Dramatizált Napi Evangélium

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Újabb GMA Dove-díjátadó Nashwillben

    Újabb GMA Dove-díjátadó Nashwillben

    Idén immár 53. alkalommal rendezték meg a Gospel Music Association által 1969-ben alapított díjat, mellyel a kiemelkedőt alkotó kortárs, keresztény, illetve gospel zenét játszó zenészeket díjazzák. 2022. október 18-án adták át a Tennessee állambeli Nashville-ben, teltházas közönség előtt az idei Dove-díjakat. Az Erica Campbell és Chris Tomlin által vezetett zenei estén a színtér minden szegletéből…


  • Napi evangélium

    Napi evangélium

    2022. november 13. – vasárnap Abban az időben:Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek…


  • Napi evangélium

    Napi evangélium

    2022. november 15. – kedd Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia.Amikor Jézus…


  • Marco Frisina: A gregoriánt nem másolni kell

    Marco Frisina: A gregoriánt nem másolni kell

    A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vendége volt október 3-án Marco Frisina, aki ismert zeneszerző, kórusvezető és pap egy személyben. Az olasz atya legismertebb ifjúsági találkozókon énekelt, Jesus Christ you are my life című szerzeményét a 2021-es Eucharisztikus Kongresszuson is közösen énekelhettük. Pappá lett zeneszerző – visszakapott dallamok Marco Frisina a hivatásáról szólva elmondta,…


  • Október a reformáció és Mária hónapja

    Október a reformáció és Mária hónapja

    Elindult az őszi pezsgés a felekezeteknél.


  • Az adventi dicsőítők tényleg dalra fakadnak!

    Az adventi dicsőítők tényleg dalra fakadnak!

    Mária, Erzsébet, Zakariás, Keresztelő Szent János, József élete beszél… A dicsőítés leginkább egy lelki attitűd. Nem korlátozhatjuk csak a komolyzene vagy a popzene területére. Jellemző azonban, hogy a legtöbb esetben a dicsőítő már „nem fér a bőrébe”, és végül dalra fakad. Elmondja Istennek, hogy ő milyen. Ezzel párhuzamosan megtalálja a saját helyét is ebben az…


  • Kardinális kérdések a keresztény könnyűzenéről

    Kardinális kérdések a keresztény könnyűzenéről

    November 13-án a Sacro Song Projekt keretében, a nyári Dicsőítő Sziget őszi folytatásaként az idén 25 éves alkotói munkásságát ünneplő András Gável és Gellért Gável szerzők és az Eucharist Zenekar adott jubileumi koncertet a Mátyás-templomban. A Kardinális stábja a koncertről és az elmúlt 25 évről kérdezte a Gável testvéreket valamint meghívott vendégeiket. Betekinthetünk gyerekkoruk világába…


  • A világ nem rajong a keresztény zenéért

    A világ nem rajong a keresztény zenéért

    Leginkább az amerikai vagy az angliai keresztény könnyűzenei előadókról hallható, hogy egyikük-másikuk mennyire nagy népszerűségnek örvend. Külön művészeti díjak is létrejöttek, hogy elismerjék az ebben a zenei stílusban alkotó legjobbakat. A stadionok zsúfolásig megtelnek emberekkel, akik Isten magasztalása miatt gyűltek össze egy-egy híres előadó koncertjére. Még a világi sajtó és média is említésre méltónak találja,…


  • Énekelj még nekünk sokat, Jenő! – hatalmas érdeklődés övezte a keresztény könnyűzene veterán apostolának káposztásmegyeri koncertjét

    Énekelj még nekünk sokat, Jenő! – hatalmas érdeklődés övezte a keresztény könnyűzene veterán apostolának káposztásmegyeri koncertjét

    „Jó estét kívánok, mondaná Ferenc pápa. De nem a Ferenc pápa mondja ezt, hanem a Jenő” – kezdte kedélyes humorral Sillye Jenő a minden évben szokás szerint ebben az időszakban tartott koncertjét. A káposztásmegyeri Szentháromság-templom zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, akik közül volt, aki úgy nyilatkozott az eseményt követően: „végigsírtam a dalokat, énekelj még nekünk sokat…


  • Közösségek szentségimádása Krisztus király ünnepének előestéjén

    Közösségek szentségimádása Krisztus király ünnepének előestéjén

    Sokunkban még eleven emlékként él az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik meghatározó pillanata. A Közösségek Szentségimádására akkor zsúfolásig megtelt a Szent István Bazilika és annak előtere egyaránt. A már-már hagyománnyá nemesült Krisztus király vasárnap előestéjének szentségimádásra idén újra hívnak bennünket a szervezők, szintén a Szent István Bazilikába. Az idei esemény mottója: „Én vagyok a szőlőtő,…


