Dramatizált Napi Evangélium

Jn 6, 22-29

Csak személyes használatra!

Dramatizált Biblia

  • Majd jönnek a jobb Idők – … a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …  (+1)

    Majd jönnek a jobb Idők – … a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …  (+1)

    Bizonyára már sokunkkal előfordult, hogy a velünk történt események láncolatát, azok értelmét, összefüggéseit csak később – akár évek vagy évtizedek eltelte után – értettük meg. Ám, amikor „összeállt a kép” akkor mindenki elismerhette, hogy semmi nem történik ok nélkül; vagyis, nincsenek véletlenek. Az Istenben hívő keresztényeknek ezt nem kell magyarázni, habár az „eleve elrendelés” (predesztináció)…


  • Pizza dal grano di Dio – időutazás, avagy a vértanúk korát éljük újra

    Pizza dal grano di Dio – időutazás, avagy a vértanúk korát éljük újra

    Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi pátriárka az imádságra és böjtre a békéért tett felhívását követően olyan hitvalló és bátor kijelentést fogalmazott meg, amely után bizony el kell gondolkodnunk azon, hogy szabad-e önmagunkra vonatkoztatni a keresztény jelzőt. A bíboros egy olaszországi újságírókkal tartott videokonferencián jelentette ki: hajlandó lenne elcserélni magát a Hamász által túszul ejtett és a Gázai…


  • Ármánykodási szándék – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/2

    Ármánykodási szándék – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/2

    Annyiban visszautalok az előző rész tartalmára, hogy az emberi cselekedetek nagyobb része olyan, amit a neveltetési és tapasztalati közeg megkíván; vagyis általunk irányított és szabályozott rendszerű cselekvéssor. De amint elhagyjuk ezt a viselkedési területet, akkor egy olyan közegbe találjuk magunkat, amit nem mi irányítunk, aminek a folyamataiba nincs beleszólásunk; ahol sodor bennünket valami, amit később…


  • A hiszékenység vámszedői – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/1

    A hiszékenység vámszedői – …a tűz és a vihar 6-felé szakította a Földet …   II/1

    Egy barátommal beszélgettem a napokban a legújabb háborús eseményekről (Izrael); és bár sejti – így mondta –, hogy nekem más a véleményem, mint amit a fősodratú (mainstream, ejtsd: ménsztrím) média tuszkol bele az emberek tudatába, mégis érdeklődéssel hallgatta a gondolataimat. Új volt számára, amit tőlem hallott. Meggyőződésem, hogy a hírcsatornák szerkesztőinek nagyobb része éppúgy nincs…


  • Háború a Szentföldön – tégy minket a béke eszközeivé minden emberért

    Háború a Szentföldön – tégy minket a béke eszközeivé minden emberért

    1218-ban, az ötödik keresztes háború idején (összesen nyolc keresztes háború volt, sokezer keresztény és muzulmán áldozattal) érkezett a Szentföldre Assisi Szent Ferenc. A keresztény seregek feje egy portugál bíboros volt. A jelszava pedig: az iszlám karddal szerezte meg a Szentföldet, karddal tartja fenn a hatalmát, tehát nekünk, keresztényeknek karddal kell azt visszaszereznünk. Ezzel szemben a…


  • Végzetes vonzerők között – A legújabb kori Szkülla és Kharübdisz

    Végzetes vonzerők között – A legújabb kori Szkülla és Kharübdisz

    Manapság sokan és sokszor esnek abba a hibába, miszerint azt gondolják (meggyőződésem, hogy hibásan), hogy mindenféle külső veszély ellen védve vannak a jelenkori technikák alkalmazása által. Értem ezen tárgykörben a térfigyelő kameráktól a kiberbiztonságig elterjedt védelmi rendszerek működtetését, azok jelenlétét a mindennapokban. De, vajon anyagi javaink és az adataink ilyetén való védelme elégséges-e ahhoz, hogy…


  • Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát

    Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát

    2023. október 4-én a Dramatizált Biblia nagylétszámú – színművészekből álló és zenészekkel kiegészült – csapatának küldöttségét fogadta audienciáján Novák Katalin a Sándor-palotában. „Ryan Gosling magyar hangján is hallgathatja már a Bibliát” – fogalmazott a találkozót követően a köztársasági elnökasszony. Zámbori Soma színművész megosztott bejegyzésében lelkesen számolt be a nem mindennapi találkozóról. „Novák Katalin Köztársasági Elnökasszonyunk…


  • A maradék megtér és dicsőíti Istent – a népszámlálás adatai ne ijesszenek meg minket

