Az egyházzene mint közösségformáló eszköz – a keresztény könnyűzene a katolikus liturgiában címen írt doktori dolgozatát védte meg Száva Péter brassói hitoktató július 7-én, pénteken délben 12 órakor a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának dísztermében.
Nem könnyű témát kezdett el kutatni Száva Péter: az egyházi könnyűzene létezik, használják, szeretik, ugyanakkor elfogadottsága nem általános, éppen ezért is színvonala változó – írja a Romkat.ro erdélyi katolikus hírportál.
Száva Péter diákkorától kedveli, gyakorolja a műfajt, ugyanakkor liturgikus és teológiai tartalmán, illeszkedésén is dolgozik, évek óta a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség keretében és más fórumokon is igyekszik az ilyen zenét játszó fiatalokat tanítani, eligazítani, hogy a hangszereiken megszólaló zene valóban alkalmas legyen liturgikus célokra egyaránt.
Az opponenesek mindannyian értékelték az elvégzett munkát, és jelezték:
úttörő vállalkozás a téma tudományos igényességgel fellépő kutatása.
Diósi Dávid érdekes párhuzamokra hívta fel a figyelmet az elfogadott, mindenütt használt népénekek fejlődési szakaszai és az úgynevezett ifjúsági énekek fejlődése közt: a teológiai tartalom helyessége, mélysége, érzelgős jellege sok esetben merült fel, és kifogásolható itt is, ott is.
Thorday Attila szegedi teológus néhány módszertani problémára hívta fel a jelölt figyelmét, ugyanakkor értékelte, hogy a műfaj erdélyi történetének első kutatója, hiszen az elméleti keretek megrajzolása mellett a doktori dolgozat az egyházi könnyűzene erdélyi megjelenésének történetét is feltárta, az ilyen zenét játszó csoportokat feltérképezte, az általuk használt énekeket is számba vette. Felvetette, hogy az egyházi könnyűzene erdélyi elterjedése vizsgálata érdekében jó lenne a CNSAS anyagát olyan szempontból megvizsgálni, vajon kik, mikor és hogyan követték az állami felügyelőszervek megbízásából azokat a köröket, azokat a személyeket, akik ezt a zenét először játszották.
Végül Kovács Sándor unitárius egyetemi tanár az egyházi könnyűzene román közösségek általi használatáról kérdezte a doktorjelöltet. Száva Péter a kérdésekre tájékozottságát, a témában való jártasságát bizonyító módon válaszolt, és a bizottság egységes döntése szerint a doktori cím elnyerésére érdemes a dolgozata, amelynek könyvalakban való kiadását is ajánlották, a szerkesztéshez pedig további szempontokat ajánlottak megfontolásra.
A doktori iskola ezen eredménye mindenképpen azt mutatja, hogy a tudományos kutatás és a gyakorlat, a pasztoráció jól kiegészíti egymást, ihletően hatnak egymásra, hiszen Száva Péter okfejtése egyrészt a doktori tézis megírásán csiszolódott szakembert mutatta meg, másrészt mindazok a kérdések, amelyeket szakirodalmat böngészve feltárt, az erdélyi plébániák aktuális kérdéseiben eligazítást nyújthat, gyakorló plébánosoknak, ifjúságpasztorációval foglalkozóknak hasznos kapaszkodót jelent.
