Az Evangélium megváltoztatta az életemet – tanúságtételek Isten szavának működéséről

A Dicsőítő Sziget hivatalos oldala Facebook csoportot hozott létre, hogy felületet biztosítson a Dramatizált Evangéliumot nap mint nap hallgatók számára. Ebben a virtuális közösségben lehetőséget kívánnak nyújtani, hogy bárki megoszthassa tanúságtételét: hogyan változtatta meg Isten Igéje – a Dramatizált Biblia napi hallgatása – és Jézus Krisztus örömhíre az életét. A csoporthoz bárki csatlakozhat, aki betartja annak szabályait és az őszinte tanúságtétel szándékával oszt meg bejegyzést.

Nagy öröm és hála van bennünk, hogy a Dramatizált Biblia színészekből álló társulatával együttműködésben a Dicsőítő Sziget oldalán (https://dicsoitosziget.hu/index.php/napi-evangelium/) 2023. április 2-án, Virágvasárnap elindíthattuk a minden napra szóló „DRAMATIZÁLT EVANGÉLIUM” lehetőségét. A Dicsoitosziget.hu oldalon tehát minden reggel lejátszható, meghallgatható, naponta akár több alkalommal is az aznapi Örömhír.

Hisszük, hogy Isten Igéje átmossa az emberi szíveket és megújítja azokat!

A Dramatizált Evangélium minden napra szóló szakaszainak forrása Simon Tamás László OSB bencés szerzetes újszövetség-fordítása. Az Újszövetségi Szentírás ezen fordítását változatlan, eredeti formájában tolmácsolják a neves színészek, amelyet a Pannonhalmi Főapátság megbízásából dr. Simon Tamás László o.s.b. készített el, dr. Tarjányi Béla, dr. Sulyok Elemér o.s.b. és dr. Kocsis Imre professzor, megbízott cenzor véleménye alapján dr. Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek a 835/2014 számú jóváhagyással látta el, és az Egyházi Törvénykönyv 825. kánonja értelmében kinyomtatását engedélyezte.

Az evangéliumi szöveg ebben a formájában a legújabb szentíráskutatás eredményeit vette figyelembe.

Szóhasználatában ugyan különbözik a korábbi, talán már megszokott nyelvezettől, mégis közelebb hozza az olvasóhoz – és a hallgatóhoz – az Újszövetség eredetileg szándékolt üzenetét.

Az elsőre talán újszerűnek ható szöveg lehetőséget ad számunkra, hogy kilépjünk a megszokott sémáinkból, és még mélyebben el-elgondolkodjunk a szent szöveg tartalmán. A színészi intonáció segítségével tolmácsolt evangélium pedig szintén megengedi számunkra, hogy a „belső kép” megszületésével mi magunk is az evangélium résztvevőivé váljunk.

Bízunk benne, hogy ezek a találkozások Jézus Krisztussal és az ő örömhírével valódi változásokat eredményeznek sokunk életében.

A Dicsőítő Sziget „DRAMATIZÁLT EVANGÉLIUM” csoportjában pedig arra szeretnénk felületet biztosítani, hogy ezekről a lelki ajándékokról tanúságot tehessünk egymás előtt. Ezek az őszinte lelki események megerősítenek bennünket istenkapcsolatunkban.

Ezért bíztatunk mindenkit, hogy éljünk minden nap az evangélium hallgatásának lehetőségével, és arra is buzdítunk, hogy osszuk meg egymással azokat a kincseinket, amelyeket az élő Ige okozott bennünk az adott nap során!

Találkozzunk Jézussal és egymással!

Dramatizált Evangélium minden nap a Dicsőítő Sziget oldalán! – JÓ HÍRÜNK VAN.