a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Lk 16,1-8
Csak személyes használatra!

Elérkeztünk oda – hála Istennek –, hogy ma Magyarországon egyre több dicsőítő zenekar és előadó végezheti teljes időben zenei és evangelizációs szolgálatát Isten dicsőségére és az egyház közösségének javára. Mindez annak köszönhető, hogy a közösségek tagjai felébredtek, és észrevették, hogy támogatni szükséges az egyház dicsőítő szolgálattevőit. Sokáig ez szinte elképzelhetetlen lett volna, mára azonban valóság,…

Azt bizonyára sokan sejthetik már, hogy az emberi élet megjelenése, az egyén vállalt szerepe a saját élete során, az nem a véletlenszerű történések alkalmi sorozata. Kell, legyen valami meghatározottság ebben, hiszen – jó eséllyel azt azért tudjuk, hogy – véletlenek nincsenek. Nyilván, hogy elfogadjuk és értjük azt is, hogy sokféle utat választhat az ember a…

Jézus Krisztus szenvedése és halála – orvosi szemmel. A téma olyannyira megszokott lett számunkra, hogy sok esetben bele sem gondolunk annak valódiságába. A CBN cikkét a Magyar Kurír fordította le még 2011-ben, de hamar beláthatjuk, hogy az bármikor aktuális. A keresztre feszítés – melynek első ismert esetei a perzsáknál fordultak elő – Nagy Sándor révén…

Az ember kíváncsiságát is lehet jellemezni azzal a szóval, hogy „végtelen”; és az ember szeretné is megérteni ennek a szónak a jelentését, tartalmának a kiterjedését. Meg is tesz azért mindent, hogy az elméjével a lehető legközelebb férkőzzön egy megismerni, megérteni vágyott közeghez; legyen az bármi is a világon. Leitert András a tőle már-már megszokott módon…

Hmm! Ez újra csak kiváltképpen érdekes és figyelemfelkeltő címe állandó szerzőnk – Leitert András – legújabb írásának; habár az eddigiek alapján joggal feltételezhetjük, hogy nem pénzbeli dologról lesz szó. A világi csillogástól elvakítottan, ugyan leginkább az anyagikra gondolhatnak sokan a címben szereplő szám láttán, de az már egyértelmű a legtöbbünk számára, hogy a világi értékek…

Azt már bizonyára sokan megérezhették Leitert András előző két írásának (a KÖZÖSSÉG, az vajon mi? és az Úttalan utak) az elolvasása és értelmezése során, hogy az emberek ugyan alkalmasak arra, hogy egységbe tömörülve, önzetlenségen alapuló közösséget hozzanak létre; de az is világossá vált, hogy ez nem csak egyszerű, elhatározási kérdés. Sokaknak a gondolkodását elhomályosítja a…

Az elmúlt héten elkezdtük felgöngyölíteni annak a kérdésnek a fonalát, hogy a KÖZÖSSÉG igazi lényege mit is jelent valójában; és megérthettük azt is, hogy ennek a szónak a tartalmi méltóságára kiváltképpen oda kell figyelnünk. A gondolatsor folytatásaként szerzőnktől – Leitert András – megtudhatjuk azt is, hogy az alapos megértéshez mennyire fontos, hogy a saját életünk…

Az emberek közötti beszélgetések során gyakran hangzanak el úgy bizonyos szavak, hogy azok igazi tartalmát nem ismerik kellően a beszélgető partnerek. A magyar nyelv ugyan megadja a lehetőséget arra, hogy a szavakat a megfelelő helyen használjuk, és így nem lesznek elcsépeltek; mondhatjuk, hogy így maradhat meg a jelentésük méltósága. Legtöbbször el sem gondolkodunk igazán, hogy…

2023. január 28-án egy csodálatos ifjúsági nap részesei lehetünk a veresegyházi baptisták jóvoltából. „Ha kapcsolódásról beszélünk, általában nem csupán érintkezést értünk rajta, hanem valami szorosabb kötődés létrejöttét. Nem felszínes találkozás történik ilyenkor, hanem egymásra találás ember-Isten és ember-ember dimenziókban” – tudhatjuk meg az Élő Remény Baptista Gyülekezet meghívójából. „Az elmúlt évben – de egyébként is…

A körülöttünk lévő világ mindig is bővelkedett azoknak az emberi „hatalmasságoknak” a számában, akik mögött nem lelki és/vagy szellemi érték állt, hanem csak az így vagy úgy megszerzett vagyon. A temérdek pénz megléte régebben is és manapság is megzavarja az emberi korszakok nyugalmát; a legnagyobb veszélyforrása a létezésnek. Azt gondolnánk, hogy a temérdek vagyon mindent…

