Dramatizált Napi Evangélium

Lk 16,1-8

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Pünkösd utáni gondolatok

    Pünkösd utáni gondolatok

    Az életünk során gyakran előfordul – különösen a felnőtt korunk idejének a csúcsán –, hogy mennyi minden történt az eltelt idők során; mennyit változtunk; jobbak lettünk-e; teljesültek-e az álmaink; mi-minden vár még ránk az elkövetkezendőkben. Sok és még több gondolat jelenik meg képzeletünkben, és mindegyik valamiféle előzetes számvetés következménye; és okkal éppen az tör a…


  • Sacro Song képzés indult a Szeged-Csanádi Egyházmegyében is

    Sacro Song képzés indult a Szeged-Csanádi Egyházmegyében is

    Szombathely után Szegeden is elindult az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán a Sacro Song keresztény könnyűzenei tudástáron alapuló képzés. Négy hétvégén keresztül, valamint a fakultatív időközi mentorálás segítségével a workshopok előadói az egyházi liturgikus és az evangelizációs keresztény könnyűzenei stílus igényesebb műveléséhez segítenek hozzá. Idén az egyházmegyék együttműködésével és a főiskola közreműködésével három helyszínen valósulhat meg…


  • Dicsőítő Sziget újratöltve – közzétették az idei fesztivál időpontját

    Dicsőítő Sziget újratöltve – közzétették az idei fesztivál időpontját

    Szinte már meglepetést sem okozott a szervezők bejelentése, hiszen a Dicsőítő Sziget Fesztivál idei dátuma idén is a tanév befejezéséhez igazodik. 2024. június 23-án újra dicsőítők népesítik be a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli, déli csücskét, Szigetmonostor festői fekvésű települését. A fellépők kilétéről csak később közölnek információkat, de a zenei program visszatérő látogatói abban bizonyosak lehetnek, hogy…


  • 24H WORSHIP – már jelentkezhetünk az idei Dicsőítő Sziget dicsőítő folyamára

    24H WORSHIP – már jelentkezhetünk az idei Dicsőítő Sziget dicsőítő folyamára

    2024. június 23-án immár harmadik alkalommal, újra megrendezik a Dicsőítő Sziget fesztivált a Szentendrei-sziget Budapesthez közeli csücskén, Szigetmonostoron. Hagyomány, hogy a színpadi produkciókkal párhuzamosan valamelyik templomban egy egész napon át tartó dicsőítést szerveznek az ország legkülönbözőbb helységeiből érkező csapatokkal, illetve egyszemélyes szolgálókkal. A Dicsőítő Sziget fesztivál szervezői vallják, hogy a bensőséges, jó hangulatú rendezvény nem…


  • Csak Vele, Vele is, vagy Vele sem?

    Csak Vele, Vele is, vagy Vele sem?

    Születésünktől kezdve folyamatosan kapcsolatok lehetőségének sokasága veszi körül mindennapja-inkat; sőt, minden életkornak vannak jellegzetes kapcsolati jellemzői. Ahogy mondani szoktuk: Ennek is eljött az ideje! A teljesség igénye nélkül idézek csak néhányat. Kisgyermekként a teljes nyitottság van bennünk; tulajdonképpen olyan sokszínű ez a paletta – a plüssmacitól elkezdve, a labdán keresztül, a nagyítóig, a parittyáig, a…


  • Az Eucharist újra Hajdúsámsonban koncertezik

    Az Eucharist újra Hajdúsámsonban koncertezik

    2024. április 19-én 17:00 órakor a hajdúsámsoni katolikus egyházközség meghívására újra koncertet ad az Eucharist. Az együttes legutóbb tavaly ősszel fordult meg ugyanitt, ahol a Dramatizált Biblia három színészével kiegészülve közvetítették szóval és zenével Jézus Krisztus örömhírét a szinte teljesen megtelt református templomban. Április 19-én, pénteken várhatóan dicsőítőkkel telik meg a hajdúsámsoni katolikus templom, akik…


  • Stabat Mater a Bazilikában – az Eucharist és a Dramatizált Biblia közös előadása a nagyhét kapujában

    Stabat Mater a Bazilikában – az Eucharist és a Dramatizált Biblia közös előadása a nagyhét kapujában

    2024. március 25-én este 20:00 órai kezdettel mutatják be a Stabat Mater című zenés színpadi előadást a Szent István Bazilkában, az Eucharist együttes, a Trüffel Quartet és a Dramatizált Biblia társulatának tagjainak közreműködésével. Az esemény az egy évvel ezelőtti, Fájdalmak Férfia című virágvasárnapi passió folytatásának is tekinthető. A színészekből és zenészekből álló művészeti fúzió a…