  • Sillye Jenő: Demjén Rózsi ott ült az előadásomon

    Sillye Jenő: Demjén Rózsi ott ült az előadásomon

    Sillye Jenő dalait egy ország ismeri és imádkozik velük. Az egyházi könnyűzenei stílus egyik legjelentősebb elindítója és alkotója soha nem vágyott a világi ismertség színpadaira. A szerző most első alkalommal osztja meg emlékeit azokról a kapcsolódási pontokról és találkozásokról, amelyek révén az egyházi és a világi könnyűzene előadói megismerhették egymás munkásságát. Demjén Ferenc énekes és…


  • Átkarolt a Végtelen – olvasói levél az Eucharist Classic Mátyás-templomban tartott eseményéről

    Átkarolt a Végtelen – olvasói levél az Eucharist Classic Mátyás-templomban tartott eseményéről

    2022. november 13-án rendezték meg az Eucharist együttes ünnepi koncertjét a Dicsőítő Sziget Projekt keretében. Az este során mintegy száz fő vett részt a nem mindennapi zenei produkció megvalósításában. Varga László kaposvári püspök betegsége miatt üzenetet küldött a 25 éves szolgálatáért Istennek köszönetet mondó Gável testvéreknek. Közreműködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, a 4 Akkord…


  • Múlnak az évek – újra lesz Jenő koncert Káposztásmegyeren

    Múlnak az évek újra lesz Jenő koncert Káposztásmegyeren

    A 90-es évek közepe óta hagyomány, hogy november közepén Sillye Jenő és barátai összegyűlnek Káposztásmegyeren egy közös ünneplésre, zenei evangelizációs estére. Ez az esemény – amely idén november 19-én, szombaton 18:00 órakor kerül megrendezésre – mindig az év csúcspontja a magyar gitáros keresztény zene első apostola és zenekara számára. A Káposztásmegyeri Szentháromság Templom különleges szerepet…


  • Elindult a DicsőítőSziget.hu online, keresztény könnyűzenei híroldal

    Elindult a DicsőítőSziget.hu online, keresztény könnyűzenei híroldal

    Ahol az emberek – akár csak ketten vagy hárman – azért jönnek össze, hogy elmondják, elénekeljék Istennek, hogy Ő milyen, ott kirajzolódik a Dicsőítő Sziget. Mi erről írunk. Amikor most útnak indítjuk a dicsoitosziget.hu online híroldalt, az a szándék vezet bennünket, hogy írásainkkal, híradásainkkal elősegítsük, hogy minél több helyen és minél több alkalommal jöhessenek létre…


  • Isten elkezdett személyesen dolgozni velünk – negyedszázadnyi szolgálatért adnak hálát a Gável testvérek

    Isten elkezdett személyesen dolgozni velünk – negyedszázadnyi szolgálatért adnak hálát a Gável testvérek

    Gável András és Gável Gellért idén 25 éve, hogy megkezdték zenei munkájukat. Erről a negyedszázadnyi alkotói munkáról és szolgálatról mesélnek a Beat Rádió Énekek éneke című műsorában. A beszélgetésben szó esett az útról, amit eddig bejártak, az előző formációk dilemmáiról, megszűnésük okairól, arról, hogy hol tartanak most. Mindezt a rájuk jellemző humoros hangvétellel mesélik el…


  • A Mennyország előszobája – te is beléphetsz oda

    Újra lelki megújulásra invitál bennünket az imperfectum együttes 2026. február 8-án 15 órai kezdettel az Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban. A közbenjáró imaszolgálatot a Szent Ferenc Kisnővérei és mások végzik. A dicsőítésvezetés zenei szolgálatát az imperfectum látja el. „Hamarosan belépünk újra a Mennyország Előszobájába, és Te is ott leszel velünk, ha gyógyulni szeretnél testi, lelki sebeidből az…


  • Kézre vagy nyelvre – a helyes áldozásról

    Ma általánosnak mondható, hogy két táborra oszlanak a hívek: egyikük a kézbe áldozás lehetősége, másikuk a nyelvre történő áldozás kizárólagossága mellett foglal állást. Dolhai Lajos a liturgia.hu oldalon elérhető tanulmánya részletesen bemutatja a kézbe áldozás ősi, egyházi gyakorlatát. Sőt, az értekezésből világosan kitűnik az ősegyház gyakorlata, ahol a nyelvre történő áldozás szokása még teljes mértékben…


  • Pünkösd Európa felett – Lelkesen

    A Lelkes Napok szervezői nagy szeretettel várják az érdeklődőket 2025. június 8-án a Pünkösd Európa felett című programra, ahol közös ima, dicsőítés és szentmise alatt a Szentlélek áldásait kérik Magyarország számára. „Csatlakozzatok és éljük át közösen a pünkösd tüzét a Normafán, a Szent Anna kápolnánál!” – buzdítanak a szervezők.


