Az Eucharist együttes gitárművész-zeneszerzője a Magyar Kurírnak adott interjújában a 2023. június 24-25. között megrendezésre kerülő Dicsőítő Sziget összművészeti fesztiválról, az Apor Vilmos Főiskolán jelenleg is működő, akkreditált egyházzenész kántor-gitáros képzésről és az április végi pápalátogatás keresztény könnyűzenét is érintő élményeiről beszélt.
Gável Gellért az interjúban kifejtette: a különböző művészeti ágak segítségével kapcsolatot létesítenek Istennel. Ha ez a kapcsolat létrejött, megtanulják azt a szeretetet, amivel embertársaik felé is fordulhatnak.
A hidak építésével kapcsolatban elmondta, hogy a zenei programok és koncertek mellett kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül majd. Székely János szombathelyi megyéspüspök és Megyeri Jonatán rabbi arról beszélgetnek majd – a fesztivál mottóját alapul véve: „Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1) –, hogy miként jelenik meg Istenben az atyaság képe.
Híd jön létre azáltal is, hogy hívő és nem hívő ember közösen képes a rendezvény programjai során közösen megtapasztalni a szeretetet.
Az idén 75 éves Ferenczy Rudolf Dax keresztény gitáros dalszerzőt köszöntve pedig összekapcsolódik a hazai zenei stílus múltja és jelene.
„Dax a mi zenei történelmünk meghatározó személyisége, a vele való közös zenélés által egyfajta hidat képezünk a gyökereink felé. A vasárnap 11:00 órakor kezdődő szentmisén Dax és csapata látja majd el a zenei szolgálatot” – mondta a rendezvény egyik megálmodója.
A rendezvény lényegét láttatva az esemény szervezője rámutatott: „A Szentendrei-sziget egy földrajzilag körülhatárolt terület. Van egy meghitt családias közege, ami lehetővé teszi azt, hogy zárt keretek között, de mégis nyitottan misszionáljunk, és meghívjuk azokat az embereket, akik vagy nem hívők, vagy más felekezetből valók. Fontos a mások felé való nyitottság, de úgy kell hozzájuk közelítenünk, hogy közben Krisztusban maradjunk.
Bár ez egy keresztény rendezvény, mégis nyitott mindenkire, akiket ugyanarra az örömhírre hív meg: az Úr Jézus mindenkit megváltott a kereszten”
– világított rá Gável Gellért. Az előadó azt is elárulta, hogy a közelmúltban Erdő Péter bíboros is áldását adta a Dicsőítő Sziget fesztiválra.
Az AVKF-en létrejövő, közel 1700 órás kántor-gitáros felnőttképzésről a képzés tanáraként és szakmai vezetőjeként elmondta: a felnőttképzést az EU-ban akkreditált képzési minta szerint alakították ki. A hallgatók egyházzenei kántor-gitáros képesítést kapnak a tanulmányaik befejezésekor. Főleg templomi, liturgiához kötött, felekezeti hovatartozástól független liturgiai szabályoknak kell megfelelniük.
Az április végi pápalátogatás élményei még elevenen élnek az Eucharist együttes frontemberében. A szentmise előtt szolgáló egyesült formációt Gável Gellért a Szentlélek ajándékának tartja.
„Az elmúlt viharos és nehéz időszakok közepette igazi ajándék, hogy ezek az emberek újra együtt tudtak muzsikálni egymással. Itt nemcsak magunkra gondolok – a régi Testvérek együttes tagjaival való együtt zenélésre –, hanem arra is, hogy a régi Nagymarosi Ifjúsági Találkozón közösen muzsikáló Varga Attila és Sillye Jenő tudtak együtt zenélni, és közösen énekelték egymás dalait. Ez nagyon nagy ajándék” – mondta a keresztény könnyűzenei előadó, aki azt is elárulta, hogy nagyon örül, hogy
a „Pápamobil” névre keresztelt zenei együttállás a Dicsőítő Sziget programját is gazdagítja egy kis ízelítővel a Kossuth téri közös szolgálatból.
„Annyira jól éreztük magunkat így együtt újra, hogy megszületett bennünk a vágy: az ajándékot, amit ebben a formációban kaptunk, megoszthatnánk a Dicsőítő Sziget résztvevőivel úgy, hogy újra elénekeljük a pápalátogatáskor a Kossuth téren elhangzott dalokat” – lelkendezett Gável Gellért aMagyar Kurírnak adott interjújában.
A teljes interjú a Magyar Kurír oldalán olvasható.