    A maradék megtér és dicsőíti Istent – a népszámlálás adatai ne ijesszenek meg minket

    Egy református lelkész egészen röviden kommentálta a 2022-es népszámlálás magukat valamely felekezethez tartozónak mondók csökkenő mértékét. „Egy: nem érdekel a statisztika. Kettő: az Egyház hiteles legyen, ne tömeges.” Mond valamit. Mások abban látják az elvallástalanodás okát, hogy az egyház túlzott mértékben összefonódott az állammal. Nehéz erre azonnal helyeselni, hiszen a kommunizmus idején igencsak elszokott ez…


  • A keleti sportok a kelleténél jobban kelletik magukat

    A keleti sportok a kelleténél jobban kelletik magukat

    A közelmúltban a Dicsőítő Sziget oldalán egy írás jelent meg a keleti küzdősportokkal kapcsolatban. A cikk szerzője azt kereste, vajon az efféle mozgáskultúra gyakorlásával a keresztény ember mennyire engedi be az életébe a Krisztustól távoli, vele össze nem egyeztethető spiritualitást. A megosztott véleményre többen reagáltak, egyfajta szűk látókörűséggel, vallási bigottsággal bélyegezve meg a leírtakat. Volt,…


  • Mi lesz a következő korszak neve?

    Mi lesz a következő korszak neve?

    Amikor olyan emberről hallunk, aki már megélt 80 vagy akár 90 évet is, arra rá szoktuk mondani, hogy szép kort megért. Szinte minden országban – vagy akár országon belül is – változatos statisztikai adatok látnak napvilágot abban a tekintetben, hogy az ott élők élettartalmának a hosszúsága mennyi, illetve általánosságban mi a jellemző ezen a téren.…


  • Tudtam, hogy Isten mit vár tőlem – Dax „Papa” idén 75 éves

    Tudtam, hogy Isten mit vár tőlem – Dax „Papa” idén 75 éves

    Ferenczy Rudolf, művésznevén Dax idén ünnepli hetvenötödik születésnapját. Szinte a kezdetektől a hazai keresztény könnyűzene meghatározó személyisége volt évtizedeken át. Sillye Jenőhöz hasonlóan „Isten trubadúrjának” szegődött, és hamar karakteres zenei nyelvet alkotott meg magának. Fiatal korában édesanyja egy zsákba varrta be fia szűkösen összespórolt gitárját, hogy ne mindig a zenével foglalkozzon. Az anyai kísérlet annak…


  • Kari Jobe: Várjuk mindazt, amit 2023 tartogat számunkra

    Kari Jobe: Várjuk mindazt, amit 2023 tartogat számunkra

    Cody Carnes és Kari Jobe nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is csodálatos párost alkotnak. És alkotnak! Nem is akármilyen dalok születnek meg a közös műhelyükben. Például olyan, mint a tavaly ősszel debütált Forever&Amen. Kari Jobe karácsonyi üzenetében nagy reménységgel tekint a 2023-as esztendőre. „Boldog karácsonyt! Carnes-ék remekül vannak. Lassabb és csendesebb évszakot éltünk át…


  • Ahogy a művelt latin mondja

    Ahogy a művelt latin mondja

    A korunkban is fellelhető, értelmezési szempontokból különösen érvényes latin mondások ugyan az ókorból erednek, de jól átvezethetőek minden társadalmi korszak életmódbeli jellemzőinek eseményeire, azok magyarázatára. Ehhez szükséges elgondolkodni az éppen időszerű folyamatok eredetéről és azoknak a feltételezett kifutási lehetőségeiről. Ám akinek van erre időbeni és szellemi képességbeli lehetősége, az tegye ezt meg, mert – képletesen…


  • Megtaláltak egy ókori csillagnaptárt, amely erre az évre jósolta, hogy nagy királya fog születni a zsidóknak.

    Megtaláltak egy ókori csillagnaptárt, amely erre az évre jósolta, hogy nagy királya fog születni a zsidóknak.

