Keresztény könnyűzenei workshop a Szikra Irodában

2022. november 10-én került megrendezésre a keresztény könnyűzenei workshop a Szikra Projekt Irodájában. Az eseményen előadást tartott, az Eucharisztikus Kongresszus korábbi titkára, Dr. Fábry Kornél atya. A gitáros zsolozsmáról tartott előadás „Zene az egyház szolgálatában” címmel hangzott el, amely minden bizonnyal feszegette bizonyos pontokon a hagyományos egyházzenei határokat.

Ezt követően Réz György kommunikációs szakember arról beszélt, hogy mekkora jelentősége van a zenei produkciók esetében a hatékony és helyes kommunikációnak.

Csak a rossz zenének van szüksége marketingre, mert a jó zene magával hozza a sikert – gondolják sokan. „Ez régen sem így volt, ma pedig kiváltképpen szükség van a hiteles és hatékony jelenlétre a kommunikációs felületeken” – írja a kommunikációs szakember az előadásával kapcsolatban.”

Hanghordozón, vinylen, CD-n vagy kazettán tárolt zenei terméket éppúgy ismertetni kell a fogyasztókkal, akár a mozifilmet vagy egy parfümöt. Hogy jó vagy rossz a zene, azt a megvásárlást követően tudja majd eldönteni a hallgató.

Ezeket a feladatokat ma az internet könnyebbé teszi, ugyanakkor tömeges mennyiségű megjelenéssel szembesülünk. „Ebből a kommunikációs zajból kell valahogy kiemelni a saját produkciónkat.”

Az alapítvány által megrendezett workshop során a résztvevők szembesülhettek azzal, hogy őket is ezek a kihívások várják majd a mindennapokban. Az előadóktól ehhez kaptak elméleti betekintést, amivel szembe kell nézniük a keresztény közösségben és a világi piacon egyaránt.

Forrás: vasarnap.hu