  • Pucéron rohangált a srác Jézus elfogatásakor

    Pucéron rohangált a srác Jézus elfogatásakor

    Jóllehet a legtöbben annyiszor elolvastuk a Biblia megfelelő szakaszait, amelyek Jézus Krisztus szenvedéstörténetének részleteiről számolnak be, mégis akadnak érdekes, mitöbb meglepő részletek itt-ott. Ilyen például a Márk evangélium két verse, ahol egy pucér ifjút látunk rohangálni, miután a szolgák elfogják Jézust az áruló Júdás segítségével. Vajon ki lehet ez a meztelen srác? A Márk evangélium…


  • Vetítés és terelés

    Vetítés és terelés

    Jól emlékszem azokra az időkre, amikor kisgyermekként ültem én is a diafilmet néző korombeliek között, és szinte együtt lélegeztem a vetített képeken látható hős katonákkal, bátor tengerészekkel; és haragudtam azokra, akik nem az igazság mellett, és nem az igazságért küzdöttek. Csupán néhány háznyira tőlünk lakott az egyik barátom, és náluk már volt diavetítő (70-es évek…


  • Már megbocsáss…

    Már megbocsáss…

    Az evangéliumban a következőt olvassuk Jézus Krisztus tanításaként: „Legyetek irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe.…


  • Elhunyt a hazai egyházi könnyűzene fejlődésének veterán patrónusa – Déri András élete Krisztus volt

    Elhunyt a hazai egyházi könnyűzene fejlődésének veterán patrónusa – Déri András élete Krisztus volt

    2025. szeptember 12-én, 68 éves korában elhunyt Déri András karmester, kórusvezető, orgonaművész, zeneszerző, a hazai keresztény katolikus könnyűzene első oktatási projektjének elindítója és tanára. Számos magas színvonalú művészi tevékenysége mellett szívügyének tekintette a „templomi gitárosok” fejlődésének előmozdítását. Számára a különböző zenei stílusok nem szakadékot jelentettek, hanem lehetőséget. Nem volt bérelt szobája az egyházzenészek elefántcsonttornyában. Szakmaiságánál…


  • Kattanj rá te is! – KATTÁRS   szeptember 19-től Vác szívében az Eucharisttal és másokkal

    Kattanj rá te is! – KATTÁRS szeptember 19-től Vác szívében az Eucharisttal és másokkal

    Szeptember 19-21. között Vác és a Váci Egyházmegye a házigazdája a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényének. Az ennek keretében szervezett Családok és Közösségek Fesztiválja ismeretterjesztő előadásokkal, koncertekkel, színpadi produkciókkal, gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket. A váci KATTÁRS programjai különleges tereket népesítenek majd be. Megnyílik a Püspöki Palota kertje vagy az elmúlt években megújult váci Nagyboldogasszony-székesegyház. A hagyományokhoz igazodva…


  • CsúzDzsízösz – Apuci Zsámbékra hívott

    CsúzDzsízösz – Apuci Zsámbékra hívott

    Csomóné Lindmayer Katalin összefoglalója az Eucharist és gyermekeik (Kids) hagyományos augusztusi, zsámbéki dicsőítő koncertjéről, amelyet 2025. augusztus 21-én tartottak a gyönyörű kialakítású, Keresztelő Szent János barokk stílusú templomban. A szerző hangulatosan visszaemlékező összefoglalását az alábbiakban közöljük. Publikálhatóan őszintén a barátság és istengyermekség jegyében. Augusztus 21. már hosszú évek óta a beköszöntő hűvös első napja. Menetrendszerűen…


  • Lecövekeltek a keresztény könnyűzenészek Vácon – „SÁTOR” képzést tartanak a Sacro Song oktatási projekt keretében

    Lecövekeltek a keresztény könnyűzenészek Vácon – „SÁTOR” képzést tartanak a Sacro Song oktatási projekt keretében

    2025. június 26-28-ig a Sacro Song keresztény könnyűzenei oktatási projekt továbbképzési napjait rendezik meg Vácon, a Váci Egyházmegye területén, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán, az intézménnyel együttműködésben. Az intenzív kurzuson a több mint 30 résztvevő előadásokon vesz részt, valamint zenei gyakorlatokon vesznek részt, amelyek hasznosan segíthetik őket a mindennapi dicsőítő szolgálatukban. A képzés oktatói (Földi-Kovács…


  • A Dicsőítő Szigetre érkeznek Jézus barátai  június utolsó vasárnapján

    A Dicsőítő Szigetre érkeznek Jézus barátai június utolsó vasárnapján

    2025. június 29-én immár negyedik alkalommal rendezik meg a Dicsőítő Sziget rendezvényét a festői szépségű Szigetmonostoron, a Szentendrei-sziget Budapesthez közel eső déli csücskén. Neves keresztény dicsőítő előadók és akár a világi színpadokról ismert zenészek az örök szépség forrásából merítve Isten közelségébe emelik a szívünket. A fesztivál mottója ezúttal: „Soha nem hagylak el”, amely Jézus Krisztus…


