Gável András Facebook bejegyzésében a 48-49-es szabadságharc vívmányait és az örök isteni értékeket hasonlította össze és tette mérlegre.
A francia forradalom „vívmányait” magán viselő magyar szabadságharc hagy bennem valamiféle mélyen jelző nyugtalanságot. A ma újra közkedvelt „szabadság, egyenlőség, testvériség” hármas jelszavának Istenhez csekély köze sincs. Ugyanis a szabadság szele egyfajta katolikus egyházzal szembeni alapállást és egy újfajta, csinos külsőben megjelenő pogányságot is magával hozott.
A „szabadságból” szabadosság és a bűnt a bűnössel együtt elfogadó hamis tolerancia lett. Az „egyenlőség” lendületével az isteni abszolút igazságot döntötték le trónjáról. A „testvériség” – amelyet Ferenc pápa is, jóllehet más értelemben hangsúlyoz a „Fratelli tutti” kezdetű enciklikájában – pedig elfelejti, hogy csak azok egymás testvérei, akik a mennyei Atya gyermekei, és ilyen módon a Megváltó társörökösei. Az általános testvériség mindenkire történő kiterjesztése éppen a megváltottságunk kincsét bagatellizálná el a végletekig.
„Az igazság szabaddá tesz” – olvassuk a Bibliában. Nézzünk tehát szembe az igazsággal, és nagyon gyorsan tegyük tisztába, hogy mit ünneplünk és mit nem ünneplünk március tizenötödikén keresztényként!
Nem vagyok abban biztos, hogy az Isten létezését zsigerből tagadók – politikusaink, szomszédaink, bárki – a fennhangon elszavalt Nemzeti dal közben mégis csak imádkozni szerettek volna. Itt semmi ilyesmiről nincsen szó, legfeljebb az „így is lehet kereszténynek lenni” divatos, ám hamis színjátékáról. Bármennyire is szeretnénk elhinni, hogy a „magyarok istene” az egyetlen élő és igaz Istenre vonatkozó megszólítás, fogadjuk el fájdalmasan, hogy ez a „magyarok istene” a pogányok évről évre felmelegített ura, akinek oltárán még a kommunisták is előszeretettel mutatták be áldozataikat a letűnt ateista rendszerben.
Még mielőtt valaki azt hinné, hogy nem szeretem a hazámat, annak üzenem: jobban szeretem a népemet annál, mint hogy bálvány, pogány, nem létező istenek hódolatára buzdítsam. Hiszem, hogy Isten a „magyarok Istene” is. Éppen úgy, ahogyan a románoké, az ukránoké, az amerikaiaké vagy az irániaké.
Ez a mindenható Úr mindenkit szeret. Személyes szeretettel szeret engem, és személyesen szereti Magyarországot. Ő féltékeny Isten, és nem engedi, hogy az ő népét háromszavas mottóval ragadják el tőle. Ezt a szellemi harcot láthatjuk a szemünk előtt, miközben megóvjuk gyermekeinket, családunkat, hitünket az istentelen támadásoktól. Magyarország nem eladó! „Esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!”
A valódi szabadságharc tehát folytatódik.
