Hmm! Ez újra csak kiváltképpen érdekes és figyelemfelkeltő címe állandó szerzőnk – Leitert András – legújabb írásának; habár az eddigiek alapján joggal feltételezhetjük, hogy nem pénzbeli dologról lesz szó. A világi csillogástól elvakítottan, ugyan leginkább az anyagikra gondolhatnak sokan a címben szereplő szám láttán, de az már egyértelmű a legtöbbünk számára, hogy a világi értékek igencsak tünékeny dolgok; míg a hitből és az emberiességből táplálkozó lelki kinyilatkoztatások adják meg azt az állandó és rendíthetetlen alapját a létünknek, amire bizton számíthatunk mindenkor. Ezzel az érzülettel nézzük hát meg most, hogy a 190 millió az sok-e?!
Számtalan felmérés, közvélemény-kutatás készült és fog készülni a világban, mert az ember kíváncsisága tulajdonképpen kielégíthetetlen; ráadásul a nézőpontunk nyilvánosságra kerülése sok következtetésre is okot adhat, különösképpen a kereskedelemből élők számára. Ugyan, most nem a kereskedelemről lesz szó, de majd egyszer arról is beszélhetünk; sőt, akár le is ránthatjuk a leplet arról az „iparágról”, amely könnyedén kirántja a zsebünkből még azt a pénzt is, amit valójában másra szántunk.
A közvélemény, az átlagos emberek nézőpontja igazából csak akkor tükrözi a többségi társadalom valóságos véleményét, ha sokak jelentik ki egy adott kérdésről a nézetüket, illetve az is nagyon fontos, hogy a többségi társadalom minden lényeges korosztálya és társadalmi csoportja (iskolai végzettség, munkakör, családi állapot, lakhely, és a többi) megfelelő arányban képviselve legyen. Amíg ezek a feltételek nincsenek meg, addig nem is szabad a nyilvánosság felé eredményeket közölni; illetve, ha ezen feltételek megléte nélkül mégis közlésre kerülne valami, akkor azt is jelezni szükséges, hogy ez milyen méretű és jellegű embercsoport véleménye. Gyakran látni a televízióban különféle grafikonokat, ábrákat a világban történt eseményekkel kapcsolatban, de az sosincs jelezve, hogy mekkora és milyen csoportot is kerestek meg azok, akik ezt közzétették.
Így aztán nem csoda, hogy
a magamfajták gyakran tartják ezeket egyfajta becsapásnak, illetve manipulációnak; ami ez esetben azt jelenti, hogy hatásvadász eszközökkel terelik a kívánt irányba a hiszékeny és befolyásolható tömeget; akár a birkákat a terelőkutyák.
Hiszen például mi van akkor, ha egy kérdésre csak – mondjuk – 10 válasz érkezik, amiből 9 az IGEN és 1 a NEM. Akkor az IGEN-ek aránya 90%. Aki ezt az eredményt látja, az könnyen eshet abba a hibába, hogy többségi véleménynek tekinti azt, ami valójában nagyon messze van ettől. E mellet még az is gyakori, hogy olyan, egyértelmű kérdést tesznek ki szavazásra, aminek semmi köze ahhoz, hogy szavazni lenne szükséges róla. Ha ilyet látunk a tévében, akkor mindig legyünk megfelelően kritikusak a látott eredményt illetően. Ha van arra lehetőségünk, hogy számon kérjük az adott esethez tartozó feltételrendszert, akkor ezt mindenképpen tegyük meg. Sőt, azt is érdemes véleményezni, hogy milyen fontosságú kérdések kerülnek a közvélemény elé; hiszen a közönséges, csip-csup ügyek csak rombolják ennek az – egyébként fontos hatással bíró – intézménynek az elfogadottságát (például: a népszavazás).
De, hogy közelebb lépjek a mondanivalóm lényegéhez, nézve a világ jelenkori népességének a lelki állapotát, egyre gyakrabban az eszembe jut egy amerikai közvélemény-kutatás, amelynek az eredménye 2000-ben látott napvilágot. A tanulmány alapját egy olyan vizsgálat adta, amikor is 13 év alatt 100.000 embert kérdeztek meg arról, hogy milyen a politikai hovatartozása, milyen a jövőképe, modernista-e vagy inkább hagyománytisztelő. A begyűjtött adatokat aztán kiértékelték a szakemberek, és nagy megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a szokásos aránypárok (demokrata kontra republikánus) mellett megjelent egy ijesztően nagy, 50 milliós tömeg (az USA akkori lakosságának a 25%-a), aki úgy érezte, hogy
sehova sem tartozik, társadalmilag magányosan kénytelen élni az életét, vele senki sem törődik és ez nem is fog megváltozni.
Képzeljük csak el egy ilyen nagyságú embertömeg tagjait, amint üres tekintettel róják az utcákat, dolgoznak, bevásárolnak, gyermeket nemzenek, szinte gépiesen leélik az életüket; aztán meghalnak és semmi sem marad utánuk, amiből saját jövőt tudnának alkotni a leszármazottaik. Lélekmardosó kérdések sokasága tör elő a gondolkodó emberben, hogy vajon mi vezethetett oda, hogy a jóléti fogyasztói társadalom ilyen mélységbe süllyedt. Az ember azt gondolná, hogy akinek mindene megvan, az boldog, testileg-lelkileg kiegyensúlyozott, az élettel megelégedett ember; nem pedig egy lelkileg kiégett, gondolattalan, az élet menetével csak sodródó valami.
Vajon mi hiányozhat, hogy ilyenné lett egy olyan tömeg, akiben ott van az ISTEN ARCA? Vajon mi történt az emberrel, hogy eltűnt belőle a HIT? Mi lehet azok feladata, akik észlelték, hogy létezik ez a sokaság?
Persze még ezernyi kapcsolódó kérdést leírhatnék, de valójában a felelősség és a halaszthatatlan feladatok súlya nyomaszt leginkább. Gondolom, hogy aki elmélyed ebben a problémakörben, az egyelőre csak további kérdésekkel fog találkozni. Azt még kiegészítésül el kell, hogy mondjam – ez az állapot nemcsak az USA-ban érhető tetten, hanem és főként a világ azon területein, ahol biztosított a jólét; és ez alól nem kivétel Európa sem. Kontinensünk jelenlegi népessége közel 750 millió fő; és ha az itteni lakosság számát vesszük alapul az említett témában, akkor e földrészen is van közel 190 millió ember, aki úgy érzi, hogy nem tartozik sehova. Azért ez nagyon komoly.
Aki, vagy ami magához tudja vonzani ezt a tömeget, be tudja tölteni azt az űrt, ami ezekben az emberekben kialakult, nos, abból világerő lehet. Az, hogy ez a JÓ vagy a ROSSZ lesz-e, az tőlünk függ! Óriási feladat előtt áll nemcsak Európa, hanem a Föld nevű bolygó teljes népessége.
Leitert András
Fotó: pxhere
