Születésünktől kezdve folyamatosan kapcsolatok lehetőségének sokasága veszi körül mindennapja-inkat; sőt, minden életkornak vannak jellegzetes kapcsolati jellemzői. Ahogy mondani szoktuk: Ennek is eljött az ideje! A teljesség igénye nélkül idézek csak néhányat. Kisgyermekként a teljes nyitottság van bennünk; tulajdonképpen olyan sokszínű ez a paletta – a plüssmacitól elkezdve, a labdán keresztül, a nagyítóig, a parittyáig, a … –, akár a végtelenségig is lehetne sorolni. Ahogy testben, lélekben és szellemileg is fejlődünk, egyre inkább kialakul az az érdeklődési kör, ami többnyire később is meghatározza a gondolkodásunkat. A kamaszkor is telve van vágyakkal, álmokkal, tervekkel, barátságokkal, szerelmekkel. Itt is sokáig tartana felsorolni mindent, de azt már lehet érezni, hogy változik az érdeklődési kör/körök tartalma, minősége. Aztán felnőttként még tovább komolyodunk; eljutunk a vágyak megvalósításának a korszakába; tulajdonképpen letisztul bennünk az, hogy kik is vagyunk.
A bevezetőben leírtak ugyan éppen csak megkarcolják az emberi élet/gondolkodás/cselekedetek felszínét, a múltat, a jelent; de azt érdemes mindenkinek időnként alaposan átgondolni, hogy meddig is jutott el az élete minőségét és tartalmát tekintve. Itt már egyre inkább teret kap a lélek; az, amelynek a minősége csak tőlünk, döntéseinktől függ. És az is kijelenthető, hogy
a lélek által van valamink, ami csak a miénk, amelynek az alakítása csak a saját felelősségünk; amibe ugyan beleszólnak sokszor külső körülmények, de igazából magunk vagyunk az irányítók.
Öröm, bánat gyakran éri az embert az idők során, és ezekből aztán – jó esetben – leszűrjük a tanulságokat, és ezek alapján megyünk tovább. De ugye, milyen is az ember? Ha a kapcsolatai – baráti, szerelmi, munkahelyi – nem is végződnek jól, akkor sem adja fel, hanem ezek terén is továbblép; mert reméli, hogy a következő majd szebb, jobb, tartalmasabb, őszintébb lesz, mint az előző. Az Idő mindig a helyére teszi ezeket, hiszen eleinte mindenben több lehetőséget látunk (ezt vágyjuk titokban), mint amit ténylegesen hozni is fog. Aztán elkönyveljük magunkban azt, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt reméltük vagy vágytuk.
Az nem emberi hiba, hogy valamibe túlzottan beleálmodjuk a vágyainkat; ez inkább a gyermeki tisztaság és bizalom felnőtt kori leképződése; és ezt érdemes is komolyan venni és nem feladni. Persze a sokadik csalódás, melléfogás után gondolkodóba esünk, hogy akkor kiben, miben is lehet a hiba. Ilyenkor az a helyes, ha a magunk érzéseit elemezzük ki a legalaposabban, hiszen magunknak nem tudunk hatékonyan és sokáig hazudni. Ha ilyenkor rájövünk arra, hogy mit és hol hibáztunk el, akkor akár még elveszni látszó kapcsolatok is újraépíthetőek. Az is igaz (és ez is jellemző az emberre), hogy egyes kapcsolati nehézségek okozójaként a másik fél vélt vagy valós hibáit nagyítja fel, és köröm alatti tüskeként éli meg ezt sokáig. Nyilvánvaló az, hogy
a kapcsolati minőségek nem csak egy emberen múlnak, és a megfelelő mélységű önvizsgálatot minden résztvevőnek fontos megtennie.
Aztán, ha ez mégis elmarad, akkor többnyire csalódottan odébb állunk. Ritka lehet, hogy valaki még ne került volna ilyen helyzetbe. Az emberi elmagányosodás okai tehát többösszetevősek. Ennek folyományaként aztán olyanok leszünk átvitt értelemben, mint Móra Ferenc cinegéje, aki cipőt keresett magának; vagy akár említhetném Vörösmarty Mihály: A merengőhöz című versét is.
Eleinte én is úgy voltam ezzel, hogy egyre elővigyázatosabb lettem – talán még gyanakvó is – az új emberi kapcsolatok terén, de csak most értettem meg azt, hogy azok a lépések, amelyek kissé eltávolítottak az emberektől, pontosabban szólva segítettek abban, hogy ne értékeljem túl őket,
nos, azok a lépések viszont közelebb vittek ahhoz a Mindenható Istenhez, aki megkérdőjelezhetetlen, akinek minden felénk való próbatétele a javunkat szolgálja, akiben mindig bízhatunk, akinek a döntéseit a kellő időben mindig megértjük, akiben még sosem csalódott senki emberfia.
A címben feltett kérdésre akár többféle válasz is adható, de ezek közül csak egy van, ami helyes:
NÉLKÜLE SEMMIKÉPPEN!!!
Leitert András
