Lenin vagy nem Lenin? – az Eucharist iskolai dicsőítő koncertje Miskolcon

Az Eucharist együttes csapata folytatta iskolai turnéját. Ezúttal a miskolci Bársony János katolikus általános iskola meghívására tartottak dicsőítő koncertet advent elején mind a nyolc évfolyam aktív részvételével. A zenekar egyik tagja éppen ebben az iskolában tanult meg írni és olvasni, számolni. Az előadás előttaz ő tanúságtételét hallgatták meg a tanárok és a diákok. Az Eucharist együttes beszámolóját szemlézzük.

„LENIN ÉLT… JÉZUS ÉL!

2023. december 1-én a miskolci Bársony János (immár) katolikus általános iskolában tartottunk »SULIBULI«-t Jézussal. Az iskolai dicsőítő koncert különlegessége volt, hogy Szentpétery Zsolt (basszusgitár) éppen ebbe az iskolába járt 1981-től. Még az elsős osztályfőnökével is találkozhatott, aki azóta is tanít.

Zsolt tanúságot tett arról, hogy azon a helyen, ahol most Istent fogjuk közösen dicsőíteni, neki annak idején azt kellett kikiáltania: Lenin élt, Lenin él és Lenin élni fog. Lenin azonban meghalt – tette hozzá az Eucharist Zenekar zenésze. »Jézus viszont élt, él és mindörökké élni fog!«

Az ezt követő adventi iskolai koncertet ez a bizonyosság járta át. Három szinten ültek a gyerekek. A legkisebbektől a legnagyobbakig, sőt még a tanárok is bekapcsolódtak az énekekbe.

Különlegesen mély pillanat volt, amikor Istenhez, mint Atyához fordultak a jelenlévők, és közösen énekelték el a Miatyánkot és az isteni jóakaratra pozitív feleletet adó Áment. Több iskolás átérezte, hogy Isten valóban jó édesapa.

Legyen a dicsőség mindenért Istené!

Köszönet a nyitottságért, a páratlan vendégszeretetért és a szolgálatunk anyagi támogatásáért! Szálljon ezért Isten áldása az idén szeptembertől Jézus kezét fogó intézményre, tanáraira és diákjaira egyaránt!”

Forrás: Eucharist együttes Facebook oldala