„A hetedik pohár”

A Húsvét ünnepének elteltével gondolhatnánk, hogy lelkileg mi is bejárhattunk egy hosszú utat; és a Feltámadás valóságában megnyugodva kissé meg is pihenhetünk. Ezt mindenképpen tegyük is meg, hiszen Jézus szenvedéstörténete és megdicsőülése sok olyan, még feldolgozandó érzést válthatott ki sokunkból, amit szükséges teljes mértékben átengedni a szívünkön és a lelkünkön; átlényegíteni azokat a saját életünkre. Azért is fontos ezt megtennünk, mert ahogy időben lassan távolodunk az említett ünneptől, úgy engedjük lejjebb és lejjebb a „védelmi vértjeinket”, és válunk egyre kiszolgáltatottabbá a világiasság soha nem fáradó támadásainak. Ezek mögött olyan emberek állnak, akik azonnal igyekeznek a hatalmukat rákényszeríteni arra, akiről azt érzik, hogy már kikerült a krisztusi dicsőség fényének a közeléből. Leitert András lényeglátó írása következik.

Az ismert emberi történelem minden időszakában voltak jövendőmondók, jövőbelátók, jósok (váteszek), varázslók, mágusok, ördöngősök, kuruzslók, vajákosok, táltosok, médiumok, és még ki tudja hányféleképpen nevezték azokat, akik előre, akár már évszázadokkal is előbbre „meglátták” az emberiség sorsát vagy a várható eseményekkel voltak – szerintük – tisztába. A királyok, a fáraók, a császárok és a különböző féle-fajta uralkodók mindegyikének volt ilyen udvari tanácsadója, akinek a véleményét minden fontos döntésük előtt kikérték. Ha az illető tippje bejött, akkor gazdagon megjutalmazták és messze földre eljutott a híre, ha nem megfelelő tanácsot adott, akkor pedig egyszerűen lefejezték és a feledés örök homályába veszett el személye és addigi tevékenysége. Egyszóval eléggé rizikós szakma volt ez, de akinek bejött a jóslata, az bizony hosszú időre ráírhatta nevét a történelem lapjaira és élete végéig jólétben élhetett.

Az emberi hiszékenység szinte kitermelte azokat, akik valójában ügyesen, sőt akár elég okosan ki is használták azt az ostobaságon alapuló emberi vágyat, hogy a jövő megismerhető, sőt akár még át is formálható. Ám ez az egész valójában csak szemfényvesztés, becsapás.

Éppúgy, mint a szerencsejátékok mindegyike, ahol az előre megálmodott számokkal mesés vagyonra lehet szert tenni. (Na, persze!) De ha mégsem sikerül, akkor sincs semmi vész, hiszen egy hét múlva újra lehet próbálkozni és csak pár száz Forint válik az újkori szerencselovagok számára köddé. Ma már könnyedén legyint az ember és nem is hibáztat senkit és semmit azért, mert nem jött be a „holtbiztos tipp”. A szemfényvesztők minden korban jól tudták ezt, azért is vannak ma is oly sokan az ő hálójukban. De most hagyjuk a mai kort ebből a szempontból, hiszen ebben mindenkinek a saját pénztárcája és a gondolkodása szabhat csak valószínűleg határt vagy esetleg megálljt.

Van-e mostanság olyan területe az életnek, ami sokakat és sokszor ejt gondolkodóba a jövőt illetően?

Mielőtt válaszolnánk erre a kérdésre, először vonatkoztassunk el a szerencsejátékoktól, a részeges Nostradamustól, a televízióban szerencsétlenkedő néhai Gyurcsók nevű távgyógyítótól, a spirituális lá-tóktól, a félnótás léleksebészektől, meg a kalandor aromaterápiásoktól, és nézzünk szét abban a korban, amiben élünk!

Mit látunk? Háborúkat, járványokat, természeti katasztrófákat, éhínséget, környezetszennyezést, terrorizmust (az vajon mi?), kihaló növény- és állatfajokat, és még hosszan lehetne sorolni mindazokat a szörnyűségeket, amelyekkel nap mint nap találkozunk a híradásokban.

Az úgynevezett globális (a Földet teljes egészében érintő) felmelegedés hatásai annyira mindennapossá váltak, hogy szinte már ijedség nélkül együtt is élünk ezzel a ténnyel. Persze azt azért szeretnénk tudni, hogy mit hozhat számunkra vagy utódaink számára ez a mostani helyzet, és figyelünk is a mai jövendölőkre, akik arra bíztatnak, hogy gyűjtsük válogatva a hulladékot, de mindenképp higgyünk a világ országait vezetőknek, hogy azok az egyezmények, amiket ők aláírnak, azok majd kivezetik az emberiséget a mostani válságból. Hamar felépült az a látszatvilág, ahol látszatintézkedések által vannak a tömegek megnyugtatva (becsapva). Ám, az igazság az, hogy a tehetetlenég csapájába került az emberiség.

Diplomás környezetvédelmi szakemberként és földrajz tanárként már közel két évtizede figyelem a környezeti tényezők változásait, és rakosgatom össze a kis darabkákból azt a képet, amelyből már következtetéseket is bátorkodom levonni.

Elsírom magam, amikor egy önjelölt szakértő (általában egy politikus nyikhaj) hatásvadász ostobaságokat ejt ki a saját száján, ráadásul a nyilvánosság előtt.

A régi korok hazudozói és a mai kor hazudozói közt csak annyi a különbség, hogy mára kifinomodtak a módszereik és az emberi lélek torzítása és összeomlasztása az a végcél, aminek a beteljesedése időben valószínűleg már nincs is olyan messze. Persze az, hogy nincs is olyan messze, valójában csak egy viszonylagos meghatározás, hiszen az ember számára egy-két ezer év éppúgy beláthatatlan időtáv, mint egy lepkének tíz-húsz év.

Ha mostanság szétnézünk a Világban, nem kell hozzá sok sütnivaló, hogy belássuk, nem jó irányba mennek a dolgok. Ezt egyre többen vesszük észre, hiszen már a bőrünkön érezzük a bajokat. Nem tévedhet sokat az, aki azt állapítja meg ezek fényében, hogy nehéz idők jönnek annak ellenére, hogy mást akarnak elhitetni velünk. A jövő eseményeit illetően már hatalmas tömegek érzik, tudják, hogy sürgősen változtatni kell sok mindenen.

A háttérben meghúzódó gonoszok ugyan észlelték, hogy az emberek lélekben már feleszméltek, ezért most az emberi lélek kerül/került össztűz alá; azt kell már csak összedönteniük és tervük sikerül. Most ez az utolsó ütközet, ezen múlik minden.

A Szentírás ezt úgy jeleníti meg, hogy a pusztuló Föld felett hét angyal áll és mindegyikük kezében egy-egy pohár (csésze) van, amelyeknek a tartalma a bolygónk jelenlegi állapotát előidéző csapásokkal van tele. Mindegyik angyal más és más tartalmú poharat tart. Környezetünket, emberi társadalmainkat tekintve és az Írásokat értelmezve, a hétből hatan már kiöntötték poharuk tartalmát. Az utolsó, a hetedik pohár még nem dőlt ki. Ez a pohár akkor borul ki, ha az ember megalkuszik a gonosszal és elfogadja, hogy nincs tovább; amikor csatát veszít saját magával szemben. Ez lesz a legnehezebb harc. Legyünk hát erősek! Vérteket újra fel!

A téma folytatása következik…

Leitert András