„Az első dalról lemaradtunk. Egyébként jött tőlünk mindenki. A nagyobb gyerekeink különleges módon szorítottak a kortársaiknak. Jó volt csak úgy lenni. Általában nehezemre esik olyanokat meghallgatni, akik hozzám hasonlóan Istent dicsérik a dalaikkal. Most azonban semmilyen »kritikai vizsgálódás« nem rontotta el az estét. Mint a bársony úgy simogatott a muzsika.
A dalok közötti összekötők valódi és őszinte tanúságtételek voltak Isten hatalmas szeretetéről. Egymást le nem gyűrő, arányos vokál, jól összerakott és kigondolt zenei alap. Mentes minden kivagyiságtól, mert jobban akart arról szólni, hogy Isten ki. Ezért a fellépőkhöz lelki attitűdben engedelmesen igazodó közönség hullámokban kifejezésre juttatott hálája is teljesen annak szólt, aki miatt ez az este létrejött.
A merész, közhelyek nélküli megfogalmazások a dalokban arra késztettek, hogy átgondoljam, hol is vagyok és mi az életemben a legfontosabb. Egy igazi montázs tárult elém a hazai műfaj kezdeteitől, amely immár az újabb dicsőítő generáció szűrőjén ment át és kapott új értelmezést és ahhoz párosult hiteles lendületet, hogy a majd’ fél évszázados dalok újabb ötven évet érhessenek meg, lassacskán elszakadva a szerzőiktől és átkerülve az időtálló, vagy az idő felett álló dalok gyűjteményébe.
Egy dal tőlem, tőlünk is felcsendült. És hiába tört el a szám közepén a közjátékot eljátszani hivatott hegedű, a csapat megállíthatatlanul zengte, hogy kereszt az égbe száll. Hiszen nincsen más út az új generáció dicsőítői számára sem, csak a megváltó Jézus oldalán.
Bátor és erős csapat indult útnak az identitásukat meghatározó koncerten. Egyért imádkozom: hadd legyen az identitásuk Jézus Krisztus. Akkor jó lesz az irány! Ja? És azzal, hogy a dicsőítők új seregét látjuk, nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk a fotelben.
Eljött az ideje annak, hogy idős és fiatal vállvetve kezdjenek el közösen küzdeni a szellemi harcban, amely körülvesz bennünket, és amellyel szemben a legbiztosabb fegyverünk Isten dicsőítése.
Köszönjük, 3in1!”
Gável András
Fotó: Nádudvari Krisztián
