Máriával a Szentatyához – hangoljuk szívünket az Eucharist és a Dramatizált Biblia igeközpontú előadásával

2023. április 29-én a Mária Rádió és a Mária Út szervezésében lelki felkészülésen vehetnek részt az érdeklődők a budapesti Belvárosi Főplébánián. 17:00 órakor ünnepi szentmisét celebrálnak a Szentatyáért. Ezt követően pedig kulturális és lelki programfolyam veszi kezdetét a templomban, amelynek részeként egyebek mellett a Dramatizált Biblia és az Eucharist együttes húsvéti, igeközpontú, zenés-dicsőítő darabja révén is töltekezhetünk lelkileg. Másnap reggel 6:00 órakor ugyaninnen indul a „mini városi zarándoklat” a Kossuth térre, a pápai záró szentmise helyszínére.

„Aki szeretne lélekben is felkészülten érkezni, szeretettel várjuk április 29-én 17:00 órakor Budapestre, a Belvárosi Főplébániára, ahol ünnepi szentmisét tartunk a Szentatyáért.

Várjuk ide a budapesti, vagy környéki közösséget, plébániákat, hogy missziós céllal vállaljanak rövidebb-hosszabb gyaloglást a Szentatyáért erre az eseményre – olvasható Lukovits Milán ferences, a Mária Rádió műsorigazgatója meghívó levelében.

A szentmise után neves művészek előadásában tanúságtételekkel, versekkel, énekekkel készülnek. 19:30 órakor a Dramatizált Biblia és a katolikus Eucharist együttes közös előadásán vehetünk részt.

Kerekasztalbeszélgetést szerveznek a Mária Úttal érintett kegyhelyek képviselőivel, hogy így ismerhessük meg többek között Bakonybél, Máriagyűd, Celldömölk vagy Máriapócs, spiritualitását.

A templomban Mara Kinga Villő Tizenöt stáció elnevezésű keresztút festménysorozatát láthatjuk. Az altemplomban a kegyhelyek bemutatkozó anyagai lesznek majd megtekinthetők a rendezvényfolyam ideje alatt.

A műsor után egész éjjel szentségimádás lesz a templomban.

„Április 30-án reggel 6 órától várunk mindenkit a Belvárosi Főplébánián, ahonnan együtt fogunk  bevonulni a Szentatyához a Kossuth térre. Indulás 6:15-kor, a Kossuth térhez körülbelül 6:45-kor érünk majd. A zarándoklat lelki vezetését Bese Gergő atya vállalta, akitől majd elmélkedéseket hallhatunk, közösen imádkozhatunk és zenekari támogatás mellett énekelhetünk a térig. Mivel a távolság rövid, így időseknek és kisgyermekeseknek is ajánljuk” – áll a meghívóban.

Kiemelt kép: Mária Rádió