2023. június 24-én, a Dicsőítő Sziget szombati napján a PZM (Pünkösdi Zenei Misszió) energikus csapata is színpadra lép 18:00 óra után valamennyivel. A zenekar tevékenysége szerves részét képezi a hazai keresztény könnyűzenei életnek. Minden előadott daluk hitvallás Istenről, amely mögött élő kapcsolat a lelki háttér. A szombati találkozásig készítsük fel Isten dicsőítésének teljességére a szívünket a PZM új dalával, amely a megtörtségben is dicsőítő!
Parácsi Dóra Bella „Hallom, hogy itt vagy” című dala igazi gyöngyszeme a keresztény könnyűzenei dicsőítő énekeknek. Sok esetben úgy gondoljuk, hogy amikor Istent dicsőítjük, akkor az csak a tökéletesen harmonikus, boldog életünk kifejeződése lehet. A PZM most debütált szerzeménye azonban arra tanít bennünket, hogy a megtörtségünk is elvezethet Istenhez. A kérésünkben is kifejeződik a bizonyosság: Isten soha nem hagy el.
„Mindannyian nagyon szeretjük az Urat. Emellett pedig ugyanazt az elhívást kaptuk:
odavagyunk a zenéért! A jó zenéért, amellyel Istent tudjuk dicsőíteni.
A zenével, a dicsőítéssel olyan érzelmeket is ki tudunk mutatni Isten felé, amelyet sokszor szavakkal már nem lehet” – nyilatkozta korábban Gurzó János, a PZM vezetője.
A „Hallom, hogy itt vagy” című dal esetében valóban a dicsőítés egy olyan aspektusát sikerült megragadnia a csapatnak, amellyel nehezen tudunk mit kezdeni a mindennapi életünkben. A megtörtséget és a szenvedést igyekeznénk kihagyni az életünkből. Szívesen énekelünk dicsérő énekeket Istennek, ha éppen minden harmonikus körülöttünk, de ugyanerre szinte képtelenek vagyunk, amikor megpróbáltatásokon megyünk keresztül.
„Törj meg, ha nincs más út hozzád”
– tér vissza újra és újra az elsőre „nonszensz” kérés, amelyet egyedül a hit erejével tud az ember őszintén kimondani. Isten akarata jó, és nem egy esetben a nehézségeket használja fel az életünkben annak érdekében, hogy közel lehessünk őhozzá. Ennél pedig nem is lehet fontosabb vágyunk.
A PZM számos magyar keresztény előadó mellett szintén fellép a Dicsőítő Sziget első napján, Szigetmonostoron. Milyen jó, hogy a „Hallom, hogy itt vagy” című dal helyes mederbe tereli a szívünk hozzáállását Isten valódi magasztalásához. Mindezt gyönyörű és igényes zenei köntösben hallhatjuk majd.
Fotó: PZM/Facebook
(A fenti cikk részleteinek eredeti szerzője Gável András, amely első alkalommal a Vasárnapon jelent meg.)