„Jön majd olyan idő – így szól az én Uram, az Úr-, amikor éhínséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és vízre fognak szomjazni, hanem az Úr igéjének hallgatására.” (Ámósz 8.11.)
Ki volt Ámósz, és mit bízott rá Isten, és mennyire aktuálisak ma is azok az igék, melyeket leírt?
Az emberek, a népek élik a maguk életét, nyomorúságban, örömben, bűnökben. Mi élünk valahogyan, életünket jellemzi sok minden, de mindehhez van Istennek szava. Istentiszteletünk akkor teljes, ha benne megszólal Isten szava, ha meghalljuk benne Isten szavát, tanácsát és akár ítéletét. A felülről megszólaló Igék nélkül eltévedünk, reménytelenné válik az életünk.
Ahogy Izráel népének, úgy nekünk is arra van szükségünk, hogy Isten élő Igéje közbelépjen az életünkbe, és változást hozzon. Isten kiválaszt embereket arra, hogy hirdessék az Ő üzenetét.
Mit tudunk meg Ámószról? Magáról azt mondja, hogy nem prófétaiskolában nevelkedett, nem hivatásos próféta, hanem isteni elhívást él át. Pásztor és vadfügét termeszt, ebből él.
Ő maga júdeai volt, de Isten északra küldte, mert ott nagyobb volt a szükség. Küldetésének ideje Uzzijá júdeai király, valamint II. Jeroboám Észak-Izráel királya uralkodásának idejére esett, „két évvel a földrengés után”, Kr.e.740-730.
Ebből az egyszerű pásztoréletből Isten kiemelte őt, és mint követét küldte Bételbe, Észak-Izrálbe. Ezt mondta nekem az Úr: Menj és prófétálj népemnek, Izráelnek! (Ámósz7.12)
Ebben a pusztai magányosságban, hirtelen felvillan egy távoli prófétai látomás, melyben egy bekövetkező ítélet jelentését kellett értelmeznie Észak-Izráel számára. Ekkoriban az északi királyság fénykorát élte, nem fenyegette veszély, sőt külsőleg virágzó kereskedelem, szilárd gazdaság és erős kormányzás jellemezte. Nincs ínség, éhínség, sem háború. Elmondhatjuk, hogy Dávid kora óta nem volt ilyen virágzó az élet.
Belül viszont a nemzet állapota egyre ijesztőbb volt: bálványimádás, kapzsiság, képmutatás, elnyomás, jogtalanság uralkodott. A kettészakadt országnak az északi részén, fél-pogány vallásos kultusz alakult ki. Ők maguknak építettek szentélyt, kettőt is: Bételben és Dánban egy-egy bikaformát állítottak fel, és így kezdődött az istentisztelet. Ez volt a legfőbb bűne Jeroboámnak, és a népnek, mely elfogadta ezt az elpogányosodott vallást, döbbenetes, hogy Izráel nem tiltakozott az ellen, hogy borjúkat imádjanak.
Ahelyett, hogy hálával és hűséges engedelmességgel válaszolt volna Isten szeretetére, más istenekhez fordult.
A jólét feledtette a kiszolgáltatottságot, az összetartozást, az érzékenységet a gyengék felé; mindennapjaikat a hamis biztonság, a vallási korrupció, a visszaélések és a képmutatás uralta.
„Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül.”(Ámósz 3.2.)
Isten lépett szövetségre Izráel népével, mely nemcsak egy időre szól, hanem az egész életükre, életük minden részletére, minden nap, minden órában velük van. Jézus Krisztus által számunkra is lehetővé vált, hogy Vele személyes kapcsolatban legyünk, és ez meghatározza az életünk minden részét. Nem öncélú a földi életünk. Ő hordoz, erősít, és megtart bennünket.
„Készülj Istened elé, Izráel” (Ámósz 4.12.)
Az ítélet viharfelhői hamarosan egyre sötétebben gyülekeztek Izrael népe felett.
Ámósz először a környező népek gonoszságait fedi föl, hat pogány nép felett hirdet ítéletet. Istennek minden népre gondja van, nem kerüli el a figyelmét, hogyan lehetne meggyőzni őket a jobbítás felé. Minden hirdetett szóban benne van a megtérés lehetősége.
Azután a választott nép felé fordul.
„… nem bocsátok meg Júdának, mert megvetették az Úr törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit. Tévelygésbe vitték őket bálványaik, amelyeket elődeik követtek.” – ez a panasz Júda ellen. Ez nem más, mint az, hogy a nép engedte, hogy a szívében megerősödő vágyai határozzák meg az életét. A bálvány mindig az ígéretes lehetőség, ami előtt bemutatott hódolat, aminek a szolgálata a teljesebb életet jelenti. De Isten az ő népének azt mondja: Neked ezt nem engedem, mert neked tudnod kell, hogy ez ámítás, hazugság. A bálvány, mint az ember által kitalált és elkészített eszköz, nem segít rajtad. Ezt Isten tiltja! A bálványok után futó életstílusnak nincsen jövője. Megszégyenülnek azok, akik bálványokban bíznak.
