Horváth Gergely VOLTfólió- illetve Korrektúra-díjas rádiós műsorvezetővel, íróval, az NKA Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program Kollégiumának tagjával a Pengető rovat készített interjút 2019-ben. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola keresztény könnyűzenei felnőttképzésének tanára különös figyelmet szentel a zenei művészéletben megjelenő kereszténység vonatkozásainak Jézus és a rock and roll című könyvének szellemiségével összhangban.
Horváth Gergely kérdésre válaszolva kifejtette: „a praktikus felhasználás szempontjából teszünk különbséget az egyértelműen Istent dicsőítő muzsika és az indirekt megfogalmazású dalok között. Az előadó, a szerző Istennek átadott szíve alapvetés, és ezt természetesen nem kívánjuk sem osztályozni, sem megkérdőjelezni. Annyit azért látunk, hogy az indirekt üzenetekkel operáló számok könnyebben jutnak el a közönséghez”.
A rádiós műsorvezető hozzátette: fontos hidat képezni a világi és a keresztény zeneipar között, amelynek a minőség elengedhetetlen feltétele. A dialógus felvállalása fontos a misszió szempontjából is. Az “Ő-márka” hitelesít.
Arra a kérdésre, hogy nem kell-e attól tartani, hogy a kialakuló párbeszédben a keresztényi értékek ellaposodnak a világi értéksemlegesség mellett, a könnyűzene történetét keresztény szemszögből megközelítő tanár lényeglátón azt felelte: „Erre a világgal való kapcsolatra úgy támaszkodunk, hogy közben nem oldódunk fel a világban.
Dialógus a világgal
A dialógus kérdése mellett nem mehetünk el tétlenül, hiszen az minden misszió alapja. Ki kell mennünk a keresztény üzenettel az emberek közé, ám mondanivalónkat úgy kell megfogalmaznunk, hogy az érthető legyen mindenki számára. Egyik kedvenc mottóm e kérdésben
»a világgal haladni, Krisztusban maradni«.”
A keresztény könnyűzene is kitermeli a saját celebjeit. Hogy ez mekkora veszélyt jelent, és hogyan lehetséges megmaradni a helyes úton, Horváth Gergely úgy véli:
a művész felől nézve a celebség veszélye folyamatos. Az ismertség és a celebség között azonban minőségi különbség van.
Az utóbbi pusztán egy önmagáért való státuszt jelent, amelynek gazdasági üzenete van.
A mai világ általában az „én-márkáról” , a mi szívünk viszont az „Ő-márkájáról” kell, hogy szóljon, és ez elé nem nyomulhat semmilyen „én”. Mindig ilyen szempontból kell vizsgálódnunk: az adott híresség márkája „én” vagy „Ő”. És számunkra nyilván az „Ő-márka” a hiteles – vallja Horváth Gergely.
Forrás: Az írások eredetije a vasarnap.hu oldalon jelent meg.
Fotó: vasarnap.hu/Szeidl Marian