2023. február 17. és 19. között a Szent András Evangelizációs Iskola Ászáf kurzust tartott Válon. A képzés középpontjában különlegesen Isten dicsérete áll. Az előadók a dicsőítés művészetébe vezetik be a jelenlévőket.
A kurzus célja, hogy a résztvevőkben kialakuljon a „dicsőítő szív”, amely szüntelenül magasztalni akarja Istent. Azokhoz szól, akik vágynak az Úr szenvedélyesebb dicséretére, tehát nem csak a dicsőítésvezetőket, illetve a dicsőítésben szolgálóknak készült. A szervezők hisznek abban, hogy az a pár nap, amit Isten magasztalásában és imádásában töltenek a kurzusra jelentkezők, személyes ébredést hoz. Ez a kezdete annak, hogy a Szentlélek sokakra kiárassza kegyelmét, és hatalommal megújítsa az Ő népét!
A kurzus témái:
Isten megismerése, jelenléte; A dicsőítés formái; Szabadság a dicsőítésben; Dicséret, imádás; Hallani és megcselekedni Isten hangját; Elhívásunk a dicsőítés; A dicsőítés, mint szellemi harc; A dicsőítő élete, mint áldozat; A szövetség.
„Válon, a Szent Mihály majorban tartottuk meg február 17-19-ig a »szívizmatikussá« formáló lelkigyakorlatunkat. Mit jelent ez? Váljunk imádkozó emberré, hogy a szívünket minél többször
felemeljük Istenhez és egyre közelebb kerüljünk hozzá” – olvasható Csiszér László és csapatának beszámolójában.
Az országban az utóbbi években nagyon sok zenei szolgáló elvégezte már a Szent András Evangelizációs Iskola Ászáf kurzusát. Akik valaha is részt vettek ilyenen, dicsőítő szívvel tértek haza a közösségeikbe.
Harminc résztvevőt vonzott ez a hétvége, akik vágytak Isten érintésére és arra a szabadságra, amelyet az Ő jelenlétében, Őt dicsőítve lehetséges átélni. Egyik tanításról a másikra folyamatosan nyílt meg a jelenlévők szíve Isten előtt. A dicsőítésben gyógyulások, áttörések történtek – osztják meg a hétvége tapasztalatait a szervezők, akiknek örömet jelentett, hogy amit az Ászáf kurzus tagjai tanultak, azt egyből alkalmazták is az életükben.
Szombat este szentmise keretében ünnepelték Jézust, amelyet a Győrből érkezett Simon Dávid atya celebrált. A katolikus pap Jézus radikális követésére, a napirendbe beiktatott rendszeres imaidőre, a világot megdöbbentő szeretetre buzdított az első apostolokra jellemző erővel. A szentmise után a jelenlévők meghallgathatták az atya megtérésének történetét. Vasárnap pedig sokan tettek tanúságot arról, hogy mit cselekedett bennük Jézus a hétvége alatt.
„Legyünk résen, nehogy visszakerüljünk a régi kerékvágásba” – figyelmeztetnek az Ászáf kurzus szervezői és előadói.
Fotó: Csiszér László zenekara