Békesség nektek! – Shalom. Ezt hirdetik a közösséghez tartozó magyar és brazil misszionáriusok Budapesten. Nyitottak, lazák és közvetelenek. Céljuk, hogy megszólítsák a fiatalokat.
Kezdetek
A katolikus gyökerű Shalom Közösség Brazíliából indult 1982-ben. Erdő Péter Budapest-Esztergom Egyházmegyés címzetes püspök és bíboros elhívására 2009-ben érkeztek a fővárosba, hogy elvigyék a fiataloknak Krisztus örömhírét és segítsenek nekik elmélyíteni az Istennel való kapcsolatukat.
Anderson Da Silva a közösség magyarországi felelőse is ebben a közösségben tért meg. 16 éve misszionárius. Előzőleg drogfüggőségi állapotban ment el egy helyi alkalomra, ahova meghívták. Az első lelkigyakorlatos hétvége alatt megváltozott teljesen az élete. 1 év alatt misszionáriussá vált. Hivatástisztázóra ment, ahol felfedezte, mire alkotta őt az Isten, mire hívja, ami odáig neki hiányzott az életéből.
Forrás az Oltáriszentség. Belőle fakad minden forrás: onnan jön az erő, az ötletek a programokra, minden.
Misszió
Barta Johanna, ma az apostoli munkáért felelős tagja a közösségnek. Itt Budapesten találkozott a Shalom lelkülettel. 19 évesen egy rendezvényen csak kiváncsiságból vett részt. Ekkor a brazil vezető is ellátogatott hazánkba. Olyan dolgokról hallott rajta keresztül, amit az egyháztól még azelőtt nem: a fiatalság felajánlása, életszentség, radikalitás. Fél évet járt imacsoportba, amikor a misszióba belépett. Egy évet adott az életéből, utána azonban öt évet töltött Braziliában. Belépett a közösségbe, jelölt lett, tanítvány és végül ígéretet tett. Két éve Magyarországra kapott küldetést és hazatért munkálkodni.
A Közösség reggel csendben tölti az időt, hogy jobban tudjanak Istenre figyelni. Délelőtt tanítás, megosztás várja őket, ebéd után pedig a Kávézóban folytatják munkájukat.
Kávézó
A Hungarió Kávézó és Könyvesbolt egy evangelizációs hely, ahol idegenekkel, akik még lehet, hogy nem hallottak Istenről, találkozhatnak a Shalom lelkületű fiatalok. Ezenfelül a közösség saját könyveit árulják itt (ezek nagyrészt portugálról lefordított művek).
A hivatástisztázásért felelős Garamszegi Zita emlékszik vissza egy kávéházi társasjáték estükre, amikor azért jött el egy fiatal, mert szeret játszani. A programot követően szívesen csatlakozott az imacsoportba, folytatta a hivatástisztázóval és belépett a közösségbe misszionáriusnak.
Ez egy teljesség az életemben, megtalálom a helyem és nem hiányzik semmi. Az ember valamit kell, hogy elveszítsen. A saját életét Istenért. Ez egy ellentmondásos dolog. De ez az a teljesség, amit én megtaláltam a közösségben. – zárja a szót Barta Johanna.
A Shalom Közösséggel készült teljes riport itt megtekinthető.