Manapság sokan és sokszor esnek abba a hibába, miszerint azt gondolják (meggyőződésem, hogy hibásan), hogy mindenféle külső veszély ellen védve vannak a jelenkori technikák alkalmazása által. Értem ezen tárgykörben a térfigyelő kameráktól a kiberbiztonságig elterjedt védelmi rendszerek működtetését, azok jelenlétét a mindennapokban. De, vajon anyagi javaink és az adataink ilyetén való védelme elégséges-e ahhoz, hogy biztonságban tudhassunk mindent, ami létünk lényege? Abban bizonyára egyetértünk, hogy világunk bonyolultsága mindig új és új behatolásra alkalmas tereket nyit meg azon ördögi erők előtt, amelyek léte éppúgy nem kérdéses a ma emberének, mint az internet lényege. Ma már az idősebb generációk (50 éves kor feletti boomerek) is egyre magabiztosabban értelmezik azokat a fogalmakat (adatfelhő, sávszélesség, IT-szektor, online vásárlás, stb.), amit a fiatalabbak úgy, olyan természetességgel élnek meg, mint a például a légzést. Próbálunk minden védelmi képességet fel- és kihasználni, hogy megnyugtassuk magunkat a biztonság terén. Bizonyára abban sincs vita köztünk, hogy a névtelen és rejtőzködő gonosztevők száma is annyi – vagy még akár többszöröse is azokénak –, mint akik próbálnak tenni értünk. A támadók és a védők között ott van az esendő emberek tömege, és mint valami könnyű dióhéj a háborgó tengeren, csak csapódik ide-oda a mesterségesen keltett hullámok szeszélye által, és zúzódik szét a lét szikláin. Vajon ki menthet meg; kiben bízhatunk feltétel nélkül? Leitert András állandó szerzőnk írása.
A címben szereplő két nevet a görög mitológiából ismerhetjük, habár nem feltétlen kell mindenkinek jártassággal rendelkeznie ebben a témakörben; de ha néhány mondatot leírok róluk, akkor már könnyen megérthetjük, hogy az ókor mesebeli mondavilága egyszerűen beilleszthető a mai ember/emberek – nagyon is – valóságos létébe.
Szkülla és Kharübdisz két elvarázsolt nimfa (istenség, szellemlény) volt, akik egy szűk tengeri szoros két oldalán tanyáztak, és az arra elhaladó hajók tengerészeit fogyasztották el.
A nimfák egyébként eredendően olyan, gyönyörű fiatal hölgyek lehettek, akiknek a hangjától elbódult mindenki, aki csak meghallotta azt. Az elbódult emberek pedig önszántukból mindent megtettek ezután, amit csak mond-tak nekik. Az említett két nimfa is ilyen mesebeli teremtmény volt, csak vétettek az akkori „istenek” ellen, ezért szörnyekké lettek varázsolva, és az említett tengeri szoros két oldalán egy-egy barlang volt a lakhelyük. A külsejük ugyan csúf lett, de a csodálatos szépségű, bódító hangjuk megmaradt. A gya-nútlan tengerészek nem láttak a barlangok mélyére, csak a kábító hangokat hallották, és besétáltak a barlangba, ahol már várta őket a végzet.
Odüsszeusz, Ithaka királya volt, és a trójai háború után hazafelé tartva Ő is áthaladt ezen a tengeri szoroson.
Tudta, hogy milyen veszély leselkedik itt rá és katonáira, de mindenképpen hallani akarta a nimfák hangját. A katonái fülét betömette viasszal, magát pedig szorosan kiköttette az árbochoz. A saját fülét nem tömte be, és amikor áthajóztak a szoroson, meghallgathatta a csábító hangokat. A szoros köteleket majdnem elszaggatta, annyira vágyott a hang felé; ugyan a kötelek véresre horzsolták a testét, de megmenekült. Nem úgy, mint néhány tengerésze, akik titokban kivették a fülükből a viaszt. Ők megbabonázva a vízbe vetették magukat és beúsztak a barlangokba. A szörnyek pedig vagy megették őket, vagy életük végéig a nimfák szolgái lettek; eddig a mese.
Mondás is keletkezett a történet folyományaként.
Az az ember, aki úgy éli az életét, hogy engedi azt, hogy álságos csábítások vegyék állandóan körül; sőt szándékosan arra kormányozza élete hajóját, az mindig: Szkülla és Kharübdisz között tévelyeg.
Ez az életmód és az efféle gondolkodás állandóan veszélyhelyzetben tartja a könnyelmű és hiszékeny embert; és előbb vagy utóbb, de bekerül a szörny karmai közé.
Manapság persze tudjuk, hogy ilyen szörnyek nincsenek, és legtöbben már nem is hiszünk a mesék-nek. Pedig szörnyek vannak ám! Mégpedig olyanok, akik meséket, pontosabban ordas hazugságokat zúdítanak ránk. A mai szörnyek ember formájúak, de az eltorzult lelkük és a rettenetes gondolatiságuk miatt halálos veszélyeket jelentenek mindennapi életünkre, a saját és gyermekeink jövőjére, az egész teremtett világra.
A ma szörnyei nemcsak emberi külsővel rendelkeznek, hanem még olyannyira fondorlatosak is, hogy akinek a lelkébe és gondolataiba képesek beférkőzni, annak vége.
Persze, itt ma már nem valamiféle véres feldarabolásról van szó, hanem a lelki és gondolati rabságról, szolgaságról. A ma szörnyei képesek mindent eltorzítani az – egyébként – eredendően tisztalelkű, őszinte, jó akaratú és az Isten képmására teremtett emberben. Az emberi külsővel, de sátáni belsővel rendelkező gonoszok szinte észrevétlenül és álságos módon berágják magukat a mindennapokba; gyermekeinket
már az óvodában „megmérgezik” természetellenes tanokkal (gender-filozófia); a fiúk lehetnek lányok, a lányok lehetnek fiúk; bárki lehet bármi, és bármit is megtehet büntetlenül.
Jó példát szolgáltat erre az állításra az az angliai eset, amikor is egy vidéki kisvárosban élő hölgy (vagy mi?) feleségül ment a helyi vasútállomás épületéhez; még fénykép is volt az eseményről. Ez ugyan első ránézésre viccesnek tűnik (és igazából lehet, hogy csak lájkvadász ostobaság), de lényege és célja a valódi értelem kipusztítása.
Ezek az ártó, aljas szándékok olyan zavart okoznak a még képlékeny lelkületű fiatalokban, amit már soha többé nem lehet rendbe tenni. Ez a zavar már magában is elegendő lenne ahhoz, hogy ne legyen a mai fiataloknak biztos lelki talapzaton álló jövőjük; ám, a felnőttek (és főleg ők) is célkeresztben vannak. Az ő megtévesztésük által lopakodik be a romlás az élet legkisebb és legféltettebb szegleteibe is; a családba, a magánéletbe.
Manapság már milliónyi Szkülla és Kharübdisz leselkedik ránk;
s az elmét és a lelket nem lehet mással (viasszal) levédeni, csak az Istenben bízó igaz hittel és az abban való mély meggyőződéssel. A saját és gyermekeink jövője azon múlik, hogy engedünk-e a hamis csábításoknak; behódolunk-e az örök rabságba döntő világi erőknek!
Leitert András
