„Kedves Zsámbékiak!
Köszönjük Istennek a felemelő estét, amelyet veletek közösen élhettünk át augusztus 25-én a Zsámbéki Öregtemplom szent falai között. Képzeletünkben, de sokkal inkább a hit szemüvegén keresztül megjelenhetett előttünk a romtemplom összes kiegészítése – általatok. Amint ott több százan együtt dicsőítettük az énekünkkel és az életünkkel Istent, elkezdődött a templom restaurálása: élő kövekből, belőletek!
Hisszük, hogy az Ezékiel próféta könyvében, látomásban megjelenő templomhoz hasonlóan innen is egy titokzatos forrás fakadt fel, hogy aztán elinduljon, folyóvá szélesedjen, meggyógyítva mindent és mindenkit, amerre csak elér.
Halleluja, hogy ennek a csodának, Isten közöttünk kibontakozó művének közösen lehettünk részesei.
Ha hívtok, ha lehet, jövünk máskor is! Imádkozzatok érte, ahogyan eddig is tettétek!
És egy virtuális nagy ölelést hadd küldjünk a polgármestereteknek is, aki ilyen nagy nyitottsággal állt az alkalom mellé!!!”
Fotó: Tóth András/Dicsőítő Sziget