    Sokan talán arra gondolhatunk, hogy a Jézus születése miatt elfogult evangélium szerzője kicsit talán túlzott, és kiszínezte a karácsonyi történetet. A valóság azonban az, hogy nem hiába keltek útra a napkeleti bölcsek. Székely János szombathelyi püspök katekézishez írt könyvében magyarázatot találtunk a különleges égi jelenségre. Az ókori csillagászok a bolygók mozgásából próbálták megjósolni a jövő…


  • Múlnak az évek … – ez a felvétel bizonyosan a retinánkba égett

    Múlnak az évek … – ez a felvétel bizonyosan a retinánkba égett

    Sillye Jenő, Mező Misi, az Eucharist és barátaik közösen énekelték a béke egyik hazai himnuszát a Margitszigeten a jelenlévő hatalmas közönséggel. Nem fogjuk elfelejteni… „Jöjjön a földre igazi béke” – hallhattuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szombati napján az Eucharist&Friends a margitszigeti nagyszínpadon adott koncertjének fináléjaként. A különböző keresztény felekezetekhez tartozó előadók közös előadásában 2021.…


  • Veron & András: Ez a lemez egy kicsit más zenei világ, de mégis teljesen a miénk

    Veron & András: Ez a lemez egy kicsit más zenei világ, de mégis teljesen a miénk

    A Veron & András zenekar alapítói Tőkés Veron és Kristek András. Saját bevallásuk szerint nem gondolták volna, hogy egyszer zenészként fognak fellépni, amikor párszor pusztán csak kedvtelésből ültek össze néhány dalt közösen eljátszani. A Gitár-ének duó hobbi zenélése azután kiegészült más zenészekkel. A saját ízlésük szerint dolgoznak fel olyan dalokat, amiket szeretnek. Vannak köztük jazz…


  • Gyönyörű kisfilm a Családról, amelyik szent

    Gyönyörű kisfilm a Családról, amelyik szent

    Isten megteremtette ezt a világot, benne az emberrel, akit férfinak és nőnek teremtett. Éppen úgy, mint ma: hogy a férfiból apa legyen, a nőből pedig édesanya. Apa, mint az engedelmes Szent József, az „igaz ember”. Anya, mint Jézus anyja, Mária. Kettejük igenje minden házassági szövetségnél erősebb fogadalom és elköteleződés, mert Isten meghívására mondják ki egyenesen…


  • Máté; avagy mi a boldog élet titka?

    Máté; avagy mi a boldog élet titka?

    A most következő történet a ’90-es évek elejéről származik, amikor még a pedagógusi pályám elején voltam; hittem az emberekben és azt gondoltam, hogy majd én leszek az, aki megoldja mindenki búját-baját. Az, hogy mi is a boldogság és miért is vagyunk általában elégedetlenek az Élettel, azt a mai napig sem tudom; de sokat gondolkodom ezen…


  • De mégis mikor született Jézus?

    De mégis mikor született Jézus?

    Jézus Krisztus feltámadása a mai napig megosztó történelmi esemény. Akik valóban hisznek benne, az életüket adnák érte, a hitük megingathatatlan valóság a számukra. A kételkedők érveket keresnek, amelyekkel – úgy vélik – megdönthetik húsvét hajnalának történéseit. Évszázadok küzdelmei összegződnek ezen a napon. De melyik napon? Vajon van-e annak jelentősége, hogy mikor érkezett el „Jézus órája”,…


  • Ünnepelt – Verses-zenés összeállítás szenteste a Duna TV műsorán

    Ünnepelt – Verses-zenés összeállítás szenteste a Duna TV műsorán

    A karácsony eredeti jelentőségéről készült műsorban új és ismert dalok hangzanak el. A fellépők a kortárs hazai irodalom és könnyűzene ismert és kiemelkedő alakjai. Mások mellett a Magna Cum Laude zenekar, Blahalouisiana , Palya Bea, Gubik Petra, Gryllus Dániel, Dánielfy, Ferenczi György és a Rackajam, Eucharist Zenekar, Jonathan Andelic – Jota együtt köszöntik az Ünnepeltet,…


  • Jézus arcát látták a nemzeti ünnepen

    „Jézust szeretnénk látni!” Ezzel az evangéliumi elhatározással gyűltek össze sokan 2024. március 15-én, nemzeti ünnepünk estéjén. A református templomba számosan érkeztek az érdeklődők a katolikus, református és baptista felekezetkből. Az egység ajándékát élték meg ebben a véletlenszerűen összeállt közösségben. Imádkoztak Magyarországért és a valódi megújulásért. Gável András az alábbi gondolatokat osztotta meg az Eucharist együttes…


  • Valódi szabadságharc

    Gável András Facebook bejegyzésében a 48-49-es szabadságharc vívmányait és az örök isteni értékeket hasonlította össze és tette mérlegre. A francia forradalom „vívmányait” magán viselő magyar szabadságharc hagy bennem valamiféle mélyen jelző nyugtalanságot. A ma újra közkedvelt „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas jelszavának Istenhez csekély köze sincs. Ugyanis a szabadság szele egyfajta katolikus egyházzal szembeni alapállást és…


