Több évtized után újra felcsendül a Szonettkoszorú

Sillye Jenő 1983-ban zenésítette meg Kovács Gábor papköltő szonettkoszorúját, mely a keresztút 14 stációjára íródott. A “szonettkoszorú” egy nagyon különleges formája a versírásnak: összesen 15 szonettből áll, amelyek szigorú szabályok szerint kapcsolódnak össze. Az első 13 vers esetében az adott vers utolsó sora megegyezik a következő vers első sorával, a 14. szonett utolsó sora pedig ugyanaz, mint az első vers első sora.

Az utolsó, 15. szonett igazi koszorúvá fűzi össze a művet, hiszen az elhangzott 14 szonett első sorai adják ki együttesen az úgynevezett mesterszonettet.

A költők nagyon ritkán választják ezt a formát, hiszen nagyon sok egyéb szabályra is oda kell figyelni, 1923-ig nem is volt magyar nyelven írott szonettkoszorú: ekkor született meg József Attila A Kozmosz éneke című műve. Kovács Gábor papköltő tehát az egyik legnehezebb irodalmi formát választotta arra, hogy rendkívüli finomsággal bemutassa Krisztus szenvedésének történetét. 

A nagyböjti készület szinte elengedhetetlen részévé vált az a Keresztút, amely szintén a Kovács Gábor – Sillye Jenő szerzőpároshoz köthető. Az 1977-ben született művet azóta is rendszeresen hallhatta a nagyközönség: Jenő és zenésztársai az idei évben is több alkalommal végig imádkozzák a művet. 

A Szonettkoszorú azonban utoljára a ‘80-as években hangzott el élőben.

A darabot most leporoló zenészek között vannak, akik ekkor még meg sem születtek, és olyanok is közreműködnek, akik már a ‘80-as években is együtt játszották a darabot a szerzővel, így igazi zenei kuriózumnak ígérkezik az előadás.

A kifejezetten erre az alkalomra összeálló zenészcsapat tagjai között szerepel a keresztény könnyűzene mára ikonikus alakjának számító Borka Zsolt, lesznek zeneművészeti egyetemet végzett művészek, valamint jelenleg is könnyűzenei képzésben résztvevő, vagy azt nem rég befejezett diákok is: az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Egyházzenész II. kántor-gitáros képzéséről, a Weiner Leó Zeneiskola liturgikus könnyűzenei képzéséről, valamint a KAZETTA (Katolikus Zenei Tábor) tanárai, szervezői közül is.

A Szonettkoszorút három alkalommal hallhatjuk az idei évben:

Március 1-én, pénteken 19:30-tól a Káposztásmegyeri Szentháromság Templomban (1048 Budapest, Nádasdy Kálmán u. 2.);

Március 10-én, vasárnap 18:00-tól Piliscsabán, a Klotildligeti Jézus Szíve Templomban (2081 Piliscsaba, Klotild tér 1.);

Április 7-én, Irgalmasság vasárnapján, a 11:00 órakor kezdődő szentmise keretében a Pestszenterzsébet-Szabótelepi Jézus Szíve Templomban (1202 Budapest, Kossuthfalva tér 1–3.). 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk, hogy a nagyböjti készületben együtt énekeljük, imádkozzuk át Krisztus szenvedésének történetét. 

Sillye Gábor

Kiemelt kép: Nagy Lajosné Katalin