Iván: Mindenem megvan, boldog vagyok

Gável András, az Eucharist együttes vezetőjének írását szemlézzük.

Megadatott számomra az a megtiszteltetés, hogy résztvehettem azon az exkluzív filmbemutatón, amelyen Baráth Gábor lényegében amatőr filmjét mutatták be a Nemzeti Színházban a meghívott nagyközönségnek. Ahogy a vendégeket nézegettem, az volt a benyomásom, hogy itt szinte mindenki ismer mindenkit. S ha ez nem is lenne így, akkor mindenki ismeri Ivánt, akiről a film szólt.

De hadd javítsam magam: csak látszólag volt ő a főszereplő. A portréfilm leginkább rólunk szólt, mert tükröt tartott elénk. Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója az eseményen elhangzott ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: rég nem volt olyan adventje és karácsonya, amikor ennyire láthatta a lényeget: “a lelki egyensúlyának kereke visszazökkenhetett a megfelelő kerékvágásba”.

Iván, a film főhőse egy hatvanpluszos, szinte egész testében gyerekkorától megbénult ember. Éjjel lélegeztetőgépen van, nappal a tökéletesen elsajátított “békalégzéssel” harapja be a levegőt a petyhüdt tüdejébe. Minden ismerőse és barátja a ragyogó kék szeméről tett említést. Miután a filmbemutatón az Eucharist csapatával és a Dramatizált Biblia csapatából érkezett Zámbori Somával énekeltünk és előadtunk Isten szeretetéről, magam is odamentem, hogy személyesen üdvözölhessem a helyszínen megjelent főszereplőt, megpaskolva a két darab ujját, amelyekkel az elektromos székét iránytani tudja. Bevallom, kíváncsi voltam. Látni akartam azokat a “kék szemeket”. És valóban: belenéztem az érintetlenül tiszta tengerszembe.

Azonnal megláttam, hogy hol vagyok én. Eltörpültek a korábban még annyira fontosnak vélt ügyeim, elszálltak az aggódásaim, amint ránéztem az Emberre. Tükörbe néztem, aztán meg is fürödtem, tisztultam és töltekeztem. Más esetben valószínűleg szánalom vegyült volna egy ilyen találkozásba, most viszont örömet éreztem és boldogságot. A legtermészetesebb módon, jókedvvel és humorral. 

A film végén felteszik annak az Ivánnak a kérdést, akit tízévesen az intézetben felejtettek – örökre – a külföldre utazó szülei, hogy boldog-e. A válasz könnyen érkezik, de érezhető, hogy mögötte hosszú évek tapasztalata és bölcsessége áll a háttérben: Boldog vagyok, mindenem megvan.

Boldog karácsonyt!