Bizonyára nem árulok el túl nagy újdonságot azzal, hogy a Fel nagy örömre című karácsonyi népének, szövegét Gárdonyi Géza írta, és a dallamát is ő szerezte mindössze 19 évesen. A dal legelőször 1882. karácsonyán hangzott fel a devecseri katolikus templomban, ahol Gárdonyi (születési nevén Ziegler) Géza segédtanítói állást vállalt. (Devecseren az általános iskola ma Gárdonyi nevét viseli.)
Állítólag olyan szegényes körülmények között tengette életét, hogy kevés szórakozásainak egyikeként gyakran vette elő hegedűjét, hogy annak segítségével feledje nyomorúságát. Tima Lajos, az iskola köztiszteletben álló főtanítója hamar felfigyelt a fiatal Gárdonyi muzikalitására, és noha eladósorban lévő lánya kezét azért nem adta volna az ágrólszakadt tanítónak – nem mintha Gárdonyinak kellett volna, neki akkoriban más tetszett – de egyházi énekek írására biztatta a fiatalembert.
És Gárdonyinak nem is kellett kétszer mondani: először egy temetési éneket szerzett, majd másodikként megszületett a Fel nagy örömre.
Az ének a kor technológiai színvonalához mérten (ugyebár se tévé, se rádió, se internet) szélvész gyorsasággal vált slágerré, ami azért is nagy szó, mert csak az év egy bizonyos időszakában van aktualitása – akárcsak például George Michael Last Christmas című dalának, hogy egy modernkori analógiával éljünk. Gárdonyi énekének szövege és dallama megpendített valamit a magyar néplélekben, az emberek olyannyira a sajátjuknak érezték, hogy megjelentek a különböző dallam és szöveg variációk. Helytörténeti kutatások ugyanis arra a megállapításra jutottak, hogy az eredeti Gárdonyi szöveg kicsit más volt, mint ahogyan mi azt ma énekeljük.
Először is az ének öt versszakból állt, amiből mára csak kettő maradt meg. Hogy miért, nehéz megmondani, a kimaradt három is felvonultatja mindazon értékeket, amelyet az ismert kettő. Egy ránk maradt kézirat alapján a kutatók úgy gondolják, hogy az eredeti szöveg nem úgy kezdődött, hogy „Fel nagy örömre, hanem hogy „Föld, nagy örömre”, ahol először a Föld rövidült Föl-re, majd alakult át „Fel”-re. Továbbá Gárdonyi eredetileg azt írta, hogy „Rámelegít a marha lehely” azaz a szalma annyira koldusi hely, hogy még a marha is rászuszog. Ez kevésbé kelti azt a didergős érzetet, mint ahogyan mi ma énekeljük a dalt, mintha csak a marha lehellete lenne a melegség egyetlen forrása.
A Szent István Intézet által megosztott teljes írás itt olvasható.
Fotó: pxhere