  • Megvan az új időpont – Bódi Magdit a nyár után avatják boldoggá Veszprémben

    Megvan az új időpont – Bódi Magdit a nyár után avatják boldoggá Veszprémben

    A Veszprémi Érsekség hivatalos bejelentése alapján megvan az új időpont mikor ünnepeljük Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Minderről Dr. Udvardy György veszprémi érsek ünnepélyesen nyilatkozott a közzétett videóüzenetében. „Dr. Udvardy György veszprémi érsek bejelentette: XIV. Leó pápa jóváhagyásával 2025. szeptember 6-án, szombaton 11 órakor ünnepeljük Bódi Mária Magdolna boldoggá avatását. Ez az örömünnep az egész Egyház…


  • Elhunyt Varjú Imre atya, a hazai keresztény könnyűzene egyik első nagy patrónusa

    Elhunyt Varjú Imre atya, a hazai keresztény könnyűzene egyik első nagy patrónusa

    93 éves korában a mennyei hazába költözött Varjú Imre atya, aki 69 éven át szolgált Jézus paptársaként. 2021-ben a Vasárnap nevű lap Pengető című rovatának vezetőjeként alkalmam volt mélyebben is elbeszélgetni vele. Az akkori beszélgetésünkből hozok ide újra néhány számomra is emlékezetes, főképpen a könnyűzenei liturgikus zenét érintő részletet. A hazai katolikus könnyűzene elindulását segítő…


  • Kőhajítással „jutalmazták” az Eucharist együttes dicsőítő koncertjét (+videó)

    Kőhajítással „jutalmazták” az Eucharist együttes dicsőítő koncertjét (+videó)

    Az Eucharist együttes 2024-ben házigazdája és mások mellett fellépője volt a Dicsőítő Sziget Fesztiválnak. Az eseménynek otthont adó Szigetmonostor közössége szinte sajátjaként kezeli a zenei rendezvényt, amelyről a helyiek nagy vendégszeretete tanúskodik immár három éve. Vannak azonban, akik ezt a családias dicsőítő alkalmat nem szívlelik annyira, és ennek olykor – meggondolatlan vagy szándékolt – jelét…


  • A Dicsőítésvezető – Gável András újonnan megjelent könyve megrendelhető

    A Dicsőítésvezető – Gável András újonnan megjelent könyve megrendelhető

    Megjelent Gável András „A Dicsőítésvezető” című könyve az istendicsőítő élet lelkiségéről. A szerző, dicsőítő előadó a Jézussal járható kereszténységünkről ír. Eközben saját életének olykor humoros, máskor igen komoly és őszinte tapasztalatait osztja meg velünk. Varga László, kaposvári püspök atya a következő szavakkal ajánlja számunkra András könyvét: „Ez a könyv egy hiteles Tanú vallomása. Olyan keresztény,…


  • A Dicsőítő Sziget előfesztivál az ország szívét emeli Jézushoz Hartán, a „déli Dunakanyarban”

    A Dicsőítő Sziget előfesztivál az ország szívét emeli Jézushoz Hartán, a „déli Dunakanyarban”

    2025. május 17-én 12:00 órától egészen sötétedésig az ország szívébe költözik a Dicsőítő Sziget Fesztivál. A keresztény testvéregyházak, a Hartai Értékörző Egyesület, a Göncöl Park Egyesület által és a Kulturális és Innovációs Minisztérium vallásos könnyűzenei pályázatának támogatásával szervezett keresztény könnyűzenei és evangelizációs esemény a június 29-i szigetmonostori nagy fesztivál előhírnöke, országosan ismert vagy a környékből…


  • A Conti is fellép az idei Ez az a nap!-on Miskolcon

    Június elsején Miskolcon rendezik meg az idei legnagyobb méretű, tömegeket vonzó felekezetközi dicsőítő napot. Nagynevű külföldi előadók mellett helyet kapnak azért a hazai szolgáló csapatok is. Így az Ez az a nap! színpadán láthatjuk majd a magyar Continental Singers csapatát, akik az elmúlt évtizedekhez hűen most is a legnagyobb zenei és lelki felkészültségükkel Jézus Krisztus…


  • Gável András: Egyedül az isteni amnesztia ment meg bennünket

    Akik ezidáig mit sem tudtak kezdeni az isteni kegyelemmel, mitöbb egyenesen Istennel sem tudtak mit kezdeni a tagadásán túl, a mostani, kipellengérezett elnöki kegyelemmel sem tudnak mit kezdeni. Írhatnak „ezt már megmondjuk, ezt már megmondjuk” levelet a pápának, az isteni megbocsátás mértékével azután sem lesznek tisztában. Hatalmas és súlyos, kifejezetten undorító bűn letöltendő büntetésére láttunk…


