a dicsőítők itt kötnek ki
Dramatizált Napi Evangélium
Lk 24,35-48
Csak személyes használatra!
2024. március 25-én este 20:00 órai kezdettel mutatják be a Stabat Mater című zenés színpadi előadást a Szent István Bazilkában, az Eucharist együttes, a Trüffel Quartet és a Dramatizált Biblia társulatának tagjainak közreműködésével. Az esemény az egy évvel ezelőtti, Fájdalmak Férfia című virágvasárnapi passió folytatásának is tekinthető. A színészekből és zenészekből álló művészeti fúzió a…
Jóllehet a legtöbben annyiszor elolvastuk a Biblia megfelelő szakaszait, amelyek Jézus Krisztus szenvedéstörténetének részleteiről számolnak be, mégis akadnak érdekes, mitöbb meglepő részletek itt-ott. Ilyen például a Márk evangélium két verse, ahol egy pucér ifjút látunk rohangálni, miután a szolgák elfogják Jézust az áruló Júdás segítségével. Vajon ki lehet ez a meztelen srác? A Márk evangélium…
Jól emlékszem azokra az időkre, amikor kisgyermekként ültem én is a diafilmet néző korombeliek között, és szinte együtt lélegeztem a vetített képeken látható hős katonákkal, bátor tengerészekkel; és haragudtam azokra, akik nem az igazság mellett, és nem az igazságért küzdöttek. Csupán néhány háznyira tőlünk lakott az egyik barátom, és náluk már volt diavetítő (70-es évek…
Az evangéliumban a következőt olvassuk Jézus Krisztus tanításaként: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.…
A SULIBULI nevű Facebook oldal információi szerint a katolikus formáció zenei-evangelizációs koncerteket ad főképpen egyházi intézményekben, kapcsolódva az iskolák lelki felkészülési folyamataihoz. Az Eucharist együttes immár több mint 16 éve (a zenekar elődjét is beleszámolva 26 éve) teljesít zenei és lelki szolgálatot iskolákban, zenei fesztiválokon, egyházi-liturgikus eseményeken, mindig igazodva zeneileg és tematikában a meghíváshoz. „A…
Akik olvasták már írásaimat itt a Dicsőítő Sziget című online újság oldalain, azok már tudják, hogy elfogadom a Teremtő Istent mindenek urának; feltétlen híve vagyok az Ősi Rendnek; csodálója a Természetnek; és szigorú kritikusa a lélek nélkül vergődő emberiségnek. Az elmúlt napok közéleti eseményei (lemondások), az azok körül kialakult politikai hisztéria, a kapcsolódó emberi találgatások,…
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 1700 órás, keresztény könnyűzenei felnőttképzésének záró ünnepségére került sor 2024. február 2-án Vácott. Az eseményen beszédet mondott a Gloviczki Zoltán rektor, valamint Gável Gellért gitárművész, a képzés szakmai vezetője és a felnőttképzés alapjául szolgáló „Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási módszer” egyik megalkotója, továbbá Gável András a képzés tanárai közül. A…
A „csillag”, ami itt van a Földön (bár nem erről álmodtunk) Eredetileg nem ezt a címet adtam a mostani írásomnak, de azt túlontúl ijesztőnek éreztem, hogy úgy mondjam – túlságosan direktnek (egyértelműnek); így hát változtattam rajta. Jobbnak gondoltam, ha a Tisztelt Olvasó alakít ki magának egy saját képet a leírt tartalom okán, és nem én…
Idén is megrendezésre került az ökumenikus imahét, amelynek mottója ezúttal az evangéliumi főparancs. A felekezeti közeledés ezévi gondolatait a Burkina Faso-ban élő ökumenikus közösség állította össze. A muzulmán vallási többségű országban hitükért üldözött keresztények felismerték, hogy mindennél fontosabb felfedezniük és megélniük a szeretet jézusi parancsát az ellenségeikkel szemben is. Noha magától értetődőbbnek tűnne a rosszat…
2023. december 30-án, este 19:00 órakor a megújult pompájában tündöklő Veszprémi Székesegyházban kerül bemutatásra a „Betlehem veled” című színpadi mű az Eucharist együttes és a Dramatizált Biblia neves színészeinek közös előadásában, a Trüffel Quartet közreműködésével. A produkció ingyenesen látogatható, a résztvevők önkéntes adományaikkal a rászorulók javára adakozhatnak. Az előadás december 21-i, szentendrei dupla előadásának jó…