Bartha Angéla szociális testvér a Katolikus Televízió pénteki adásában az alábbi, megszívlelendő gondolatokat fűzte a napi evangéliumhoz magyarázatként. Az apostolok meghívásának evangéliumi leírása arra ösztönöz, hogy imádkozzunk a papokért, akiknek elsődleges feladatuk, hogy Jézus jelenlétében legyenek. Jézus felment a hegyre és imádkozott és Atyával együtt meghívta a Szentlélekben azokat, akiket ő akart. Azért, hogy vele…

Apa vagyok és férfi. Miközben ez a két létállapot egyszerre kell, hogy küldetéssé váljon bennem, leggyakrabban mégis mintha egymás ellen tusakodnának. Amíg a férfiség képtelen megtalálni a legteljesebb szabadságát az atyai elhívásban, akaratlanul is rejtett szabadságharcot kezd el vívni, hogy élethez jusson. Világos, hogy egy efféle szüntelen nyomásban csekély esély mutatkozik arra, hogy apaként bármely…

Ferenczy Rudolf, művésznevén Dax idén ünnepli hetvenötödik születésnapját. Szinte a kezdetektől a hazai keresztény könnyűzene meghatározó személyisége volt évtizedeken át. Sillye Jenőhöz hasonlóan „Isten trubadúrjának” szegődött, és hamar karakteres zenei nyelvet alkotott meg magának. Fiatal korában édesanyja egy zsákba varrta be fia szűkösen összespórolt gitárját, hogy ne mindig a zenével foglalkozzon. Az anyai kísérlet annak…

Cody Carnes és Kari Jobe nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is csodálatos párost alkotnak. És alkotnak! Nem is akármilyen dalok születnek meg a közös műhelyükben. Például olyan, mint a tavaly ősszel debütált Forever&Amen. Kari Jobe karácsonyi üzenetében nagy reménységgel tekint a 2023-as esztendőre. „Boldog karácsonyt! Carnes-ék remekül vannak. Lassabb és csendesebb évszakot éltünk át…

A korunkban is fellelhető, értelmezési szempontokból különösen érvényes latin mondások ugyan az ókorból erednek, de jól átvezethetőek minden társadalmi korszak életmódbeli jellemzőinek eseményeire, azok magyarázatára. Ehhez szükséges elgondolkodni az éppen időszerű folyamatok eredetéről és azoknak a feltételezett kifutási lehetőségeiről. Ám akinek van erre időbeni és szellemi képességbeli lehetősége, az tegye ezt meg, mert – képletesen…

Sokan talán arra gondolhatunk, hogy a Jézus születése miatt elfogult evangélium szerzője kicsit talán túlzott, és kiszínezte a karácsonyi történetet. A valóság azonban az, hogy nem hiába keltek útra a napkeleti bölcsek. Székely János szombathelyi püspök katekézishez írt könyvében magyarázatot találtunk a különleges égi jelenségre. Az ókori csillagászok a bolygók mozgásából próbálták megjósolni a jövő…

Sillye Jenő, Mező Misi, az Eucharist és barátaik közösen énekelték a béke egyik hazai himnuszát a Margitszigeten a jelenlévő hatalmas közönséggel. Nem fogjuk elfelejteni… „Jöjjön a földre igazi béke” – hallhattuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szombati napján az Eucharist&Friends a margitszigeti nagyszínpadon adott koncertjének fináléjaként. A különböző keresztény felekezetekhez tartozó előadók közös előadásában 2021.…

A Veron & András zenekar alapítói Tőkés Veron és Kristek András. Saját bevallásuk szerint nem gondolták volna, hogy egyszer zenészként fognak fellépni, amikor párszor pusztán csak kedvtelésből ültek össze néhány dalt közösen eljátszani. A Gitár-ének duó hobbi zenélése azután kiegészült más zenészekkel. A saját ízlésük szerint dolgoznak fel olyan dalokat, amiket szeretnek. Vannak köztük jazz…

Isten megteremtette ezt a világot, benne az emberrel, akit férfinak és nőnek teremtett. Éppen úgy, mint ma: hogy a férfiból apa legyen, a nőből pedig édesanya. Apa, mint az engedelmes Szent József, az „igaz ember”. Anya, mint Jézus anyja, Mária. Kettejük igenje minden házassági szövetségnél erősebb fogadalom és elköteleződés, mert Isten meghívására mondják ki egyenesen…

A most következő történet a ’90-es évek elejéről származik, amikor még a pedagógusi pályám elején voltam; hittem az emberekben és azt gondoltam, hogy majd én leszek az, aki megoldja mindenki búját-baját. Az, hogy mi is a boldogság és miért is vagyunk általában elégedetlenek az Élettel, azt a mai napig sem tudom; de sokat gondolkodom ezen…

