-
Ma Mindenszentek ünnepe van, holnap lesz Halottak napja

Neked mikor van a szülinapod? Az enyémen ma már munkaszüneti nap van, úgyhogy a boltok zárva, az emberek pihennek, vagy tevékenykednek. Kicsit másképp, mint máskor. Az én születésnapom november 1-jén van. Hajnal 2,05-kor születtem, valahol az éjszaka vége felé közeledve, egy új nap éppen csak kezdetén. Akkor még nem igazán volt ekkora nagy muri, de…
-
Tökfaragás keresztény módra? Hát, persze!

Annyi reklámot kapnak Mindenszentek ünnepe előtt a démonok és a sátán, mint egész évben egyszer sem. Még a Halloween fonákjára keresztény módon rámutatók is ezt az ördögi hírverést erősítik, miközben bemutatják a sátán hamis cselvetéseit. Ezzel egy szóval sem mondom, hogy inkább elhallgatni kellene az igazságot, de miközben ezt tesszük, mi magunk tesszük ki a…
-
Közösen küzdeni a szellemi harcban – a 3in1 koncertjén jártam

„Az első dalról lemaradtunk. Egyébként jött tőlünk mindenki. A nagyobb gyerekeink különleges módon szorítottak a kortársaiknak. Jó volt csak úgy lenni. Általában nehezemre esik olyanokat meghallgatni, akik hozzám hasonlóan Istent dicsérik a dalaikkal. Most azonban semmilyen »kritikai vizsgálódás« nem rontotta el az estét. Mint a bársony úgy simogatott a muzsika. A dalok közötti összekötők valódi…
-
Legyél te is ott Veszprémben az idei Gospel Karácsonyon!

2023 december 11-én Veszprémbe érkezik a Virginia State Gospel Chorale, Amerika egyik legnépszerűbb gospelkórusa. A 25 fős csapatot zenekar kíséri élőben, valamint csatlakozik hozzájuk David Bratton világhírű szólista is, aki több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listáját. A kórus különlegessége, hogy karmesterük, Sir Perry Evans, koreográfus is, így igazi showműsort láthatnak a…
-
Igei atmoszféra dicsőítő dalokkal – az Eucharist és a Dramatizált Biblia előadása Hajdúsámsonban

2023. október 7-én az Eucharist együttes és a Dramatizált Biblia színésztársulatának három tagja (ezúttal Balogh Anna, Csákai László és Zámbori Soma) közös produkcióját élvezhetjük Hajdúsámsonban, a református templomban délután 16:00 órai kezdettel. Az előadás különlegessége, hogy a Biblia szavait művészi módon tolmácsolják a profi színészek, amelyre az Eucharist együttes dalai reflektálnak, mintegy megadva a hívő…
-
Gável András: Gyerekeink belenőnek

2023. szeptember 30-án a kelenvölgyi Szentháromság-templom megtelt hívekkel, hogy közösen imádkozzanak a papok és a püspökök lelki megújulásáért. A szentmisén és az azt követő dicsőítő szentségimádás, valamint közbenjáró imaszolgálat alatt Gável András és Gável Gellért szolgáltak az Eucharist együttesből, kiegészülve a saját gyermekeikből, keresztgyerekeikből összeállt zenekarral. Gável András az alábbiakat osztotta meg az eseményt követően.…
-
Mi nem háborúzni akarunk, hanem életeket menteni – elkezdődött a 40 nap az életért imaszolgálat Vácott

2023. szeptember 27-én a reggel 8:00 órakor kezdődő szentmisére a váci Karolina kápolna megtelt hívekkel, amelyet Marton Zsolt váci püspök mutatott be Rolik Róbert egyházmegyei családreferens atyával közösen. Idősebbek és fiatalok közösen imádkoztak azért Istenhez, hogy a megfogant emberi életek megszülethessenek. A 40 nap az életért imához, böjthöz és jelenléthez bárki csatlakozhat. A megadott elérhetőségeken…
-
Pincér Béla

„Orosháza – Isten háza. Házában az étkezője, azzal a nagy asztallal, ami köré mindannyian odatelepedhettünk. Jutott hely és étel mindenkinek bőven. A lélek tápláléka sosem az előadótól, lelkipásztortól érkezik. Mi ott a mikrofon mögött, vagy épp szószéken állva csak szervírozunk, felszolgáljuk a Mester által készítetteket. Így válok én is szolgálatról-szolgálatra pintér bélából pincér bélává. Örömmel…
-
Újra találkoznak a templomi gitárosok a Győri Egyházmegyében

2023. szeptember 30-án tizennyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Győri Egyházmegyei Ifjúsági Találkozó. Ezúttal Kunsziget ad otthont a tartalmasnak ígérkező eseménynek, amelyre az egyházmegye minden szegletéből érkeznek a templomi gitárosok. A program délben kezdődik a zenekarok bemutatkozásával. A délután folyamán Simon Bence, a Keresztény Könnyűzenei Edukáció You Tube csatorna gazdája és ütőhangszeres művész tart előadást „Az…
-
Keresztény könnyűzene a Magyar Zene Házában

2023. szeptember 24-én a Magyar Zene Házában keresztény könnyűzenei találkozót szerveznek Kárpát-medencei Egyházi Könnyűzenei Ünnep címmel, a hazai és a határontúli magyar zenekarok számára. Az ünnepi esemény keretében köszöntik 75. születésnapjuk alkalmából a hazai keresztény könnyűzene két veterán apostolát, Sillye Jenőt és Ferenczy Rudolfot az egyházért és az ifjúságért tett szolgálatuk elismeréseképpen. Emellett örömzenélésre és…
