Most vasárnap hálát adtunk az elmúlt 25 év zenei szolgálatáért. Amikor elindultunk ezen az úton Gellérttel, én éppen csak a gimnáziumot kezdtem a piaristáknál Budapesten. Aztán Jenő a hóna alá vett bennünket. Bejártuk az országot vele. Csodálatos kalandokban volt részünk idejekorán. November 13-án, a Mátyás-templomban ez is eszembe jutott.
Betegség miatt Varga Laci atya nem tudott velünk lenni. Az Úr ezt így engedte. És megáldotta. Hatalmas ajándékot kaptunk azáltal, hogy végül a pap bátyánk mutatta be a szentmisét. Varga Laci atya az alkalomra küldött üzenetében
megerősített bennünket a Jézustól kapott hivatásunkban, hogy tudjunk törékenyek lenni, az Eucharist névhez igazodva.
Jácinta nővér és Henrik atya-tesó pedig elindította az ajándék-cunamit. Minden meglepetés erősítette bennünk, hogy az Úr Jézus nagyon számít ránk, és folytatni akarja velünk, amit elkezdett. Egy nagy igen van a szívünkben, hogy vele járjunk tovább.
A művészbarátok közreműködése igazi elismerést jelentett. Armand, Éva és Soma művészi Ige-tolmácsolása. Bence és a szimfonikus zenekar áldozatkészsége. Töpike és a vonósnégyes profizmusa. Kati a 4 Akkord Show tagjaival. Egyszerűen elképesztő kavalkád és együttműködés!
Kulturális szempontból döntő jelentőségű, hogy a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatta a rendezvényt azon a helyszínen, amelyet a keresztény könnyűzene elindulása szempontjából emblematikusnak tekinthetünk.
Csodák sora és ajándékok kavalkádja, ami ért bennünket az Eucharist Classic ünnepi koncerten. Ja, és ha már Eucharist.
Mostanában tudatosult bennem, hogy ez az év végül is kettős évforduló. 15 évvel ezelőtt adtuk oda a nevünket Jézusnak, és vettük fel az Eucharist nevet. Azért, hogy minden Őróla szóljon.
Megdöbbentő volt számomra ez a felismerés. És világossá vált bennem az a mondat, amely a koncertünk záró énekében visszhangzott: Soha nem hagylak el…
A ráadás dal, amit Misi vezetett, Sillye Jenő éneke volt. Csodálatos volt látni, megtapasztalni, hogy mennyien vállalják, hogy a béke követei legyenek: Jöjjön a földre igazi béke! Ez a békesség pedig ott kezdődik, hogy a helyünkön állunk. Ott, ahova Isten elhívott. Mi ezt ünnepeltük a Mátyás-templomban november 13-án. Legyen hát a dicsőség mindenben Istené, aki szerető Atya, Abba!
A teljes írás itt olvasható.