  • Pünkösdi dicsőítés a Kikötőben – Prazsák Laci meghívója

    A Kikötő Gyülekezet dicsőítő és imaalkalmat tart pünkösdhétfőn a Blaha Lujza térnél Budapesten, 2025. június 9-én 9:00 órától 19:00 óráig. „Gyertek, hogy együtt megtapasztaljuk a Szent Szellem kiáradását!” – buzdított az eseményen történő részvételre Prazsák László az eseményt megosztó bejegyzésében. Prazsák Lászlóval és családi zenekarukkal az idei Dicsőítő Szigeten is találkozhatunk 2025. június 29-én, ahol…


  • Pápaillat Pusztavacson

    „A pusztavacsi Katolikus Egyházközség híveinek meghívására jótékonysági koncertet adtunk a község Szent Ágostonról elnevezett templomában. A közösség tagjai elhatározták: új, minőségi és méltó oltárt késszíttetnek a régi, pozdorja oltár helyére. Az Eucharist Zenekar koncertje apropóján összesereglett mintegy száz fős közönség az új oltár összegének jó kétharmadát ott is hagyta a kihelyezett perselyben. Dicsőség Istennek az…


  • Ferenc pápa: Isten dicsőítése nem kerül semmibe

    Ferenc pápa homíliája az igazi dicsérő imáról, amelyet 2014. január 28-án mondott el a Szent Márta Házban. A néhai Szentatya szokásos napi szentmiséjét mutatta be a Szent Márta Ház kápolnájában. Homíliájában Dávid örvendező magatartását magyarázta a szentmise első olvasmányából kiindulva. „Dávid teljes erejéből táncolt az Úr előtt” – olvassuk Sámuel második könyvében. Isten egész népe…


  • Úgy legyen – egy ősbemutató margójára

    Január 18-án, szombat este 18:00 órakor a 3in1 zenekar bemutatja az Úgy legyen című liturgikus misekompozíciót. A szentmisét Csépányi Gábor atya celebrálja, az elhangzó misetételek pedig Machalik Kriszti szerzeményei – illetve ebben a formában azt lenne helyes írni, hogy „az én szerzeményeim”, csak valahogy ez olyan furcsa érzés. Talán mondhatom általánosságban, hogy az ember mindig…


  • Mosd tisztára hófehér ruhám – tisztázandó dalszöveg

    Gável András saját dalszövegének üzenetét és annak magyarázatát osztotta meg Facebook oldalán. A „Hadd legyek nálad” kezdetű közismert dalt sok helyen immár saját imádságukként zengik Istennek, főképpen a szentmise áldozási énekeként. Loyolai Szent Ignác jezsuita „Krisztus lelke, szentelj meg engem” imájának parafrázisa és megzenésítése (Gável Gellért) még közelebb hozza az eredendően kifejezett mennyei vágyakozást. „Egy…


  • Se Jézuska, se Lenin – forradalmi gondolatok

    Gável András gondolatsora az idei nemzeti ünnephez kapcsolódóan. „A mostani nemzeti ünnepünkön hallottam egy beszédben, hogy 1956 előtt mindent istenteleníteni akartak központilag, nagy erővel. Az iskolákban a keresztek helyére vörös csillag került a táblák fölé, sok tanárt elbocsátottak, ha Istenről beszélt vagy tanított, de még a karácsonyt is megcsúfolták. Azt tanították a gyerekeknek, hogy nem…


  • A Duna mellett – az árvíz miatt is dicsőítették Istent

    2024. szeptember 18-án a RAM, Radnóti Miklós Művelődési Központban adott közös dicsőítő koncertet az Eucharist, az imperfectum és a 3in1, az Árpád-házi Szent Margit Templom felkérésére. A megjelentek egy szívvel-lélekkel dicsérték Istent mindhárom katolikus könnyűzenei formáció zeneszámaival. Az önálló produkciókat az alkalmilag összeállt fúzió dalcsokra követte olyan közismert énekekkel, amelyekbe minden jelenlévő is lelkesen bekapcsolódott.…