  • Az utolsó szívdobbanásig

    A Parlament éjszakába nyúlóan foglalkozott a Karsai Dániel alkotmányjogász által szorgalmazott legalizálni kívánt eutanázia kérdéskörében. Életvédelem és emberi empátia, az etalon isteni szeretet és a humanitáson alapuló emberi szeretet összeütközése volt látható. Honnantól kezdve és meddig ember az ember? Mi adja meg a méltóságát? És mikortól tekintendő egyszerű sejtcsomónak vagy kivénhedt bioürüléknek? Gável András Facebook-bejegyzésében…


  • A Conti is fellép az idei Ez az a nap!-on Miskolcon

    Június elsején Miskolcon rendezik meg az idei legnagyobb méretű, tömegeket vonzó felekezetközi dicsőítő napot. Nagynevű külföldi előadók mellett helyet kapnak azért a hazai szolgáló csapatok is. Így az Ez az a nap! színpadán láthatjuk majd a magyar Continental Singers csapatát, akik az elmúlt évtizedekhez hűen most is a legnagyobb zenei és lelki felkészültségükkel Jézus Krisztus…


  • Gável András: Egyedül az isteni amnesztia ment meg bennünket

    Akik ezidáig mit sem tudtak kezdeni az isteni kegyelemmel, mitöbb egyenesen Istennel sem tudtak mit kezdeni a tagadásán túl, a mostani, kipellengérezett elnöki kegyelemmel sem tudnak mit kezdeni. Írhatnak „ezt már megmondjuk, ezt már megmondjuk” levelet a pápának, az isteni megbocsátás mértékével azután sem lesznek tisztában. Hatalmas és súlyos, kifejezetten undorító bűn letöltendő büntetésére láttunk…


  • Zsidó-keresztény imaóra Budapesten

    Az ökumenikus imahét utolsó napján, január 28-án, vasárnap 17:00 órakor keresztény-zsidó imaórát tartanak Budapesten, az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban. A szertartást az előző évekhez hasonlóan Erdő Péter bíboros, prímás és Frölich Róbert főrabbi vezeti. A zenei szolgálatot az imperfectum keresztény könnyűzenei dicsőítő együttes, valamint Fekete László főkántor látja el. A néhai XVI. Benedek emeritus pápa…


  • A rabbi válaszol: „Tóra elleni vétek, ha a szádba repül egy disznó biciklizés közben?”

    A Tóra szerint nagyobb vétség ízeltlábút enni mint disznóhúst. A Dicsőítő Sziget kerekasztal-beszélgetésén adódott a kérdés, mi a nagyobb vétség: ha a Dicsőítő Szigeten, biciklizés közben a szánkba egy muslica röppen, és lenyeljük, vagy ha egy disznó… Megyeri Jonatán oldott hangulatú, mégis törvénytisztelő válasza a videóban! Székely János püspök és Megyeri Jonatán rabbi teljes beszélgetése…


  • Isten szeretete nem langyos – Székely János püspök a homoszexuálisok „megáldásáról”

    Dr. Székely János megyéspüspök levelet írt a Szombathelyi Egyházmegyében élőkhöz a „Fiducia supplicans” című dokumentummal kapcsolatban. A katolikus főpásztor írása a hivatalos Facebook oldalán jelent meg, amellyel reagálni kívánt Ferenc pápa 2023. december 18-án írt „Fiducia supplicans” című dokumentumára. A számos bibliai vonatkozással alátámasztott levelet változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük. „Kedves Paptestvérek, kedves hívek! A…


  • Ez az a dicsőítő nap újra Úrnapja hétvégéjén

    Már közzétette az Ez az a nap! dicsőítő megarendezvények szervezőirodája a következő évi nagy eseményük időpontját. A helyszínről és egyéb részletekről csak később adnak információt, de feltételezhetjük, hogy ahogy előző évben is egy vidéki stadiont töltött meg az alkalom, így 2024-ben is egy vidéki nagyvárosban gyűlhetnek össze a különböző keresztény felekezethez tartozók. Lehet, hogy Miskolcon?…


  • Gyertyás rózsafüzér a Hősök terén

    2023. november 25-én a Mária Rádió különleges rózsafüzér imádkozását hirdette meg. „Szeretettel hívjuk hallgatói családunk minden tagját közös gyertyás rózsafüzér imádságra a békéért a budapesti Hősök terére szombat délután 16:00 órára” – áll a közleményben. A rendezvény menetének megkezdése előtt, 15:30-tól a Hősök tere közepén gyülekezhetnek a résztvevők. Ekkor kezdik el meggyújtani a az imádkozók…