyülni a katolikus hit értékeiben, megismerni új embereket, és átélni az alsóörsi AMFI páratlan szépségét egy különleges lelki élmény keretében. A…


  • Kézre vagy nyelvre – a helyes áldozásról

    Ma általánosnak mondható, hogy két táborra oszlanak a hívek: egyikük a kézbe áldozás lehetősége, másikuk a nyelvre történő áldozás kizárólagossága mellett foglal állást. Dolhai Lajos a liturgia.hu oldalon elérhető tanulmánya részletesen bemutatja a kézbe áldozás ősi, egyházi gyakorlatát. Sőt, az értekezésből világosan kitűnik az ősegyház gyakorlata, ahol a nyelvre történő áldozás szokása még teljes mértékben…


  • Pünkösd Európa felett – Lelkesen

    A Lelkes Napok szervezői nagy szeretettel várják az érdeklődőket 2025. június 8-án a Pünkösd Európa felett című programra, ahol közös ima, dicsőítés és szentmise alatt a Szentlélek áldásait kérik Magyarország számára. „Csatlakozzatok és éljük át közösen a pünkösd tüzét a Normafán, a Szent Anna kápolnánál!” – buzdítanak a szervezők.


  • Pünkösdi dicsőítés a Kikötőben – Prazsák Laci meghívója

    A Kikötő Gyülekezet dicsőítő és imaalkalmat tart pünkösdhétfőn a Blaha Lujza térnél Budapesten, 2025. június 9-én 9:00 órától 19:00 óráig. „Gyertek, hogy együtt megtapasztaljuk a Szent Szellem kiáradását!” – buzdított az eseményen történő részvételre Prazsák László az eseményt megosztó bejegyzésében. Prazsák Lászlóval és családi zenekarukkal az idei Dicsőítő Szigeten is találkozhatunk 2025. június 29-én, ahol…


  • Pápaillat Pusztavacson

    „A pusztavacsi Katolikus Egyházközség híveinek meghívására jótékonysági koncertet adtunk a község Szent Ágostonról elnevezett templomában. A közösség tagjai elhatározták: új, minőségi és méltó oltárt késszíttetnek a régi, pozdorja oltár helyére. Az Eucharist Zenekar koncertje apropóján összesereglett mintegy száz fős közönség az új oltár összegének jó kétharmadát ott is hagyta a kihelyezett perselyben. Dicsőség Istennek az…


  • Ferenc pápa: Isten dicsőítése nem kerül semmibe

    Ferenc pápa homíliája az igazi dicsérő imáról, amelyet 2014. január 28-án mondott el a Szent Márta Házban. A néhai Szentatya szokásos napi szentmiséjét mutatta be a Szent Márta Ház kápolnájában. Homíliájában Dávid örvendező magatartását magyarázta a szentmise első olvasmányából kiindulva. „Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt” – olvassuk Sámuel második könyvében. Isten egész népe…


  • Úgy legyen – egy ősbemutató margójára

    Január 18-án, szombat este 18:00 órakor a 3in1 zenekar bemutatja az Úgy legyen című liturgikus misekompozíciót. A szentmisét Csépányi Gábor atya celebrálja, az elhangzó misetételek pedig Machalik Kriszti szerzeményei – illetve ebben a formában azt lenne helyes írni, hogy „az én szerzeményeim”, csak valahogy ez olyan furcsa érzés. Talán mondhatom általánosságban, hogy az ember mindig…


  • Mosd tisztára hófehér ruhám – tisztázandó dalszöveg

    Gável András saját dalszövegének üzenetét és annak magyarázatát osztotta meg Facebook oldalán. A „Hadd legyek nálad” kezdetű közismert dalt sok helyen immár saját imádságukként zengik Istennek, főképpen a szentmise áldozási énekeként. Loyolai Szent Ignác jezsuita „Krisztus lelke, szentelj meg engem” imájának parafrázisa és megzenésítése (Gável Gellért) még közelebb hozza az eredendően kifejezett mennyei vágyakozást. „Egy…


  • Se Jézuska, se Lenin – forradalmi gondolatok

    Gável András gondolatsora az idei nemzeti ünnephez kapcsolódóan. „A mostani nemzeti ünnepünkön hallottam egy beszédben, hogy 1956 előtt mindent istenteleníteni akartak központilag, nagy erővel. Az iskolákban a keresztek helyére vörös csillag került a táblák fölé, sok tanárt elbocsátottak, ha Istenről beszélt vagy tanított, de még a karácsonyt is megcsúfolták. Azt tanították a gyerekeknek, hogy nem…


  • A Duna mellett – az árvíz miatt is dicsőítették Istent

    2024. szeptember 18-án a RAM, Radnóti Miklós Művelődési Központban adott közös dicsőítő koncertet az Eucharist, az imperfectum és a 3in1, az Árpád-házi Szent Margit Templom felkérésére. A megjelentek egy szívvel-lélekkel dicsérték Istent mindhárom katolikus könnyűzenei formáció zeneszámaival. Az önálló produkciókat az alkalmilag összeállt fúzió dalcsokra követte olyan közismert énekekkel, amelyekbe minden jelenlévő is lelkesen bekapcsolódott.…


  • Nagy Martosi Találkozó

    A felvidéki Martosi Rendezvényközpont ad helyet annak a koncertből, előadásból, dicsőítésből és szentmiséből álló programnak, amelyet szeptember 7-én rendeznek meg a szlovákiai Martovce községben. Fellép a Kaptár Band Junior és a Crux Zenekar. Földi-Kovács Andrea, Simon Dávid atya és Babarczi Panni tesznek tanúságot hitükről. „Nagy szeretettel hívunk mindenkit szeptember 7-én délután a Martosi Rendezvényligetbe, hogy…