Azt már bizonyára sokan megérezhették Leitert András előző két írásának (a KÖZÖSSÉG, az vajon mi? és az Úttalan utak) az elolvasása és értelmezése során, hogy az emberek ugyan alkalmasak arra, hogy egységbe tömörülve, önzetlenségen alapuló közösséget hozzanak létre; de az is világossá vált, hogy ez nem csak egyszerű, elhatározási kérdés. Sokaknak a gondolkodását elhomályosítja a világi csillogás ezen a téren is, így gyakran csalódások sora követi azokat a közösségi elképzeléseket, amelyekről azt gondolhatnánk, hogy a kiteljesedésük az magától értetődő. A szavak szintjén tulajdonképpen bármit eltervezhet az ember, de csak a kapcsolódó cselekedetek minősége adhat igazolást bármire.
Aki már látta a Régi idők focija című magyar filmet (készült: 1973), annak már ismerősen csenghet a mostani írásom címe; sőt már azt is megérezheti a filmet ismerő, hogy eljutottunk az emberi közösség tartalmi összetevőinek a lényegéhez. Szoktam mondani, hogy
„a földművelő paraszt nem azért fog két lovat az eke elé, mert az jobban néz ki, hanem azért, mert úgy sokkal hatékonyabban elvégezhető a munka”.
Az említett filmben is egy álom megvalósulásának a folyamatát követhetjük végig, mégpedig egy focicsapat létrehozásán keresztül. Javaslom, hogy aki csak teheti, az nézze meg ezt a filmet.
A termőföld megművelése éppúgy kitűzött célja a gazdának, mint ahogy egy emberi elképzelés megvalósítása – egy közösség létrehozása – is nélkülözhetetlen feltételrendszerrel bír. Az előzőhöz szükséges egy művelendő terület, két ló, eke, legalább egy ereje teljében lévő ember, családi háttér (akikért érdemes és kell is dolgozni), és elengedhetetlen egy jövőbe mutató elképzelés; egy terv, ami emberek sokaságának az életminőségét fogja javítani. Alapvetően minden jó szándékú elképzelés alapja az, hogy többeknek is segítséget nyújtson.
Aki csak a saját személyét tekinti fontosnak, az ne is gondolkozzon közösségi célok elérésében; és ezt akár már tekinthetjük előzetes rostának is.
Az nem kérdés egy földművelő számára, hogy a rábízott területnek gondos gazdája legyen. Mint ahogy az sem lehet felelősség nélküli kérdés, hogy az emberek alkotta közösség, az milyen lelki, gondolkodás- és viselkedésbeli beállítottságú; mennyire érti az egymásért megteendő feladatok lényegét.
Aki már próbálkozott azzal, hogy – önzetlenségen alapuló szándékkal, jó cél érdekében – embereket irányítson, az már tudhatja, hogy ez egy nagy küzdelem. Még akkor is az, ha a közösséget alkotó emberek mindegyike felfogja a közös cél mibenlétét és annak a fontosságát. Amíg csak magunkról van szó, addig nem kell szembesülni véleménybeli különbségekkel, más és más elképzelésekkel, egyedi akaratokkal, nézőpontokkal, cselekvési szándékokkal. Aki embereket nyert meg egy álom megvalósításához, annak számolnia kell azzal, hogy előbb-utóbb kisebb-nagyobb harcokat kell vívnia a közösségen belül is az elérni kívánt cél érdekéért. Azt nyugodtan kijelenthetem, hogy
viták nélkül nincs közösségi lét; és aki ezeket nem képes kezelni, annak az álmai szétszórónak, mint pernye a szélben.
Csak értelmezhetetlen üresség és sokak csalódottsága marad ezek után, valamint a felelősség hiányának az a nyomasztó érzése, ami megakadályozza az embert abban, hogy a későbbiek során új, közösségi célokat próbáljon elérni. Az ilyen kudarcok ugyan újabb rostát is jelentenek a társadalmat alkotó egyének számára; de ez egyfajta természetes kiválasztódás is, amely eldönti azt, hogy ki alkalmas egy közösség vezetésére, sőt a közösségi tagságra való alkalmasságot is tisztázhatja.
Egyedül minden feladat elvégzése nehéz; és ha egyedül nehéz, akkor bizony közösséggé kell nemesedni! Olyanná, aki érti a célt, elfogadja a cél felé vezető út várható akadályait, nemcsak magáért képes felelősséget vállalni, hanem a csapat minden tagjáért, aki hajlandó áldozatot hozni a másikért, aki elfogadja azt is, ha valami lemondással jár, aki átérzi és természetesnek veszi a mindennapok megpróbáltatásait, aki tud örülni a kis eredményeknek is, és akinek legalább akkora hite van, mint egy mustármag.
Így megy ez! Persze menet közben még rengeteg akadállyal meg kell küzdeni, hiszen a külvilág tehetségtelen és gyenge akaratú lényei nem szeretik az erőseket és a kitartóakat. A velük való küzdelmek szintén sokrétűek, de az már egy másik történet.
A jó embereknek csak abban kell bízniuk, hogy sose maradnak egyedül. Tehát, a lényeg: „Kell egy csapat!”
Leitert András
Fotó: pxhere