  • Zsidó-keresztény imaóra Budapesten

    Az ökumenikus imahét utolsó napján, január 28-án, vasárnap 17:00 órakor keresztény-zsidó imaórát tartanak Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást az előző évekhez hasonlóan Erdő Péter bíboros, prímás és Frölich Róbert főrabbi vezeti. A zenei szolgálatot az imperfectum keresztény könnyűzenei dicsőítő együttes, valamint Fekete László főkántor látja el. A néhai XVI. Benedek emeritus pápa…


  • A rabbi válaszol: „Tóra elleni vétek, ha a szádba repül egy disznó biciklizés közben?”

    A Tóra szerint nagyobb vétség ízeltlábút enni mint disznóhúst. A Dicsőítő Sziget kerekasztal-beszélgetésén adódott a kérdés, mi a nagyobb vétség: ha a Dicsőítő Szigeten, biciklizés közben a szánkba egy muslica röppen, és lenyeljük, vagy ha egy disznó… Megyeri Jonatán oldott hangulatú, mégis törvénytisztelő válasza a videóban! Székely János püspök és Megyeri Jonatán rabbi teljes beszélgetése…


  • Isten szeretete nem langyos – Székely János püspök a homoszexuálisok „megáldásáról”

    Dr. Székely János megyéspüspök levelet írt a Szombathelyi Egyházmegyében élőkhöz a „Fiducia supplicans” című dokumentummal kapcsolatban. A katolikus főpásztor írása a hivatalos Facebook oldalán jelent meg, amellyel reagálni kívánt Ferenc pápa 2023. december 18-án írt „Fiducia supplicans” című dokumentumára. A számos bibliai vonatkozással alátámasztott levelet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük. „Kedves Paptestvérek, kedves hívek! A…


  • Ez az a dicsőítő nap újra Úrnapja hétvégéjén

    Már közzétette az Ez az a nap! dicsőítő megarendezvények szervezőirodája a következő évi nagy eseményük időpontját. A helyszínről és egyéb részletekről csak később adnak információt, de feltételezhetjük, hogy ahogy előző évben is egy vidéki stadiont töltött meg az alkalom, így 2024-ben is egy vidéki nagyvárosban gyűlhetnek össze a különböző keresztény felekezethez tartozók. Lehet, hogy Miskolcon?…


  • Gyertyás rózsafüzér a Hősök terén

    2023. november 25-én a Mária Rádió különleges rózsafüzér imádkozását hirdette meg. „Szeretettel hívjuk hallgatói családunk minden tagját közös gyertyás rózsafüzér imádságra a békéért a budapesti Hősök terére szombat délután 16:00 órára” – áll a közleményben. A rendezvény menetének megkezdése előtt, 15:30-tól a Hősök tere közepén gyülekezhetnek a résztvevők. Ekkor kezdik el meggyújtani a az imádkozók…


  • Gável Gellért gitárművész a testvérekről – az MTVA Agapé című műsorában

    Az MTVA Bizony Isten elnevezésű YouTube csatornáján már elérhető az Agapé című, értékorientált műsor 76-ik adása. Ebben olyan kérdésre keresték a választ, hogy mire tanítanak minket testvéreink. Melyek a legjellemzőbb gyermekkori konfliktusok? Hogyan válhatnak később ezek a kapcsolatok erőforrássá, és szülőként mit tehetünk, hogy gyermekeink felnőttként is számíthassanak egymásra? Vágvölgyi Gergely műsorvezető vendégei ezúttal Bárdos…


  • Imapajzs Magyarország felett – gyerekek és fiatalok imája a békéért

    2023. november 18-án 19:00 órától a Szent István Bazilika lesz a helyszíne annak az imaestnek, amelynek során gyerekek és fiatalok imádkoznak a világ békéjéért. Az esemény nem egyedülálló, hiszen éppen néhány hete, októberben szintén a gyermekek imádkozták a rózsafüzért a békéért szerte a világon. Az imaesten a rózsafüzért Mohos Gábor püspök vezeti, aki az alkalom…


  • Ma Mindenszentek ünnepe van, holnap lesz Halottak napja

    Neked mikor van a szülinapod? Az enyémen ma már munkaszüneti nap van, úgyhogy a boltok zárva, az emberek pihennek, vagy tevékenykednek. Kicsit másképp, mint máskor. Az én születésnapom november 1-jén van. Hajnal 2,05-kor születtem, valahol az éjszaka vége felé közeledve, egy új nap éppen csak kezdetén. Akkor még nem igazán volt ekkora nagy muri, de…