Ez az Úr napja volt Debrecenben – Matt Maher egy szál gitárral bemozgatta a stadiont

Az idei veszprémi Ez az a nap! után ismét teltházas rendezvényt tartottak Debrecenben neves nemzetközi és hazai keresztény dicsőítő előadókkal. A nagyzenekarok és az egyszemélyes produkciók meglepő módon ugyanazt a célt érték el: a Nagyerdei stadion tüzes lelkű, Istent imádó közönsége egy szívvel dicsőítette az Urak Urát. Az Amerikából érkezett, vállaltan katolikus Matt Maher – de a száz százalékban magyar szívű Csiszér Laci is – egymaga ment fel a hatalmas színpadra, mégis mintha angyalok egész serege egészítette volna ki énekeiket.

2023. június 10-én a debreceni Nagyerdei Stadionban egyszöget sem lehetett volna leejteni – kis túlzással –, olyan sokan gyűltek össze szerte az országból és a határokon túlról, hogy közösen emeljék fel Jézus Krisztus nevét.

Az előadók közül nagy meglepetésnek számított, hogy a Hillsong United is elfogadta a magyar szervezők meghívását. Az ausztrál csapaton kívül színpadra lépett Matt MaherCsiszér Laci, az Új Forrás, Pajor TamásPintér BélaOláh Gergő, Tibes, a Dics-Suli Band, a felvidéki katolikus Crux csapata, a CrossYounity, az El Shaddai (RO) és Adi Kovaci & Emma Repede (RO).

Matt Maher, világhírű katolikus dicsőítő és dalszerző számos esetben tett tanúságot az Oltáriszentségbe vetett hitéről. Ám ez egyáltalán nem akadályozta meg őt abban, hogy az Ez az a nap!-hoz hasonló felekezetközi produkciókban is részt vállaljon még mindig színtiszta katolikusként. Kilenc Grammy-díjra jelölték több kategóriában az elmúlt években, ezen kívül számos nívós díjat is magáénak tudhat. 2015-ben a keresztény Dove Awards „Év dalszerzője” címet ítélték oda neki.

Sokak által az egész rendezvény egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor

a Lord I Need You nagysikerű és az egész világon elterjedt dicsőítő dal szerzője ezúttal ezt az énekét a kislányával adta elő.

A Nagyerdei Stadionban egy pillanatra megállt minden mozgás, amikor felcsendült az előadó gyermekének színtiszta hangja. A közönség tapssal bátorította a fiatal énekest, aki magabiztosan vezette édesapja sokak által magyarul is énekelt szerzeményét.

Fotó: Nehézy László