Leitert András: Az emberi tényező

Természetes és jogos igénye az embernek, hogy egy megismerni kívánt terület estén a lehető legtöbb elérhető tudás birtokában legyen. Ez azért is szükséges, hogy a megalapozott véleményét bármelyikünk vállalni tudja minden helyzetben. Az is egyértelmű, hogy nem lehetünk mindenhez értők (polihisztorok), és ez egyébként sem lehet jogos elvárás a külvilág részéről. Ahhoz, hogy a megfelelő ismeretek birtokában legyünk és azokat helyesen össze is tudjuk illeszteni, feltétlen szükséges az, hogy a gondolkodásunkat felkészítsük erre a kihívásra. Leitert András soron következő írásában abban is igyekszik segítséget nyújtani, hogy a végső következtetéseket majd a megfelelő súllyal tudjuk kezelni. Írásainak e sorozatát tehát, tekintsük egy alapos elő- és felkészítésnek!

Nem félretéve a Föld környezeti gondjainak és az azokból következő társadalmi hatásoknak a vizsgálatát, most mégis azzal a kérdéssel szükséges foglalkoznom, amely segítheti annak a felelősségérzetnek a kialakulását a bolygónk lakosságának körében, amellyel se másokat és sem pedig önmagukat nem fogják becsapni a jelenlegi helyzet valóságos értelmezésével, és ezért az egyre csak tornyosuló és sürgető feladatok megkezdésének mielőbb nekilátnak. Azt, hogy ezen kérdéskört is kellőképpen megértsük, egy rövid beszélgetést idézek fel, amelyben jómagam és egy, a téma iránt komolyan érdeklődő (de, nem környezetvédelmi szakember) között zajlott le nem is olyan régen.

Az illető egyébkén régi ismerősöm, nálam idősebb, jómódban élő magyar ember, akivel időnként vannak ugyan baráti vitáink; de még akkor sem válunk el haraggal egymástól, ha nem is sikerült éppen akkor mindenben egyezségre jutni. Régóta azzal heccel engem – persze nem sértő módon –, hogy én mindig csak egyre jobban vészmadárkodok a Föld várható jövője miatt, sőt már a frászt is ráhozom a környezetemben élőkre az okfejtéseimmel. Mindig azzal vág vissza az általam megfogalmazott gondok sokaságára, hogy:

Ezekből aztán még szinte semmit nem lehet észrevenni a néhány idegen országban történteken kívül; ráadásul a Föld történelmében mindig is voltak olyan, hosszabb-rövidebb időszakok, amelyek lehűléssel vagy akár erőteljes felmelegedéssel jártak. Úgyhogy csak ne rémisztgessek itt feleslegesen senkit!

Itt meg kell jegyeznem, hogy azokat a változásokat tízezer évnyi „természeti előkészület” vezette fel; nem pedig néhány száz év alatt omlott rá minden az élő környezetre. Tehát mindennek megvolt az a ritmusa, amely lehetőséget adott a földi ökoszisztémának (az élővilág teljes rendszere) arra, hogy kezelni legyen képes a biztosan bekövetkező változások hatásait.

Az előbbiekben jelzett beszélgetés évekkel ezelőtt hangzott el, amikor is ugyan már voltak jelei annak, hogy az időjárás fontos területei vannak kitéve a nem várt változások következményeinek, ám ezek gyakorisága még valóban nem volt ijesztő azok számára, akiknek a Kárpát-medence környezetében lévő hegységi adottságok okán mai napig ezt testközelből nem kellett megtapasztalniuk. Aztán, ahogy teltek-múltak az évek, már egyre több híradás jelent meg a bolygónkat sújtó aszályokról, az özönvízszerű esőkről, az ezekkel kapcsolatos károk gazdasági következményeiről és társadalmi hatásairól.

A minap véletlenszerűen újra találkoztunk, s mikor megláttuk egymást így néhány esztendő eltelte után, mindketten éreztük, hogy fontos beszélgetés fog következni. Vártam, hogy majd az Ő szokásos magabiztosságával megint „nekem támad”, de most az történt, hogy – baráti kézfogás után – a vállamra tette a kezét és azt mondta, hogy:

 Andriskám! Ebben a Világban tényleg valami nagyon nagy zűr van, és belátom, hogy eddig jelentősen alábecsültem azokat a tényeket, amiket Te már régóta megfogalmazol! Most akkor kérlek, újra mondd el, hogy akkor mi is van; de úgy ám, hogy biztosan megértsem, hiszen tudod, hogy én nem vagyok szakember! Ez az akkori néhány mondatom következik most. Lássuk!

A jelenlegi időjárási helyzetet azzal tudom leginkább jellemezni, hogy csak annyit kell tennünk, hogy magunk elé képzelünk egy szép nagy házat (ez a Föld),

amelynek sok szép szobája van (ezek a fejlett földrészek). Ezeknek a szobáknak igen gazdag a bútorzata, fotelek, ágyak, stb. (ezek a földrészek egyes területei), és mindenhol tartózkodik egy-egy családtag, házi kedvenc kisállat, dísznövények (ezek jelentik a Föld népességét, állat- és növényvilágát). Ennek a háznak jó nagy ablakai vannak az utca felé (ez a légkör), amelyet a ház gazdasszonya időnként alaposan letöröl, kiteszi szellőzni a dunyhákat, párnákat; persze úgy, hogy az arra járó az mindenképpen láthassa, hogy itt aztán nincs szegénység. Mondjuk, hogy ennek a háznak valamilyen okból kigyullad a hátsó része, és a tűz egyre csak terjed előre, felemésztve mindent, ami az útjába kerül. A képzeletbeli történetben tehát, a mit sem sejtő gazdasszony büszkén integet az ablakból azoknak, akik az utcán járnak (ezek vagyunk mi, szakemberek) és akik már nemcsak a füstöt, hanem a lángokat is látják.

Sőt, már látják azt az ijedten rohanó tömeget is, akik a – már hamarabb leégett – falu széléről menekülnek a módosabb házak felé, hiszen étel és ital is kell (ezek a klímamenekültek); tulajdonképpen már a fél falu lángol, és ennek az eseménysornak várhatóan nem is lesz örömteli befejeződése.

Akkor ennek előbb-utóbb mindenki áldozatául fog esni; még Te is, Andriskám! Már múltkor említetted az emberi tényezőt; az meg ebben az esetben mit jelent? – kérdezte ismerősöm végül, némi döbbent csendet követően.

Hát azt – válaszoltam kis hatásszünet után –, hogy aki tehetne még valamit a tűzvész megfékezéséért, az jelenleg is csak törölgeti az utcai szoba ablakát és ostoba büszkeséggel mosolyog kifelé.

Leitert András

(A fontos emberi értelmezési és cselekvési tényezők vonatkozásában azért kell alaposan tisztáznom a jelenlegi helyzetet, hogy mindannyian pontosan értsük azokat a tartalmi részeket, amelyekről el szándékozom mondani a lényeget. Ezt, a mostani írásomat tekintsék egyfajta előételnek, aminek az a legfőbb célja, hogy – a keserű íze ellenére – meghozzon egy dühös, de tenni akaráson alapuló étvágyat.)