Vannak, akik úgy érvelnek a jelenlegi Izrael-Hamász konfliktus kapcsán, hogy félreérthető lehet háborúról beszélni. Egy háború ugyanis két ország között jön létre, a Hamász pedig nem egy ország, csupán egy terrorszervezet. Sokkal inkább van szó tehát egy rendőrségi akcióról, amit a hadsereg hajt végre. A Szent István Intézet lényeglátó írása.
Számít ez egyáltalán? Ha onnan nézem az eseményeket, hogy bűnözők átmentek egy másik országba és lemészároltak egy fesztiválnyi fiatalt (plusz a rakéták, plusz a kibucok plusz a…), akkor azt joggal várja el a polgár a rendfenntartó szervekről, hogy ezt azért így nem kéne, deeszkaláció, majd prevenció, tárgyalások és ítélethozatal dukál. Ellenkező esetben, kicsit olyanná válik a történet, mintha egy mezei drogdíler a nemzetközi nyilvánosság előtt igazolná a maga moralitását. A drogdílereket elkapják a rendőrök és elzárják őket a közösségtől, hogy ne tegyenek több kárt. Nincs kérdés, hogy ő itt kérem el van nyomva a teljesen normális életösztöneivel, amikre hallgatva ő csupán gyűjtögeti magának a javakat és túlél. Izrael szempontjából egy jogos „rendőri” fellépés tehát elvárható.
Ugyanakkor megbocsátás van, újrakezdés van, a bűnöknek meg következménye is van. Egy Ali Agca megbánhatja, hogy lelőtte II. János Pált, feloldozást is kaphat. Az ember megtérésének ténye azonban nem változtatja meg azt, hogy a bűn következményét, a börtönbüntetést letöltse.
Mit kellett volna egy tökéletes keresztény teokráciának tennie Izrael helyében egy hasonló támadás elszenvedése esetén? Odatartani a másik orcát is? Hamis jámborság lett volna.
A védvonalak teljes újragondolása és tökéletes átjárhatatlanság biztosítása, esetleg egy minimális válaszcsapással fűszerezve? Izrael válasza a provokációra a nemzetközi színtéren sokak szerint túlzó. Ők, ott a Közel-Keleten, lassan egy évszázada nyakig a zsidó-arab konfliktusban úgy ítélték meg, hogy ez kell ahhoz, hogy hosszú távon a lehető legkevesebb zsidó vér folyjon.
Bosszúhadjárat. Megbocsáthatatlan bűnök. Ezek a szavak a keresztények számára azonban idegenek kell, hogy legyenek.
Ha az egyetlen valóban és tökéletesen ártatlan, ennek ellenére igaztalanul kivégzett (Isten)ember meg tudta bocsátani a világ minden igazságtalanságát, akkor kutya kötelességünk, hogy legalább elméleti szinten számolunk a lehetőséggel: nincs gonosz, amit Krisztus már le ne győzött volna, nincs bűn, amit ne bocsátana meg, nincs élet, amit ne tudna megmenteni – az ellenséget meg szeretni „kell”.
Ez a nagy feladat. Nagyobb ez, mint a Hamászt kifüstölni Gázából. Bűnnel nem lehet bűnt jóvá tenni, se kiigazítani, se helyrehozni.
Forrás: Szent István Intézet