Június elsején Miskolcon rendezik meg az idei legnagyobb méretű, tömegeket vonzó felekezetközi dicsőítő napot. Nagynevű külföldi előadók mellett helyet kapnak azért a hazai szolgáló csapatok is. Így az Ez az a nap! színpadán láthatjuk majd a magyar Continental Singers csapatát, akik az elmúlt évtizedekhez hűen most is a legnagyobb zenei és lelki felkészültségükkel Jézus Krisztus…
Akik ezidáig mit sem tudtak kezdeni az isteni kegyelemmel, mitöbb egyenesen Istennel sem tudtak mit kezdeni a tagadásán túl, a mostani, kipellengérezett elnöki kegyelemmel sem tudnak mit kezdeni. Írhatnak „ezt már megmondjuk, ezt már megmondjuk” levelet a pápának, az isteni megbocsátás mértékével azután sem lesznek tisztában. Hatalmas és súlyos, kifejezetten undorító bűn letöltendő büntetésére láttunk…
Az ökumenikus imahét utolsó napján, január 28-án, vasárnap 17:00 órakor keresztény-zsidó imaórát tartanak Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást az előző évekhez hasonlóan Erdő Péter bíboros, prímás és Frölich Róbert főrabbi vezeti. A zenei szolgálatot az imperfectum keresztény könnyűzenei dicsőítő együttes, valamint Fekete László főkántor látja el. A néhai XVI. Benedek emeritus pápa…
A Tóra szerint nagyobb vétség ízeltlábút enni mint disznóhúst. A Dicsőítő Sziget kerekasztal-beszélgetésén adódott a kérdés, mi a nagyobb vétség: ha a Dicsőítő Szigeten, biciklizés közben a szánkba egy muslica röppen, és lenyeljük, vagy ha egy disznó… Megyeri Jonatán oldott hangulatú, mégis törvénytisztelő válasza a videóban! Székely János püspök és Megyeri Jonatán rabbi teljes beszélgetése…
Dr. Székely János megyéspüspök levelet írt a Szombathelyi Egyházmegyében élőkhöz a „Fiducia supplicans” című dokumentummal kapcsolatban. A katolikus főpásztor írása a hivatalos Facebook oldalán jelent meg, amellyel reagálni kívánt Ferenc pápa 2023. december 18-án írt „Fiducia supplicans” című dokumentumára. A számos bibliai vonatkozással alátámasztott levelet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük. „Kedves Paptestvérek, kedves hívek! A…
Már közzétette az Ez az a nap! dicsőítő megarendezvények szervezőirodája a következő évi nagy eseményük időpontját. A helyszínről és egyéb részletekről csak később adnak információt, de feltételezhetjük, hogy ahogy előző évben is egy vidéki stadiont töltött meg az alkalom, így 2024-ben is egy vidéki nagyvárosban gyűlhetnek össze a különböző keresztény felekezethez tartozók. Lehet, hogy Miskolcon?…
2023. november 25-én a Mária Rádió különleges rózsafüzér imádkozását hirdette meg. „Szeretettel hívjuk hallgatói családunk minden tagját közös gyertyás rózsafüzér imádságra a békéért a budapesti Hősök terére szombat délután 16:00 órára” – áll a közleményben. A rendezvény menetének megkezdése előtt, 15:30-tól a Hősök tere közepén gyülekezhetnek a résztvevők. Ekkor kezdik el meggyújtani a az imádkozók…
Az MTVA Bizony Isten elnevezésű YouTube csatornáján már elérhető az Agapé című, értékorientált műsor 76-ik adása. Ebben olyan kérdésre keresték a választ, hogy mire tanítanak minket testvéreink. Melyek a legjellemzőbb gyermekkori konfliktusok? Hogyan válhatnak később ezek a kapcsolatok erőforrássá, és szülőként mit tehetünk, hogy gyermekeink felnőttként is számíthassanak egymásra? Vágvölgyi Gergely műsorvezető vendégei ezúttal Bárdos…
2023. november 18-án 19:00 órától a Szent István Bazilika lesz a helyszíne annak az imaestnek, amelynek során gyerekek és fiatalok imádkoznak a világ békéjéért. Az esemény nem egyedülálló, hiszen éppen néhány hete, októberben szintén a gyermekek imádkozták a rózsafüzért a békéért szerte a világon. Az imaesten a rózsafüzért Mohos Gábor püspök vezeti, aki az alkalom…
Neked mikor van a szülinapod? Az enyémen ma már munkaszüneti nap van, úgyhogy a boltok zárva, az emberek pihennek, vagy tevékenykednek. Kicsit másképp, mint máskor. Az én születésnapom november 1-jén van. Hajnal 2,05-kor születtem, valahol az éjszaka vége felé közeledve, egy új nap éppen csak kezdetén. Akkor még nem igazán volt ekkora nagy muri, de…