Újabb GMA Dove-díjátadó Nashwillben

Idén immár 53. alkalommal rendezték meg a Gospel Music Association által 1969-ben alapított díjat, mellyel a kiemelkedőt alkotó kortárs, keresztény, illetve gospel zenét játszó zenészeket díjazzák. 2022. október 18-án adták át a Tennessee állambeli Nashville-ben, teltházas közönség előtt az idei Dove-díjakat. Az Erica Campbell és Chris Tomlin által vezetett zenei estén a színtér minden szegletéből érkeztek előadók, beleértve a gospelt, a latint, a hip-hopot és a rockot.

Az ikonikus előadó, CeCe Winans idén történelmet írt a díjátadón, hiszen ő lett az első fekete női szólóelőadó, aki az év előadója díjat nyerte el. A díj átvételekor köszönőbeszéd helyett a “To God Be The Glory” című himnuszból énekelt néhány sort, ami sokakat könnyekig meghatott a közönség soraiban. Ő és a “Believe For It” című dal társszerzői szintén elnyerték az év dala díjat. Hihetetlen karrierje során CeCe 25 Dove-díjat nyert, a legelsőt még 1988-ban, testvérével, BeBe Winans-szal együtt.

Az eredeti teljes írás itt olvasható.