2023. február 4-én dzsesszmisét tartottak a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templomban. Az egyes jazz dalok angol nyelvű előadásban szólaltak meg. A kórus mindent megtett azért, hogy tematikában teljes mértékben a liturgiát szolgálja. A profi szólista hangja valóban kiemelte a jelenlévőket a földi valóságból. És mielőtt elkezdenénk ítélkezni, gyorsan egyezzünk is meg abban, hogy nem egy jazzkoncertre repítette a hallgatóságot, hanem az előadott örök üzenet forrásához. Bellovics Gábor jezsuita a prédikációját ezzel a mondattal indította: „azért egy kicsit a komfortzónámon kívül érzem magam papként egyilyen misén, lehet, hogy nem kicsit”.
”Nagyon jó szívvel vagyok itt, mert azt látom, hogy a feszültség és a szorongás nem valahol máshol van, hanem bennem. Érdekel, hogy mi van akkor, amikor az életünkben történik valami, ami kimozdít a megszokottból. Egy olyan világba mozdít ki, amelyet egyébként szeretek, csak nagyon nehezen tudtam eddig még a vallásos élményeimmel összekapcsolni. Ugyanis amióta pap vagyok, nekem a klasszikus zenével kísért szentmisék jutnak” – egészítette ki indító gondolatát a miséző jezsuita atya, hozzátéve, hogy ez nem egy „dogmatikai prédikáció”, mindössze személyes gondolatébresztő.
Alig hatvan éve éltük át ezt a változást – utalt a szentmisét bemutató pap a II. vatikáni zsinat egyházi közösséget érintő hatásaira. Szerinte ez rámutatott arra, hogy bizonyos szempontból nem a forma a lényeg, hanem hogy tudunk-e kapcsolódni.
Meg tudjuk szentelni az elsőre profánnak látszó dolgokat és integrálni azokat Istenhez? – hangzott el a kérdés a homíliában.
Az életünk nagy részét a profán világban éljük, ahol azt érezzük, hogy nem tud közelebb jönni Istenhez. A Szentlélek ereje ki akar bennünket hozni a komfortzónánkból, hogy valami újat tapasztaljunk meg. Az életünknek nincsen olyan része, amelyet ne tudnánk Istenhez közel engedni. A hallott spirituálék célja, nem csak lelkesedéssel éneklés Istenről. Szabadnak kell éreznünk magunkat az Úr házában.
A behurcolt afro-amerikai rabszolgák énekei olyan emberek ajkáról hangzottak el, akik egyedül a szabadságot nem tapasztalták meg az életükben. A korbácsolás ellenére is ilyen énekekkel dicsőítették Istent. Itt ne lenne tartalom? Csak valami fura, öncélú, áljókedvűség lenne? – tette fel a kérdést a jezsuita atya.
Az összes művészeti területen a döntő kérdés az marad: őszintén akarok csatlakozni Istenhez vagy nem – húzta alá a prédikáció összegzése, rámutatva, hogy nem szabad külső formákat másolni pusztán, elhitetve magunkkal és másokkal, mintha minden rendben lenne.
„Isten arra hív: bárhogyan teszed is az Ő dicsőítését, abban találd meg magad igazán, és akkor meg fogod találni Őt is, mert Ő ott van, ahol mi vagyunk, és nem ott, ahol lenni szeretnénk” – hangzott el a budapesti Jézus Szíve Jezsuita templomban tartott dzsesszmisén.
A 18:00 órás szentmisén a Loyola Capella Vegyeskar énekelte Bob Chilcott: A Little Jazz Mass c. ordináriumát. A mise állandó részein kívüli énekek pedig Gospelek énekek voltak. A kórus vezetője: Kaposi Brúnó orgonaművész. Közreműködött: Márkus Liza (ének), Horváth Levente (zongora), Lotz András (dob) és Sillye Gábor (basszusgitár).
A művet egyébként 2004-ben mutatták be, New Orleansban. A darab különlegessége, hogy a mise állandó tételei hagyományos latin nyelven, de a dzsessz műfaj különböző stílusainak köntösébe bújtatva szólalnak meg.