Egyre nő a szociális feszültség, tömegek éheznek, mások elefántcsont pamlagokon nyújtózkodnak, apa és fia ugyanahhoz a nőhöz jár paráználkodni, sorolja a bűnöket és ezzel szembesíti a próféta Izráelt.
Feladata, hogy feltárja a valóságot, bármennyire fájdalmas is. Láthatóvá tenni a rejtett dolgokat, és meghirdetni, hogy mi a megoldás. De meghirdetni azt is, hogy mi a megoldás elutasításának a következménye. Ámósz felsorolja azokat a tevékenységeket, melyeket Isten megvet.
A zsidók felajánlásokat tettek, ünnepségeket tartottak, imádkoztak, énekeltek, de ezek mind üres vallásos cselekedetek voltak. Áldozatokkal nem lehet Istent kárpótolni. A nép messzire sodródott Isten igazságos elvárásaitól.
Gyűlölöm ünnepeiteket! Hogy lehet ez, hiszen ezt Isten adta a törvényben, Isten cselekvésére emlékeztető ünnepek. A páska, a lombsátor. Ez nem tetszik az Istennek?
Fontos tisztázni, hogy mi az ünnep lényege: szent idő, emlékezés, hálaadás, szokások, Isten felé fordulás. Ez mostanra kiüresedett, csak a megtartásról szól, a lényeg eltűnt, nincs hatása a mindennapokra. Ezért Isten azt mondja erre – értelmetlen, mert hiányzik a lelke, az igazság és az őszinteség.
A Mindenség Urát felcserélték élettelen bálványokra, ezért a próféta azt hirdeti:
Készülj Istened elé! Az ember csak akkor tud szabadulni, ha életében Isten a rendező erő, amely mindent rendez. Ez a megtérés, melyre egyetlen út van Izráel és a mi számunkra is: Engem keressetek, az Urat keressétek és élni fogtok. Isten bátorítja, az élet útjára hívja a népét, hogy legyen szabad, boldog, örvendező.
Jó nekünk, hogy élő Jézusunk van, aki minket ma is hív magához, nekünk is mondja: Engem keressetek és éltek! – mert csak benne van számunkra élet.
Ami Ámósz idejében történt, azt az állapotot láthatjuk a mai világunkban is. Zűrzavar, nyomorúság, szenvedés, bolyongás, hamis biztonság hajszolása, túlzott jólét – hiányzik a felülről megszólaló Ige. Elveszett a helyes mérték, elkényelmesedtünk, és ez egy kiszolgáltatott, külsőséges, felszínes életen alapszik. A fejlődés, az életszínvonal folyamatos emelése vált életcéllá, miközben az örök, az emberi értékek fontossága halványul. Egyre halkul az Isten üzenete.
A változás szükségessége életkérdés ma is, mert az ellenség kíméletlenül pusztít, tarol, gyűjti áldozatait.
„amikor éhséget bocsátok a földre, nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az Úr Igéjének a hallgatására. Támolyognak majd tengertől tengerig, és északtól keletig. Bolyonganak és keresik az Úr Igéjét, de nem találják. Azon a napon elepednek a szomjúságtól a szép szüzek és az ifjak.”
Isten ma is figyelmeztet, hogy vegyük komolyan Őt, térjünk hozzá, rendezzük a kapcsolatunkat vele, mert csak a Szentlélek ereje által van esélyünk a megmaradásra, a győzelemre.
Isten ránk bízta a felülről jövő üzenet hirdetését, az evangéliumot. Nagy felelősséggel ruházott fel, „vagy gondoljatok a csatára: ha a trombita nem ad jól hallható és világosan felismerhető jelzést, akkor a katonák nem értik meg, hogy itt az ideje felkészülni a harcra.”
Napjainkat a kiszámíthatatlanság, tervezhetetlenség jellemzi, mely együtt jár a félelemmel, depresszióval, reménytelenséggel. Isten gyermekeiként tudhatjuk, hogy Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, Őbenne nincs változás, sem változásnak árnyéka. Az Ő szeretete, gondoskodása felül van minden változáson. Ő a biztosíték, hogy a változások viharaiban van megmaradásunk.
Felelősségünk, hogy az általunk megszólaló Isteni Szó, jól hallgató és világosan felismerhető legyen, hogy gyógyuljanak életek, családok és a világunk. Egyetlen reményünk, hogy Jézus Krisztusra helyezzük az életünket, mint kősziklára, ma, ha az Ő szavát halljuk, ne keményítsük meg a szívünket: Kegyelme kész, áldása vár. Uram, áraszd ránk Szentlelkedet, tölts el tűzzel, újíts meg!
Koczur Mária
