2023. július 8-án nagy érdeklődés mellett, negyedik alkalommal tartották meg a LelkesítŐ keresztény fesztivált a valóban festői szépségű Abaújváron. A mintegy hétszáz regisztrált résztvevő az összes generációt képviselte. Az idei rendezvény mottója és kulcsszava a „család” volt.
Az egykor katolikus, ma a református keresztény testvérek által, Isten dicsőségére használt gyönyörűséges templomba belépve hatalmas hahotázással gyerekek sokasága figyelte a bohócot, aki viccesen és jókedvvel „csempészte” a gyerekek és az őket elkísérő szüleik szívébe az örömöt, de még inkább az Örömhírt.
A templom mellett vattacukorkészítő a lehagyományosabb módon lepte meg a közönséget a szájban olvadó „felhődarabkákkal”. De az ügyesen beosztható tallérokat lehetett még fagyira, lángosra, sütire is költeni. Az ebéd pedig helyben készült. A fenséges ízű, kárpátaljai töltöttkáposztában olyanok is közreműködtek, akik a háború elől menekültek el, és találtak otthonra ezen a vidéken.
A nagyszínpadon szünet nélkül mentek a programok. Jóllehet a nézőtéren szinte soha nem ült le egyszerre minden jelenlévő, mégis halló fülekre találtak az előadók mondandójukkal. Tanúságtételek sor, bibliai tanítások, evangelizáció és koncert váltották egymást.
A helyi kötődésű és elköteleződésű Ker-Songs az egyes prózai előadások közben sem engedte lankadni a figyelmet. Igényesen előadott énekeikkel folyamatosan Isten jelenlétében tartották a résztvevők szívét. Az Eucharist zenekar családosan érkezett az eseményre. Az ebéd előtti időszakban elénekelt dalaikkal a mennyei Atya szeretetének valóságát emelték ki. A közönség közösen szólította meg apuként Istent, akinek érdemes elfogadni a tervét az életünkben. A nap folyamán a két zenei formáció közösen énekelte el Sillye Jenő Múlnak az évek című énekét.

Mike Sámuel szavaival a család és a házasság Isten szeretetében megtartó erejéről beszélt és lelkesített. Az életből vett esetek bemutatásával hangsúlyozta a férj és a feleség szövetségének különleges küldetését, ahol a gyermek tényleg áldás, nem pedig teher.
„Csodálom, amit Isten végez a »végeken«. Kedves Őelőtte a kisközösségek összefogása és egysége” – mondta Mike Sámuel a rendezvényt követően.
Fotó: Pocy Ramone