A KIT Light-on a fiatalok együtt dicsőítették Istent a Dics-Suli segítségével

„Mindannyiunknak megvan a saját sztorija… Előbb vagy utóbb mind rájövünk arra, hogy nincs értelme csupán a saját erőnkre támaszkodni és más emberektől függeni. Neked hol volt az a pont, ahol rájöttél, hogy Jézus nélkül semmi sem az igazi?” – olvashattuk a KIT Light, a Keresztény Ifjúsági Találkozó meghívó üzenetében.

„És most mi is ott leszünk a Dics-Suli tanári karával, hogy veletek együtt dicsizzünk. Mindenféleképpen legyetek ott, és hozzátok a barátaitokat is” – buzdított előzetesen Jota a részvételre a március 5-i programon.

A résztvevőknek az UP Rendezvénytér második emeletén lehetőségük volt meghallgatni „egy-két sztorit is arról, hogy ki, hogyan, mikor és miért döntött Jézus mellett.”

Az eseményről megjelentek az első képek is, amelyek jól mutatják, a fiatalok új nemzedéke egyértelműen tisztában van a dicsőítés erejével és jelentőségével.

A következő KIT Light időpontok sem titkosak. Ebben a tanévben még várják a fiatalokat április 2-án, május 7-én és június 4-én. Érdemes tehát csatlakozni a dicsőítők táborához!

És hogy mégis milyen egy-egy ilyen találkozó, álljon itt a januári élő stream közvetítés felvétele: