Apa vagyok és férfi. Miközben ez a két létállapot egyszerre kell, hogy küldetéssé váljon bennem, leggyakrabban mégis mintha egymás ellen tusakodnának. Amíg a férfiség képtelen megtalálni a legteljesebb szabadságát az atyai elhívásban, akaratlanul is rejtett szabadságharcot kezd el vívni, hogy élethez jusson.
Világos, hogy egy efféle szüntelen nyomásban csekély esély mutatkozik arra, hogy apaként bármely férfi is boldog legyen. Az önmaga elvesztésének félelme miatt se egyik, se másik szerepben nem tud majd jelen lenni és békességre lelni.
Örömhír azonban, hogy Isten apa. Ráadásul tökéletes.
Az is nagyon jó, hogy Jézus nem úgy beszél róla, mintha azt kívánná számunkra érzékeltetni, hogy Isten valami olyasmi, mint egy földi apuka. Éppen ellenkezőleg: úgy nyilatkozik Istenről, hogy ő eredendően atya! Ebből következően nekem is mint apukának lehetőségem van tökéletesíteni az apaságomat, ha Istenre nézek és tőle lesem el a nevelési fortélyokat.
Egy férfi mindig annyi mindent csinál. Folyamatosan a projektek és a munka vezeti. Állandóan valahol „kívül van”, ahelyett, hogy jelen lenne. Nem mondhatjuk, hogy ez elvetendő, de az arányok mindenképpen igazítandók. Ahhoz, hogy az Atyaisten jó tanítványa lehessek, valamelyest befelé is kell tudnom figyelni. A családom és a saját lelkem felé. Ha ez a befelé figyelés létrejön, a szemem elkezd látni, és a fülem hallani.
Egyszerűen jelenlétbe kerülök. Tökéletes jelenbe, ahol Isten engem is megszólít. És elkezd tanítani arról, hogy egy nagyszerű hivatást kaptam férfiként. Apa vagyok, akire számosan rá vannak bízva. Férj vagyok, akire támaszkodni akar a felesége. És a gyerekeim keresik bennem a példát, hogy felkészüljenek az „ajtón kívüli csatákra”. Ebben a jelenlétben érdekes módon önmagamra is rátalálok, pedig nem is csináltam semmit.
Éppen ez a „férfiatlan tétlenség” engedi meg Istennek – aki az én tökéletes apukám –, hogy mindent megtegyen értem szeretetből.
Érdemes tehát egyszer-egyszer munkaböjtöt tartanom. Leginkább a fejemben, a terveimben. Még akkor is, ha ezek alapvetően jó és magasztos célokra irányulnak. Nem könnyű ezt megtenni, de engedni akarom a békesség Istenét szóhoz jutni, aki így jelen lesz az életemben.
Sok férfi ma hatalmas terheket hordoz önmagán az apák örökségeként. De ezeket nem kötelező tovább hurcolni egyetlen következő generációnak sem. Isten mint atya áld meg minden férfit, aki ezt megengedi neki és elfogadja tőle az ajándékot:
„Lám, fiam illata olyan, mint a termékeny föld illata, amit az Úr megáldott. – Isten adjon neked az ég harmatából és a föld kövérségéből búzát és bort bőségben. – Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak előtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg előtted anyád fiai. – Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.” Teremtés könyve, 27. fejezet
Gável András
Fotó: pxhere
