himnusz és anyaföld

Himnusz

A körülöttünk lévő világ mindig is bővelkedett azoknak az emberi „hatalmasságoknak” a számában, akik mögött nem lelki és/vagy szellemi érték állt, hanem csak az így vagy úgy megszerzett vagyon. A temérdek pénz megléte régebben is és manapság is megzavarja az emberi korszakok nyugalmát; a legnagyobb veszélyforrása a létezésnek. Azt gondolnánk, hogy a temérdek vagyon mindent felülír a mindennapokban, de ez csak addig van így, míg a tiszta lélek vezérelte szavak hatalmát alaposan meg nem ismerjük. Sokszor a szavak, a mondatok ereje teszi képessé az embert arra, hogy megértse önmagát, képes legyen testét-lelkét felkészíteni nemcsak minden próbára, hanem azok elfogadására is. Leitert András szerzőnk lényeglátó írása.

A Világ minden nemzetének van saját Himnusza, amit akár nevezhetünk fohásznak vagy akár imának is. Az viszont mindenki számára egyértelmű, hogy mindenkinek a saját nemzeti himnusza a legszebb, a legfelemelőbb, a legtöbb erőt adó. Egy himnusz nemcsak egy vers vagy csak egy dal, hanem egy olyan, néven nem nevezhető magasztos érzés, amely semmihez nem hasonlítható.

Ha bármilyen nagy küzdelem előtt áll egy nemzet – legyen az akár honvédő fegyveres összecsapás vagy akár egy sportmérkőzés – mindig elhangzik a himnusz, és azt mindenki tiszteletteljesen, felállva énekli és a lelke mélyén tudja, hogy ez a legfontosabb kapaszkodó mindenkor.

Lehet bármilyen kilátástalannak tűnő is egy összecsapás, bármennyire is esélytelen valaki a győzelemre, mégis emberfeletti erőt tud adni a lélek azon ereje, amit csak a himnusz képes szétárasztani a testben.

Sportmérkőzéseken gyakran látni, hogy egyesek imára kulcsolt kézzel, mások a szívük fölé helyezett tenyérrel énekelnek, és kimondatlanul is tudják, érzik, hogy az utolsó leheletükig küzdeni fognak. Persze más a tartalmisága ennek egy háború esetén, ahol ugyan nincsenek valódi győztesek, esetleg csak túlélők; de az igazság oldalán harcolók mindenképpen hősök lesznek, ha vége a küzdelemnek. A himnuszt – mint említettem – állva éneklik el az emberek, és a spotmérkőzéseken az ellenfél nemzetének a himnuszát is állva tisztelik meg a szurkolók. Ez így a természetes, így illik és mindenki eszerint is cselekszik.

Nyilvánvaló az is, hogy el sem gondolkodunk azon, hogy ilyenkor miért is egyenesedünk fel, húzzuk ki magunkat és miért is töltekezünk fel bátorsággal, küzdeni akarással, vagy még az önfeláldozás magasztos érzésével is. Erre is van magyarázat, hiszen

akár fekve vagy akár ülve is, de a szívünk mindenképpen alacsonyabban helyezkedik el, mintha állnánk; tehát akaratlanul is a test és a lélek központját – a szívet – emeljük fel, amely így még közelebb kerül a Mindenható Istenhez.

Akár hívő valaki akár nem, de akkor is állva, szívét felemelve tesz esküt arra, hogy meghozza az általa meghozható legnagyobb áldozatot is. Ebből is jól megérthető az, hogy a lélek vezérelte cselekedet mindig eredendően őszinte, míg a világiassá silányított gondolkodás, az bármilyen hitványság elkövetésére képessé tesz.

Azt még egy gonosztevő is tudja, hogy nem helyes az, amit tesz, hiszen a Lélekkel nem lehet vitába szállni. S, ha az ember nem hallgat a lelke üzeneteire, akkor helyrehozhatatlan hibákat is elkövet.

Egy másik nemzet himnuszának a szövegét ugyan lehet, hogy nem értjük; de elég, ha csak a népe himnuszát éneklő ember arcát megnézzük. Már abból a látványból kiérezhetjük az ősök tiszteletét, a haza szeretetét, a tenni akarást és a hitet. Ha mások ránk néznek olyankor, amikor mi énekeljük a saját himnuszunkat, ők is ugyanezeket a jeleket látják a mi arcunkon, a testtartásunkon. Aztán ennek a megmagyarázhatatlan erőnek a sodrásában telnek el évtizedek vagy akár évszázadok is; és lehet, hogy a környezet, a gondolkodás, a viselkedés megváltozik, de a Lélek az ugyanaz marad. Eredendően
őszinte, tiszta és változtathatatlan.

Ha erre figyelne mindenki, akkor nem lenne semmiféle fegyveres harc, véres és igazságtalan küzdelem; felszáradna a könny és mosolygóssá szelídülnének az arcok.

A küzdelem szó csak, nemes versengést jelentene, ahol a vesztes is csak nyerhet – tapasztalatot mindenképp –, és legközelebb felkészültebben várhatja az újabb megmérettetést.

Nos, hát akkor mit is jelent az a szó, hogy: Himnusz? Magyarázat nélkül is érezzük, hogy magában foglalja a Mindenséget. Mégpedig akképpen, hogy a szavak és a dallam összefonódása egy olyan, egyedülálló, új minőséget hoz létre, amire mindig is vágytunk; amiben benne van az emberiesség igazi lényege: az igaz hit által irányított igazság szeretete és annak megtartása, mindenáron.

Ha megállunk egy szántóföld szélén és felveszünk egy maréknyi földet, jó alaposan nézzük meg, mert az nem csak valamiféle egyszerű kémiai anyagösszetétel, de nem ám!

Ezeríziglen benne van az őseink könnye, vére, izzadsága, testének pora; és az, a szemnek láthatatlan akarat, amely megtartotta ezt a földet és ezzel ránk is bízta annak a további megtartását. Tehát, olyan tisztelettel nézzünk arra a maréknyi földre, hogy ha ezer év múlva, amikor valaki majd felemel egy marék földet, akkor abban meglásson bennünket is.

Leitert András