Gável András a Szent István Bazilika előtt, ahol 2023. április 2-án bemutatják a Fájdalmak Férfia c. passiót a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes közreműködésével.

Az örök szépség és igazság forrásánál állhatunk – Gável András a virágvasárnapi dramatizált passióról

Április 2-án, Virágvasárnap este 20:00 órakor kerül bemutatásra a Fájdalmak Férfia című előadás, amely Krisztus szenvedéstörténetét tárja elénk. Az eredeti bibliai szövegeket színművészek által tolmácsolva, a történethez méltó zenei aláfestéssel hallhatjuk. A produkció a Dramatizált Biblia társulatának színészei és az Eucharist együttes közös munkája által valósul meg a Szent István Bazilikában. A minden napra szánt evangélium, mint hangoskönyv az otthonainkban is elérhetővé válik: a Dramatizált Evangélium április 2-tól meghallgatható a dicsoitosziget.hu oldalon. Gável Andrással, az Eucharist együttes vezetőjével beszélgettünk a közelgő nagyböjti előadásról.

– Tavaly novemberben a zsúfolásig megtelt Mátyás-templomban első ízben működtek együtt a Dramatizált Biblia színészei és az Eucharist együttes. Sokaknak jelentett ajándékot az igeközpontú zenés előadás. Hasonló élményre számíthatunk a virágvasárnapi passió bemutatásával?

– Mi magunk is meglepődtünk azon, hogy mennyire erős előadás kerekedett a tavalyi Eucharist Classic koncertből. Azzal, hogy az Ige állt a fókuszban, az egyes zeneszámaink is még inkább megteltek élettel. Olyan énekeket válogattunk össze akkor, amelyek számunkra is különlegesen fontos üzenettel bírnak. Az április másodikai passió esetében azonban inkább a zene szolgálja a szentírási szakaszokat. Az egyes dalok Jézus értünk és önként vállalt szeretetét támasztják majd alá. Az instrumentális zenei betétek, reményeink szerint, pedig abban segítenek, hogy minél inkább átadhassuk magunkat az evangélium üzenetének.

Eucharist Calssic koncert a Dramatizált Biblia társulatának színészeivel a Mátyás-templomban, 2023. november 13-án.

– A színészi alakítások nem vonják el a figyelmet? A hallgatóságban nem alakulhat ki az érzet, hogy mindez csak „színjáték”?

– A színészet nem jelent egyet azzal, hogy amit látunk és hallunk az pusztán csak egy fikció vagy mese.

A művészet lényegét én ebben látom: a rendelkezésünkre álló összes eszközzel azon vagyunk, hogy valamit megjelenítsünk a nem látható, transzcendens valóságból. Az örök szépség és igazság forrásánál állnak az előadók, kiváltképp abban az esetben, amikor egyenesen Isten szavát kell továbbadniuk.

Az életről van tehát szó. Jézus Krisztus szenvedéstörténetében éppen az élettel találkozhatunk, az élő Jézus mellé sodródhatunk mint Cirenei Simon, a lator vagy a százados. Ők mind az élő Jézussal tértek haza a szívükben. Az a vágyunk, hogy Virágvasárnap estétől a jelenlévők is ezzel a felismeréssel kezdhessék meg a nagyhetet, amelynek a végállomása nem a nagypéntek fájdalmas megváltása, de még nem is a nagyszombat türelmetlen, születés előtti csendje, hanem a húsvéti hajnal diadala.

– Hogyan esett a választás éppen a Szent István Bazilikára?

– Ez a székesegyház nemcsak az Esztergom-Budapesti Egyházmegye kiemelt temploma, de elmondhatjuk, hogy egy kicsit egész Magyarországé. Fontosnak gondoltuk, hogy ezzel az előadással méltó módon hívjuk fel a a katolikusok és minden keresztény testvér figyelmét, hogy

éppen április 2-án indul útjára a „Dramatizált Evangélium” minden nap meghallgatható sorozata a katolikus igeliturgikus útmutatót követve.

Vagyis innentől kezdve arra is lehetőségünk lesz, hogy minden nap Jézus örömhírével indítsuk a napunkat. A Dramatizált Biblia társulata színészeinek zenei aláfestéssel kiegészült előadása segíthet bennünket abban, hogy az aznapi jó hír egészen estig visszhangozhasson bennünk.

– Hol érhető majd el a napi „dramatizált evangélium” hallgatható formája?

– Éppen a már említett novemberi, mátyás-templomi koncertünk idején indult útjára a Dicsőítő Sziget oldala, a dicsoitosziget.hu. Akkor az volt a vágyunk, hogy rendszeresen oszthassunk meg híreket a kereszténység és a zene világából.

A nagyhét elején első alkalommal találkozhatnak az érdeklődők a hallgatható Dramatizált Evangéliummal, amely az alapvetően pozitív hírek és írások között fogja megszólaltatni számunkra a tökéletesen jó hírt.

– Kicsit térjünk vissza a Fájdalmak Férfia című, virágvasárnapi passióra! Kiket várnak erre az eseményre és kell-e jelentkezni vagy jegyet váltani az eseményre?

– Azt hiszem, ez az üzenet mindenkihez szól. Senki sincsen kizárva. Jézus keresztje valóban „királyi zászló”, amelynek követése nélkül nem érhetünk célba, és nincsen keresztény élet. A keresztet vállalni mindnyájunk feladata, hiszen Jézus is ezt kérte, ha követni szeretnénk őt. Ez persze nem könnyű feladat. Főképpen ma nem, amikor Isten igazságának kompromisszummentes képviselete azonnali „keresztrefeszítést” von maga után. Elég csak körbenéznünk tőlünk egy kicsit nyugatabbra. Egyszóval mindenkit várunk.

Olyanokat is hívunk nagy-nagy szeretettel, akik talán a templomajtón kívül állnak jelenleg, de van bennük nyitottság, hogy a passió történetét személyes életükben átéljék.

Az előadásra nem kell jelentkezni és jegyet váltani sem szükséges. Viszont buzdítunk mindenkit, hogy adományával támogassa a kultúrevangelizációs missziónkat, benne ezzel a virágvasárnapi előadással. Ezt mindenki megteheti a Dicsőítő Sziget oldalának támogatás menüpontjában.

Kiemelt kép: Gável András a Szent István Bazilika előtt, ahol 2023. április 2-án bemutatják a Fájdalmak Férfia c. passiót a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes közreműködésével. Fotó: Machalik Krisztina/Dicsőítő Sziget