a dicsőítők itt kötnek ki

Dramatizált Napi Evangélium
Csak személyes használatra!

Idén immár 53. alkalommal rendezték meg a Gospel Music Association által 1969-ben alapított díjat, mellyel a kiemelkedőt alkotó kortárs, keresztény, illetve gospel zenét játszó zenészeket díjazzák. 2022. október 18-án adták át a Tennessee állambeli Nashville-ben, teltházas közönség előtt az idei Dove-díjakat. Az Erica Campbell és Chris Tomlin által vezetett zenei estén a színtér minden szegletéből…

2022. november 13. – vasárnap Abban az időben:Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, Jézus ezt mondta:„Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.”Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?”Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek…

2022. november 15. – kedd Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak arra kellett elhaladnia.Amikor Jézus…

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának vendége volt október 3-án Marco Frisina, aki ismert zeneszerző, kórusvezető és pap egy személyben. Az olasz atya legismertebb ifjúsági találkozókon énekelt, Jesus Christ you are my life című szerzeményét a 2021-es Eucharisztikus Kongresszuson is közösen énekelhettük. Pappá lett zeneszerző – visszakapott dallamok Marco Frisina a hivatásáról szólva elmondta,…

Elindult az őszi pezsgés a felekezeteknél.

Mária, Erzsébet, Zakariás, Keresztelő Szent János, József élete beszél… A dicsőítés leginkább egy lelki attitűd. Nem korlátozhatjuk csak a komolyzene vagy a popzene területére. Jellemző azonban, hogy a legtöbb esetben a dicsőítő már „nem fér a bőrébe”, és végül dalra fakad. Elmondja Istennek, hogy ő milyen. Ezzel párhuzamosan megtalálja a saját helyét is ebben az…

November 13-án a Sacro Song Projekt keretében, a nyári Dicsőítő Sziget őszi folytatásaként az idén 25 éves alkotói munkásságát ünneplő András Gável és Gellért Gável szerzők és az Eucharist Zenekar adott jubileumi koncertet a Mátyás-templomban. A Kardinális stábja a koncertről és az elmúlt 25 évről kérdezte a Gável testvéreket valamint meghívott vendégeiket. Betekinthetünk gyerekkoruk világába…

Leginkább az amerikai vagy az angliai keresztény könnyűzenei előadókról hallható, hogy egyikük-másikuk mennyire nagy népszerűségnek örvend. Külön művészeti díjak is létrejöttek, hogy elismerjék az ebben a zenei stílusban alkotó legjobbakat. A stadionok zsúfolásig megtelnek emberekkel, akik Isten magasztalása miatt gyűltek össze egy-egy híres előadó koncertjére. Még a világi sajtó és média is említésre méltónak találja,…

„Jó estét kívánok, mondaná Ferenc pápa. De nem a Ferenc pápa mondja ezt, hanem a Jenő” – kezdte kedélyes humorral Sillye Jenő a minden évben szokás szerint ebben az időszakban tartott koncertjét. A káposztásmegyeri Szentháromság-templom zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel, akik közül volt, aki úgy nyilatkozott az eseményt követően: „végigsírtam a dalokat, énekelj még nekünk sokat…

Sokunkban még eleven emlékként él az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik meghatározó pillanata. A Közösségek Szentségimádására akkor zsúfolásig megtelt a Szent István Bazilika és annak előtere egyaránt. A már-már hagyománnyá nemesült Krisztus király vasárnap előestéjének szentségimádásra idén újra hívnak bennünket a szervezők, szintén a Szent István Bazilikába. Az idei esemény mottója: „Én vagyok a szőlőtő,…

Sillye Jenő dalait egy ország ismeri és imádkozik velük. Az egyházi könnyűzenei stílus egyik legjelentősebb elindítója és alkotója soha nem vágyott a világi ismertség színpadaira. A szerző most első alkalommal osztja meg emlékeit azokról a kapcsolódási pontokról és találkozásokról, amelyek révén az egyházi és a világi könnyűzene előadói megismerhették egymás munkásságát. Demjén Ferenc énekes és…

2022. november 13-án rendezték meg az Eucharist együttes ünnepi koncertjét a Dicsőítő Sziget Projekt keretében. Az este során mintegy száz fő vett részt a nem mindennapi zenei produkció megvalósításában. Varga László kaposvári püspök betegsége miatt üzenetet küldött a 25 éves szolgálatáért Istennek köszönetet mondó Gável testvéreknek. Közreműködött a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar, a 4 Akkord…

A 90-es évek közepe óta hagyomány, hogy november közepén Sillye Jenő és barátai összegyűlnek Káposztásmegyeren egy közös ünneplésre, zenei evangelizációs estére. Ez az esemény – amely idén november 19-én, szombaton 18:00 órakor kerül megrendezésre – mindig az év csúcspontja a magyar gitáros keresztény zene első apostola és zenekara számára. A Káposztásmegyeri Szentháromság Templom különleges szerepet…

Ahol az emberek – akár csak ketten vagy hárman – azért jönnek össze, hogy elmondják, elénekeljék Istennek, hogy Ő milyen, ott kirajzolódik a Dicsőítő Sziget. Mi erről írunk. Amikor most útnak indítjuk a dicsoitosziget.hu online híroldalt, az a szándék vezet bennünket, hogy írásainkkal, híradásainkkal elősegítsük, hogy minél több helyen és minél több alkalommal jöhessenek létre…

Gável András és Gável Gellért idén 25 éve, hogy megkezdték zenei munkájukat. Erről a negyedszázadnyi alkotói munkáról és szolgálatról mesélnek a Beat Rádió Énekek éneke című műsorában. A beszélgetésben szó esett az útról, amit eddig bejártak, az előző formációk dilemmáiról, megszűnésük okairól, arról, hogy hol tartanak most. Mindezt a rájuk jellemző humoros hangvétellel mesélik el…

A Parlament éjszakába nyúlóan foglalkozott a Karsai Dániel alkotmányjogász által szorgalmazott legalizálni kívánt eutanázia kérdéskörében. Életvédelem és emberi empátia, az etalon isteni szeretet és a humanitáson alapuló emberi szeretet összeütközése volt látható. Honnantól kezdve és meddig ember az ember? Mi adja meg a méltóságát? És mikortól tekintendő egyszerű sejtcsomónak vagy kivénhedt bioürüléknek? Gável András Facebook-bejegyzésében…
Június elsején Miskolcon rendezik meg az idei legnagyobb méretű, tömegeket vonzó felekezetközi dicsőítő napot. Nagynevű külföldi előadók mellett helyet kapnak azért a hazai szolgáló csapatok is. Így az Ez az a nap! színpadán láthatjuk majd a magyar Continental Singers csapatát, akik az elmúlt évtizedekhez hűen most is a legnagyobb zenei és lelki felkészültségükkel Jézus Krisztus…
Akik ezidáig mit sem tudtak kezdeni az isteni kegyelemmel, mitöbb egyenesen Istennel sem tudtak mit kezdeni a tagadásán túl, a mostani, kipellengérezett elnöki kegyelemmel sem tudnak mit kezdeni. Írhatnak „ezt már megmondjuk, ezt már megmondjuk” levelet a pápának, az isteni megbocsátás mértékével azután sem lesznek tisztában. Hatalmas és súlyos, kifejezetten undorító bűn letöltendő büntetésére láttunk…
Az ökumenikus imahét utolsó napján, január 28-án, vasárnap 17:00 órakor keresztény-zsidó imaórát tartanak Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást az előző évekhez hasonlóan Erdő Péter bíboros, prímás és Frölich Róbert főrabbi vezeti. A zenei szolgálatot az imperfectum keresztény könnyűzenei dicsőítő együttes, valamint Fekete László főkántor látja el. A néhai XVI. Benedek emeritus pápa…
A Tóra szerint nagyobb vétség ízeltlábút enni mint disznóhúst. A Dicsőítő Sziget kerekasztal-beszélgetésén adódott a kérdés, mi a nagyobb vétség: ha a Dicsőítő Szigeten, biciklizés közben a szánkba egy muslica röppen, és lenyeljük, vagy ha egy disznó… Megyeri Jonatán oldott hangulatú, mégis törvénytisztelő válasza a videóban! Székely János püspök és Megyeri Jonatán rabbi teljes beszélgetése…
Dr. Székely János megyéspüspök levelet írt a Szombathelyi Egyházmegyében élőkhöz a „Fiducia supplicans” című dokumentummal kapcsolatban. A katolikus főpásztor írása a hivatalos Facebook oldalán jelent meg, amellyel reagálni kívánt Ferenc pápa 2023. december 18-án írt „Fiducia supplicans” című dokumentumára. A számos bibliai vonatkozással alátámasztott levelet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük. „Kedves Paptestvérek, kedves hívek! A…
Már közzétette az Ez az a nap! dicsőítő megarendezvények szervezőirodája a következő évi nagy eseményük időpontját. A helyszínről és egyéb részletekről csak később adnak információt, de feltételezhetjük, hogy ahogy előző évben is egy vidéki stadiont töltött meg az alkalom, így 2024-ben is egy vidéki nagyvárosban gyűlhetnek össze a különböző keresztény felekezethez tartozók. Lehet, hogy Miskolcon?…
2023. november 25-én a Mária Rádió különleges rózsafüzér imádkozását hirdette meg. „Szeretettel hívjuk hallgatói családunk minden tagját közös gyertyás rózsafüzér imádságra a békéért a budapesti Hősök terére szombat délután 16:00 órára” – áll a közleményben. A rendezvény menetének megkezdése előtt, 15:30-tól a Hősök tere közepén gyülekezhetnek a résztvevők. Ekkor kezdik el meggyújtani a az imádkozók…
Az MTVA Bizony Isten elnevezésű YouTube csatornáján már elérhető az Agapé című, értékorientált műsor 76-ik adása. Ebben olyan kérdésre keresték a választ, hogy mire tanítanak minket testvéreink. Melyek a legjellemzőbb gyermekkori konfliktusok? Hogyan válhatnak később ezek a kapcsolatok erőforrássá, és szülőként mit tehetünk, hogy gyermekeink felnőttként is számíthassanak egymásra? Vágvölgyi Gergely műsorvezető vendégei ezúttal Bárdos…
2023. november 18-án 19:00 órától a Szent István Bazilika lesz a helyszíne annak az imaestnek, amelynek során gyerekek és fiatalok imádkoznak a világ békéjéért. Az esemény nem egyedülálló, hiszen éppen néhány hete, októberben szintén a gyermekek imádkozták a rózsafüzért a békéért szerte a világon. Az imaesten a rózsafüzért Mohos Gábor püspök vezeti, aki az alkalom…