A szcientológia vallásközi párbeszédről hadovál

„A szomszédunkban zajló, elhúzódó háború sokunkat aggodalommal tölt el és mindannyian egyetértünk abban, hogy a béke útjára kell terelnünk a történéseket. Ezért a vallásközi párbeszéd során a béke megteremtéséről fogunk beszélni, illetve arról hogyan lehet ebben szerepe az imádságnak?” Ezt írja hívogató bejegyzésében a Szcientológia „Egyház”. Egyház? Mielőtt az empátiától és a béke célzatával létrehívott vallásközi párbeszédtől megszédülnénk, drága keresztény testvérek, jobb, ha tudatosítjuk magunkban, hogy egy olyan szervezettel állunk szemben, amelynek se az egyházhoz, se a kereszténységhez semmi köze, sőt, annak leginkább ellensége és meggyengítője.

„A szcientológia valójában egy vallássá átalakított pszichotechnika, amelynek nincsen szüksége sem hitre, sem hitvallásra. Valójában egy alkalmazott vallási filozófia ez, hisz nincs miben hinni, csak tenni kell valamit. Az értelem által önbizalomra teszünk szert, s így »szuper-emberekké« válunk” – olvashatjuk aa Szekták Enciklopédikus Szótára című kötetben.

Az említett mű szerzője, Manuel Guerra Gómez, a burgosi egyetem nyugalmazott vallástörténet professzora hozzáteszi: „a rejtett képességek kifejtéséről szólva olyan,

értelmüktől megfosztott keresztény fogalmakkal találkozunk, mint »egyház«, »egyházi hierarchia«, »káplán«, vagy »hívő«. Emellett megvannak a maguk szertartásai is, amelyek külsőségeikben, a szolgálattevők öltözékét tekintve megtévesztően hatnak, hiszen keresztény elemekből állnak össze.

A belépéskor meghallgatásra kerül sor, amikor a beszélgetést vezető személy igyekszik pszichésen felmérni az érdeklődőt, egy energia-mérő nevű szerkezet segítségével. Már ekkor minden elhangzott szót hangszalagra vagy filmre rögzítenek, hogy ezt később, egy esetleges kilépési szándék esetén felhasználhassák a meghallgatott személy ellen.”

A sátán sokszor és sokféle módon próbálja elrabolni a lelkünket. Az édenkert óta bevált módszere, hogy igyekszik leutánozni mindent, ami isteni, hogy ezzel „vegyen meg” bennünket, és tántorítson el Isten szeretetétől és a belé vetett bizalomtól.

Amennyiben a valódi békességért szeretnénk fohászkodni, semmiképpen se dőljünk be a szcientológusok hadoválásainak, bármennyire is hasonlónak tűnő, bármennyire is ígéretes. Válasszuk helyette inkább Krisztus keresztjének az útját, és igazodjunk ahhoz, aki az egyetlen út, az egyetlen igazság és az örök élet.