„Mária, tekints le ránk! Itt vagyunk előtted. Anyánk vagy, ismered fáradozásainkat és sebeinket. Te, béke Királynője, velünk és értünk szenvedsz, amikor látod, hogy oly sok gyermekedet próbára teszik a konfliktusok, aggasztják a világot romboló háborúk. Sötét órákat élünk. Anyánk, sötét ez az óra! Ebben a sötét órában elmerülünk csillogó szemedben, és rábízzuk magunkat gondjainkra érzékeny…

Bizonyára már sokunkkal előfordult, hogy a velünk történt események láncolatát, azok értelmét, összefüggéseit csak később – akár évek vagy évtizedek eltelte után – értettük meg. Ám, amikor „összeállt a kép” akkor mindenki elismerhette, hogy semmi nem történik ok nélkül; vagyis, nincsenek véletlenek. Az Istenben hívő keresztényeknek ezt nem kell magyarázni, habár az „eleve elrendelés” (predesztináció)…

Annyiban visszautalok az előző rész tartalmára, hogy az emberi cselekedetek nagyobb része olyan, amit a neveltetési és tapasztalati közeg megkíván; vagyis általunk irányított és szabályozott rendszerű cselekvéssor. De amint elhagyjuk ezt a viselkedési területet, akkor egy olyan közegbe találjuk magunkat, amit nem mi irányítunk, aminek a folyamataiba nincs beleszólásunk; ahol sodor bennünket valami, amit később…

Egy barátommal beszélgettem a napokban a legújabb háborús eseményekről (Izrael); és bár sejti – így mondta –, hogy nekem más a véleményem, mint amit a fősodratú (mainstream, ejtsd: ménsztrím) média tuszkol bele az emberek tudatába, mégis érdeklődéssel hallgatta a gondolataimat. Új volt számára, amit tőlem hallott. Meggyőződésem, hogy a hírcsatornák szerkesztőinek nagyobb része éppúgy nincs…