„A nagy nyilvánosság előtt, képviselve egyházunkat, hazánkat, 11 ezer fiatal jelenlétében az egész Kárpát-medencei magyar ifjúság nevében köszönthetem a Szentatyát. Magyar nyelven fogom köszönteni Ferenc pápát és ehhez mindössze két perc áll a rendelkezésemre. Sokat készültem, hogy ez alatt a rövid idő alatt el tudjam mondani mindazt, amit szeretnék. Többek között arról szeretnék beszélni a…
A hazai keresztény könnyűzenei élet eddigi legnagyobb szabású eseményére kerülhetett sor az Ez az a nap! Puskás Arénában megrendezett alkalmán, 2022. július 23-án. Felejthetetlen erővel magasztalta Istent Csiszér László, Prazsák László és Hanna egyesített csapata. Zenei szolgálatukkal hirdették az Örömhírt Pintér Béla, a Keresztkérdés, Hellinger András és a Golgota Worship, a PZM, a Dics-Suli Band,…
Ha létezik ma Magyarországon olyan etalon ének, amely generációkat képes összefogni a reménység hittel és erővel teli üzenetével, az a „Föltámadt, alleluja!” című húsvéti dal. Nem véletlen, hogy Sillye Jenő éneke a rendszerváltozás utáni korszak méltán emblematikus „himnusza” maradt, amely a kommunizmus terhét önmagáról éppen csak lerázó Magyarország első pápalátogatásához is szorosan kötődik. Az azóta…
„Az Istennel való közösség, a bűnbánat is ad egyfajta boldogságot. Mert tudom, hogy megváltott ember vagyok. Tudom, hogy nehéz helyzetekben kihez fordulhatok, aki tud nekem segítséget nyújtani. Igen, többször vagyok boldog, mint boldogtalan” – vallotta meg Mező Misi az A Dal 2023 húsvéti, ünnepi műsorában. A Magna Cum Laude és az Eucharist együttes énekese hozzátette:…
Az idén hetvenötödik születésnapját ünneplő Ferenczy Rudolf – közismert nevén Dax – az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Szent Adalbert kitüntetés kisérem fokozatában részesül – értesült a Dicsőítő Sziget. Immár második alkalommal fordul elő olyan, hogy keresztény könnyűzenei előadó ebben a jeles egyházi elismerésben részesül. A főegyházmegyei elismerést az ezredfordulót követően alapították, és azoknak ítélik oda, akik hozzájárultak…
„Mindig is úgy gondoltuk, hogy a »To Not Worship You« cím („Hogy ne dicsérjelek Téged”) elég lesz ahhoz, hogy elgondolkodásra ösztönözze az embereket, akik a dalt hallják, és rákérdezzenek: mi a fenéről szól ez a szám, mert a címe biztosan elég furi” – nyilatkozta Bart Millard dalszerző. „Egy alkalommal beszélgettünk, és azon töprengtünk, hogy az…
Ferenc pápa magyarországi szentmiséjének zenei szolgálatát megint csak jó kezekbe tették, amikor annak megszervezésére – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz (NEK) hasonlóan – Sapszon Ferenc karnagy urat és Varga László atyát, a Váci Székesegyház karnagyát és az OMCE igazgatóját kérték fel. A pápalátogatás előtti igencsak rövid felkészülési idő miatt a legprofibb zenei tudással rendelkező kórustagokat keresték…
A dicsőítés átjárja az ember életét, hiszen Isten mindig Isten marad – vallja Ferencz Levente, a gyergyószentmiklósi Glory zenekar tagja. Az erdélyi csapat a nyári FeltöltŐ keresztény könnyűzenei fesztiválok szervezője. Már nem az első alkalommal találkozhatunk a Glory zenekar ünnepekhez kapcsolódó csodaszép és tökéletes minőségű zenei klipjeivel. Az idei húsvétra Jonathan David Helser, Melissa Helser,…
„Ha nincs folytatása az életünknek, akkor valami borzasztó szomorú és szánalmas a mi emberi sorsunk” – mondta Beer Miklós püspök a Világgazdaságnak adott húsvéti interjújában. „A kedves népszokások teljesen mellékvágányra viszik a húsvét üzenetét. Gyerekes elképzeléseink maradnak meg, és nagyon keveset beszélünk Jézus nagypénteki kereszthaláláról mint az emberiségért vállalt isteni áldozatról, illetve a feltámadás komolyságáról. Kimarad…
„Ha elfelejteném, hogy szíved mily’ jó hozzám, és hogy kegyelemben élhetek, engedd, hogy felnézzek a te keresztedre” – fogalmazza meg gyönyörű szavakba és zenébe öntve Matt Redman „nagypénteki himnusza” a megváltás csodájáról. Bizony sok esetben képesek vagyunk belefeledkezni a saját gondjainkba, ahol már nem vagyunk képesek látni, mit tett értünk Jézus, a Golgota Királya. Itt…
