Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

2023. október 18-án a világ minden táján imára hívják a gyermekeket és közösségeiket, hogy a Rózsafüzért imádkozva elősegítsék a világ egységét és békéjét. Az imakampány elsődleges célja, hogy újra felélessze az ima erejébe vetett hitet. Mindez pedig felhívás arra, hogy emlékezzünk a fatimai Szűzanya szavaira, miszerint a rózsafüzér őszinte gyermeki és bizalommal teli imádsága valóban megváltoztathatja a világot, legyőzheti a gonoszt és békét hozhat. És mindannyian érezhetjük, hogy erre van ma a legnagyobb szükségünk.

Október 18-án a világ minden táján gyermekek imádkozzák a rózsafüzért. Fatimában a Szűzanya arra utasította a három látnokgyermeket, Luciát, Franciscót és Jacintát, hogy imádkozzák minden nap a rózsafüzért, hogy a világ számára békét hozzanak.

Az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” imakezdeményezés fő célja, hogy megmutassa, hogy a gyermekek bizalommal teli imája nyílként repülhet egyenesen Isten szívébe, és ezért olyan különösen nagy ereje van. A gyermekek világméretű, közös rózsafüzér imádkozása sok kegyelmet hozhat a világra és nagy áldás a családok és az Egyház számára.

A kampány ötlete 2005-ben született Venezuela fővárosában, Caracasban. Miközben több gyermek imádkozta a rózsafüzért egy kegyhelyen, a jelenlévő nők közül néhányan mélyen megtapasztalták Szűz Mária jelenlétét.

Azonnal Pio atya ígérete jutott eszükbe: „Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, a világ megváltozik”.

És pontosan erről van szó: a gyermeki ima erejében való bizalomról. Jézus tanít minket: „Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 18,3).

Forrás: Bízd rá magad