A napjainkban éppen nem aktív Signum együttes vezetője, Kindelmann Győző egy gyönyörű dallal ajándékozta meg a Szeretetláng Mozgalom tagjait és mindnyájunkat. A „Teljesen tiéd vagyok” című ének az Oltáriszentség élő Krisztusának írt „szerelmes dal”. A szerző Ne félj! című, minden magyar keresztény közösségben elterjedt éneke után minden bizonnyal ez a dicsőítő dal is szíveket fog megnyerni Istennek.
2024. február 22-én osztotta meg új énekét Kindelmann Győző a Szeretetláng Mozgalom hivatalos YouTube csatornáján. A magával ragadó szám felvételében közreműködött Tihanyi Dániel, akinek legalább annyira szíve közepe az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztus dicsőítése, mint magának a szerzőnek.
„Fiatal koromban az Oltáriszentség imádásában nem tudtam elmerülni. Az életkorom és a magánélet mélységei kellettek ahhoz, hogy felfedezzem, »annyira jó, Uram, nálad lenni«. Milyen jó lehetne, ha a mai fiataloknak nem kellene ennyit várni és ennyi kört leírni, hogy megtapasztalhassák, milyen csodálatos mindez!
Istent dicsőíthetem szemtől szemben, kezemben a gitárommal”
– vallotta meg egy korábbi interjúban a Szeretláng Mozgalom koordinátora.
A „Teljesen tiéd vagyok” című ének éppen ebből az egymás szemébe tekintő és egymásban gyönyörködő megtapasztalásból születhetett – legalábbis erről tanúskodik a költői szépséggel, mégis közérthetően megfogalmazott dalszöveg.
„Örök lánc köt tehozzád” – halljuk, énekeljük közösen a dal záró sorát. Énekeljük sokat ezt a Jézus Krisztusnak megfogalmazott, őszinte szeretettől megfogalmazott új himnuszt. Engedjük, hogy Krisztus vére gyógyítson és tisztára mosson bennünket. Visszhangozzon bennünk Loyolai Szent Ignác Krisztus Lelke szentelj meg engem kezdetű imádságának a sorok között átsejlő lelkisége! Adjuk át önmagunkat teljesen Jézus barátságának, akivel eleven kapcsolatban lehetünk, miközben Őt imádjuk az Oltáriszentségben.