A szerelemdzseki hatékony segítség lehet a házassági konflikuskezelésben.

Szerelemdzseki

Minden házasságban vannak viharok. Sok esetben ezeket érzelmi kirohanásaink is kísérik. A férfiak is képesek erre – bármily’ meglepő. Persze lehet, hogy csak önmagamból indulok ki, amikor az előbbi általánosítást tettem. Elmesélem, miért.

Már egy jó ideje figyelmeztetett az én drága feleségem, hogy valamin változtatnom kellene, ami nem segíti sem a házasságunkat, és engem sem erősít az apai hivatásomban.

Bevallom, nagyon nehéz volt ezeket a „figyelmeztetéseket” befogadnom (amelyeket a magamiránti kegyességből nem részleteznék). Leginkább azért hárítottam a jelzéseket, mert úgy éreztem, hogy aki a helyén van, az éppen én vagyok, és sokkal inkább az én feleségemnek van szüksége a változtatásra.

Sokunk által talán jól ismert patthelyzet, amelyben lehet, hogy mindenki birtokol egy darabkát az igazságból. Leginkább kirohannánk az ilyen feszültségekből, mert egyáltalán nem dereng fel bennük a megoldás halvány fénye sem.

Ilyenkor képesek vagyunk sajnálni és sajnáltatni önmagunkat. Lessük, hogy mégis ki lehet a szövetségesünk, aki megtámasztja a nézeteinket. Aztán rájövünk, hogy általában vakok voltunk, akiket válogatott világtalanok vezetgettek.

És ahogy ebben az érzelmektől sem mentes viharban botorkálunk, remélve, hogy hamarosan kisüt majd, színészeket körözünk le drámai alakításainkkal.

Én nem vagyok az a „házból kirohanós” típus, akinek elegendő egy kis séta, hogy lenyugodjon, és meglássa a házasságunk biztos, elmozdíthatatlan alapját. Az én drágám viszont annál inkább az. Magamban irigykedtem is mindig az indulatkezelési megoldásai miatt, mert valahogy „mindig az nyer”, aki Zrínyit képes hamarabb utánozni.

Volt egy eset azonban, amikor az egyik viharosabb kommunikációnk során sikerült addig hergelnem önmagam, hogy én futhassak előbb a kabátomért, amelyben elhagyhatom a házat, hogy „lenyugodjam”. Gondoltam, most végre én próbálhatom ki ezt a „szerepet”.

Mit ad Isten? Bújnék bele, kellő drámaisággal és belülről az indokoltnál jobban felfűtött, magamra erőltetett sértettséggel a hónaljtájékon elszakadt kedvenc dzsekimbe. Hát nem a bélésbe sikerül betenni a kezem?

A feleségem – önmagában biztosan jót mosolyogva a rosszul előadott férfi hisztim újszerűségén – lassan odasétált a bejárati ajtóhoz, és mondott valamit, amire őszintén szólva nem is emlékszem, mert egy szavát sem fogtam fel.

Ugyanis mint a csapdába esett állat vonaglottam a dzsekim bélésében, miközben „aki elől menekülni próbálnék” teljes nyugalommal végignézi a céltalannak látszó toporgásomat.

Férfiúi büszkeségem természetesen nem engedte, hogy ott és akkor leleplezzem magam. Semmi pénzért nem mutattam volna meg, hogy az adott helyzetben a kabátból képtelenség, hogy kibújtassam a kezemet. Belülről persze elfogott a nevetés. És ez a humoros helyzet a túltolt haragomat is elillantotta (amit – biztos, ami biztos – persze csak jóval később meséltem el kedélyesen az én egyetlen szerelmemnek).

„Szerelemdzseki”. Így neveztem el ezt a helyzetet a házassági szövetségünkben.

Azt hiszem, minden kapcsolatban érdemes a kijárat melletti fogasra rendszeresíteni egy ilyen „ruhadarabot”. Azóta sok mindent sikerült belátnom a szerelmem jelzéseiből. És ebben az istenadta humor is nagyban segített. Szép Házasság Hetét mindenkinek!

Gável András

Fotó: pxhere