Már nem először olvashatunk Leitert Andrástól olyan írást, amely egy latin idézetre támaszkodik; pontosabban, annak az általánosan értelmezett és a legtöbbünk által ismert jelentését helyezi egy olyan, új értelmezési környezetbe, ahol az szintén megállja a helyét. Valójában sokszor el sem gondolkodunk azon, hogy az anyanyelvünk milyen nagy lehetőségeket is nyújt a számunkra ezen a téren; és kissé talán bele is vagyunk kényelmesedve a készen kapott magyarázatok nyújtotta gondolkodási közegbe, ami olyasféle, mint a „készétel”. Ez van, és kész! Pedig amikor keresgélünk szellemiségünk tárházában, akkor bizony olyan érdekes és új látószögek nyílhatnak meg előttünk, melyek teljesen más – mondhatni időszerűbb/korszerűbb/újszerűbb – megvilágításba helyeznek egyes fogalmakat. Szerzőnk ugyan gyakran megteszi ezt, és kedveljük is az írásait; de azért ezeket érdemes úgy elolvasni, hogy akár ösztönzőleg is hassanak ránk. Bíztassanak, hogy gondolkodni érdemes, mert az minden tettünk javát fogja szolgálni; főként, ha valami komoly elképzelést akarunk megvalósítani. Lássuk!
Sokat gondolkodtam azon, hogy miért is akar az ember olyat alkotni, ami figyelemfelkeltő, különleges, egyedi; vagy miért van benne az a vágy, hogy különbnek láttassa magát a többieknél.
Talán arra gondol, hogy esetleg valami örökérvényűt hoz létre és így ő maga is egyfajta öröklétet nyer; vagy azt, hogy neve fennmarad, míg világ a világ?
Persze mindig megtapasztalhatjuk, hogy miként, milyen meglepő hirtelenséggel, mintegy megmagyarázhatatlanul tűnnek el ilyen önjelölt hatalmasságok, uralkodók, birodalmak, megingathatatlannak hitt társadalmak, emberi tekintélyek.
A múló Idő pora igen gyorsan betakarja,és elrejti az emberi magabízás gólemeit; legyen az egy cifra építmény vagy akár egy egész, virágzó életvitelű társadalom. Gyakran hozom fel erre példaként azt az inka társadalmat, ami úgy tűnt el a világ szeme elől, hogy írmagja sem maradt, habár az akkori építményeik, a hozzájuk tartozó kultúrájuk és építészeti zsenialitásuk még ma is ámulatba ejtik a kutatókat.
A szenzációt (feltűnést) kedvelő botcsinálta (hozzá nem értő) figurák erre könnyen rámondják, hogy az inkák sorsát valamiféle világvége helyzet vagy akár földönkívüliek (ufók) idézték elő és ez milyen titokzatos. Pedig a magyarázat igen egyszerű; annyira fejlettnek, okosnak tekintették magukat, hogy önelégültségük okán nem vették észre, hogy árulók vannak köztük, és az sem tudatosult bennük, hogy mindeközben felélik a környezetüket, amiért is életterük hirtelen beszűkült. Az ökológiai ellehetetlenülést követően tömegével elvándoroltak és a világban szétszóródva, nyomtalanul felszívódtak, mint a reggeli köd a napsütésben. Hát, csak ennyi ez a nagy titok.
Vajon mit csináltak ők helytelenül?
Erre adhat választ a következő idézet magyarázata.
„Divide et impera!” – azaz, Oszd meg és uralkodj! Igaz ugyan, hogy némi képzavarra utalhat, ha azt, a Római Birodalomban használt hatalmi módszert már ismerjük, ami szerint a politikai és/vagy a gazdasági ellenfelek csoportjába kell azokat a résztvevőket megkeresni, akik meggyőződésükben megingathatóak; akikből olyan besúgókat, árulókat lehet csinálni, akik kisebb-nagyobb ajándékokért cserébe hajlandóak bomlasztani a rendet a saját közösségükben. A megosztottság ugyanis elgyengíti az addig erősnek hitt csoportot, s úgy az könnyedén legyőzhető.
A mai, politikai tolvajnyelvben ezt „szalámitechnikának” nevezik. Régen is használták és ma is alkalmazzák ezt, habár azt láthatjuk, hogy a legtöbb politikai áramlat bizony csak kérészéletű (pillanatnyi).
Nyilván, hogy egy egész társadalom vagy akár az egész emberiség eltűnéséhez valami sokkal komolyabb ok kell, mint egy kisstílű politikai csalás. Ez pedig nem más, mint az előbb leírt idézet valódi lényegének a fel nem ismerése és a saját képességek rosszul való értelmezése.
Vajon akkor még milyen mondanivalót, iránymutatást rejthet az, hogy: Oszd meg és uralkodj!
A jelenlegi kor túlfogyasztási őrülete, a környezeti állapotok helytelen értelmezése ad választ mindenre. Az emberek zöme mindent önmagának akar és a környezetében mindenek feletti uralomra tör. Nagyon ijesztő, hogy e két dolog jelenlegi megléte nagyon hasonlóvá teszi a mai helyzetet az ókor hatalmi és társadalmi katasztrófáihoz (lásd: az inkák eltűnése), ám
jelen esetben az emberiség további létéről van szó.
Mit csináltunk, mit csinálunk hát rosszul? A válasz egyszerű! Nem akarjuk megosztani másokkal azt, amiből feleslegünk van és elfelejtettünk magunkon uralkodni.
Az anyagi és a fogyasztási javak féktelen felhalmozása felborította az Ősi Rendet, sérülékennyé tette a környezetet, túlhangsúlyozta egyes társadalmak, emberi csoportosulások valódi jelentőségét és ez magától értetődően tömegekben szült elégedetlenséget, haragot; ezt éljük át manapság.
A tömeges el- és bevándorlás (migráció) és a környezeti válság témájáról az előzőekben már kifejtettem a véleményemet és a következtetéseimet, de nem árt ezt újra és újra felemlíteni. Ezeket a folyamatokat látjuk manapság és a java még csak ezután jön.
A Természet úgy bekeményít, amilyet még nem látott soha emberfia, s ennek folyományaként vagy inkább ezzel egyidejűleg kezelhetetlenné válik az emberiség pillanatnyi viselkedése is. A jóléti társadalmak erősen megosztottak, ezért nem képesek az összefogásra, és ezért nem is fogják tudni megvédeni magukat.
A mi dolgunk csak annyi, hogy észrevegyük a mellettünk élőket! Ha kell, segítsünk önzetlenül és kart karba öltve, hittel felvértezve készüljünk az igazi próbatételekre.
Leitert András
