Böjte Csaba: A lelkiismeretünk az a fórum, ahol az ég a földdel összeér

Nagykarácsonytól, december 25-től kiskarácsonyig, január 1-ig tart a karácsonyi idő, amely lehetőséget ad számunkra, hogy könnyebben elcsendesedjünk, Istennel találkozzunk. „Senki sem fogja úgy érezni, hogy egy lakatlan szigeten van, hanem Isten által belakott vidéket lát majd – állítja a ferences szerzetes.

Böjte Csaba ferences szerzetes a HaverVagy közösség decemberi Ötkert Clubban megszervezett eseményén az Isten szavára válaszul kimondható igenről beszélt a saját életéből vett élménnyel alátámasztva:

„Egyszer a csíksomlyói templomban imádkoztam, amikor határozottan úgy hallottam, hogy valaki megkérdezte tőlem: „Tőlem kaptad a hallás képességét. Fiam, hiszed, hogy én is hallom, amit mondasz?” Éreztem, hogy erre igennel vagy nemmel kell válaszolnom, én pedig igent mondtam. Ezt követően újra megszólalt a hang: „Tőlem kaptad a beszéd készségét, hiszed, hogy én is tudok szólni hozzád?” Lelkem mélyén éreztem, hogy erre is igennel vagy nemmel kell válaszolnom. Erre is igent feleltem. Mintha ez a Valaki erre úgy felelt volna, hogy „Akkor beszélgessünk!”

Én azóta úgy gondolom, hogy a lelkiismeretünk az a fórum, ahol az ég a földdel összeér. Mindenkit arra bíztatok, hogy ne higgyen nekem, hanem csendesedjen el, sétáljon egyet valamerre, üljön le egy templomba vagy egyszerűen csak hallgassa a madarak csiripelését és próbáljon befelé fordulni.

A mai ember nagy problémája, hogy mindig kint rohangál, de ha elcsendesedik, akkor gyönyörű szép vidékre fog érni. Senki sem fogja úgy érezni, hogy egy lakatlan szigeten van, hanem Isten által belakott vidéket lát majd.”

Böjte Csabával való beszélgetés rövid összefoglalója itt olvasható.

A kiemelt kép Himsan képe a Pixabay -en.