Hazajöttünk – a Gável testvérek keresztutat énekeltek a Szent Család-templomban (VIDEÓ)

2024. március 1-én a Szent Család-templom háromnapos nagyböjti lelkigyakorlatának részeként teljesített könnyűzenei liturgikus szolgálatot Gável András, Gável Gellért az Eucharist együttesből gyermekeik és rokonaik aktív közreműködésével. A szentmisét követően a testvér szerzőpáros előadta Sillye Jenő és Kovács Gábor Keresztút című, 14 tételből álló darabját. Az egyes stációk között szentírási igeszakaszok hangoztak el. A szentségi áldásban részesült és szép számban megjelent közönség a süketnémák kézjelével élve fejezte ki háláját az előadóknak a zenei és lelki ajándékért.

„Hazajöttünk” – jelentette ki in medias res Gável András bevezető köszöntőjében. A Szent Család-templom közösségében felnövekedett énekes hozzátette: „A szentmise előtt bementem a szentély mögötti hittanterembe, ami annyira kicsinek tűnt. Gyerekként nekünk ez volt a minden, amelyről azt gondoltuk, hogy a világ. Álltam ott percekig, és néztem a méreteket, hogy mindez hogyan lehetséges. De éppen ilyen egy fészek. Nem olyan nagy, viszont onnan indul el minden, amelyre később az életben szükség van.”

Az előadó megköszönte a jelenlévő szüleinek azt az „edényzetet”, amelyet kialakítottak az ő és testvérei lelkében. Ezt az edényt tudta és tudja megtölteni Isten hittel, amely egyedül tőle származik, az ő ajándéka.

„Ez a hit ma sem táplálkozhat másból, mint a kapcsolatból Istennel. Ez egy élő kapcsolat: nem megszokás, nem egy helyben álldogálás, hanem egy gyönyörű élet” – mutatott rá Gável András.

A gitáros dicsőítésvezető az előadás előtt méltatta a mű szerzőit. Kiemelte Sillye Jenő barátságát, akit a Gável testvérek még egészen kiskorukban ismertek meg, éppen a Szent Család-templom falai között. A keresztény könnyűzene veterán apostola ugyanis számos alkalommal hozta el annak idején oratorikus műveit a kommunizmus évei alatt a földalatti katolikus ifjúsági élet Szondi utcai fellegvárába.

Az előadás végén, amolyan ráadásként a jelenlévők közösen énekelték el az Imádott Jézusom kezdetű imádságot. Ezalatt Babos Áron atya szentségi áldásban részesített mindenkit.

Fotó: Dicsőítő Sziget