A Főnix gitáros énekkar várja az énekelni, zenélni vágyókat, akik szívesen részt vesznek a plébánia életében. Jelentkezni e-mailben a plebania@szentmihaly.hu címen lehet. Az Angyalföldi Szent Mihály Plébánia felhívásából azt is megtudhatjuk, hogy a próbákat kéthetente kedden este tartják a Rokolya utcában. Havonta egy alkalommal teljesít majd a templomi gitáros kórus egyházzenei szolgálatot a Rokolya utcában,…
Most vasárnap hálát adtunk az elmúlt 25 év zenei szolgálatáért. Amikor elindultunk ezen az úton Gellérttel, én éppen csak a gimnáziumot kezdtem a piaristáknál Budapesten. Aztán Jenő a hóna alá vett bennünket. Bejártuk az országot vele. Csodálatos kalandokban volt részünk idejekorán. November 13-án, a Mátyás-templomban ez is eszembe jutott. Betegség miatt Varga Laci atya nem…
Minden színpadon álló embernek sokat jelent, ha egy-egy nagyobb projekt után kicsit visszahúzódhat a szerettei közé. A töltekezés pillanatai ezek, amikor pontosan úgy látják őt, amilyen valójában. Michael W. Smith esetében is hasonlóképpen lehet ez. Ezt bizonyítja legalábbis egyik bejegyzése. A világhírű énekes által megosztott képen az unokáját tartja a kezében, és lelkendezve a következőket…
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején Szikora Róbert énekes a katolikus hitét felvállalva látta el az esemény nagyköveti feladatait. A legtöbbünkben maradandó nyomot hagyó és változást hozó találkozó idején megkezdett folyamat azonban nem fejeződött be. Az R-GO frontembere ezúttal Szombathelyen a ferencesek meghívására tett tanúságot Isten szeretetéről. Az előadó örömmel nyugtázta a találkozót. „Csoda, péntek este…
Abroncsokra gyűjtünk! Együtt meglehet az a 323 684 Ft! Szállj be Te is, hogy beszállhassunk mi is az autóba! Szlovákiába menet tönkre ment a kerekünk, úgyhogy most abroncsokra gyűjtünk: Segíts, hogy tovább gurulhassunk! A teljes írás itt olvasható.
Fábry Kornél atya kiemelte, hogy érti, hogy mi az, amit sokan kritizálnak az egyházi könnyűzenében. A hangszerváltástól kezdve számos más kérdés jogosan merül fel a hívekben. Hangsúlyozta, hogy olyan szent zenét kell játszani, ami egyetemes, minőségi liturgiának felel meg. Hozzátette, hogy a liturgiában elég szigorú megkötések vannak, amelyet a mai zeneszerzőknek, énekeseknek ismernie, és figyelembe…
Megjelent Andelic Jonatán legújabb albuma, melynek bemutatóját október 22-én, a Kelenföld Montázs Központban tekinthette meg az érdeklődő közönség. A 6-12 éves gyermekek szülei „szülőmegőrzőbe” mentek, gyermekeik pedig csapatjátékok és Jota interaktív koncertje keretében kaptak értékes útravalót az életükhöz. Jota a Kölyök Placc albumot azért írta, hogy dalain keresztül a gyerekek lelkivilágába játékos, táncos formában beépüljön a hit,…
Fények Ünnepei címmel szerveznek rendhagyó nagykoncertet a magyarországi történelmi egyházak november 30.-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A zsidó, a római katolikus, az evangélikus és a református énekesek, előadóművészek, kórusok egy színpadon állva mutatják be – legtöbb esetben közös gyökerekből fakadó – egyházzenéjüket. Az esemény fővédnőke Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az eseményre a…
2022. november 10-én került megrendezésre a keresztény könnyűzenei workshop a Szikra Projekt Irodájában. Az eseményen előadást tartott, az Eucharisztikus Kongresszus korábbi titkára, Dr. Fábry Kornél atya. A gitáros zsolozsmáról tartott előadás „Zene az egyház szolgálatában” címmel hangzott el, amely minden bizonnyal feszegette bizonyos pontokon a hagyományos egyházzenei határokat. Ezt követően Réz György kommunikációs szakember arról beszélt,…
„A dicsőítés egyik legtisztább formája a pihenés.” Nincs más teendő: gitárosok, pihenjetek!