A katolikusok Úrnapján az Oltáriszentséget, más szóval az Eucharisztiában jelenlévő Jézus Krisztust ünneplik. Elhiszik Jézus utolsó vacsorai szavait, amikor azt mondta a kovásztalan kenyérre: vegyétek, ez az én testem! Hozzáfűzte: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Rögtön az első keresztények már megkülönbözteték a kenyértörés során magukhoz vett élet kenyerét a sima egyéb ételtől. Miért nincsen akkor egység a keresztények között az Eucharisztiával kapcsolatban, amely a legtökéletesebb dicsőítéssel ajándékozhat meg bennünket. Mégis hogyan?
Az emlékezetet a szó eredeti, héber jelentése szerint értették: megjelenítő emlékezetet értettek a kifejezés alatt. Emiatt hitték és vallották a keresztények, egészen a reformációig, hogy Jézus valóságosan jelen van a szentmise során átlényegült kenyérben és borban, amely az Ő valóságos teste és vére.
Ugyanolyan jelenlétről van szó, mint a latornak tett jézusi ígéretben. A megfeszített bűnös azt kéri a „zsidók királyától”, hogy emlékezzen meg róla, amikor az ő országába érkezik. Jézus válasza egyértelműen bizonyítja, hogy nem arról van szó, nehogy elfelejtse őt, hanem, hogy hadd legyen vele. Azt ígéri meg tehát Jézus: még ma velem leszel a paradicsomban! És nem azzal nyugtatja a bűnös kivégzettet, hogy na jól van, majd nem felejtelek el, emléked örökké a szívemben él majd tovább!
A katolikusok szentmiséjén átlényegült kenyér tehát maga Krisztus. Aki tehát magához veszi Krisztus testét vagy leborul az Oltáriszentség előtt, Jézus jelenlétével telik be, az Ő jelenléte előtt borul térdre. Ha ez nem így lenne,
a katolikusok Eucharisztiája szimpla bálványimádás lenne. De nem az.
Azok, akik Jézus Krisztus testét veszik magukhoz, egyesülnek a második isteni személlyel. Ennél nem létezik a világon nagyobb egység, még a férj és a feleség között sem. Teljes önátadásról van szó. Az áldozó a dicséret áldozatát mutatja be Istennek, amely maradéktalan és tökéletes áldozat Jézus Golgotán, egyszer s mindenkorra bemutatott engesztelő áldozata miatt. Ebben Ő tökéletes igent mondott az Atya tervére (ne az én akaratom legyen, hanem a tied). A dicséret tökéletes áldozatát mutatta be a maradéktalan engedelmessége révén az Atya terve iránt. Megváltói áldozatával áldotta az Atyát, aki Neki mindent adott, és a Szentlélek erejéből feltámasztotta Őt a harmadik napon.
Sokszor vágyunk Isten dicsőítésének teljességére. Mindannyiszor megtapasztaljuk mégis, hogy a mi dicsőítésünk tökéletlen és töredékes. Ám, amikor Jézus tökéletes áldozatához társulunk, azzal egyesülünk, a mi áldozatunk is a tökéletesség szintjére jut el, hogy kedves legyen az Atya számára.
Jézussal egységbe forrva dicsőítjük meg az Atyát. A szívünk együtt dobban Jézuséval, akinek egyetlen vágya az Atya dicsőítése.
Isten legteljesebb dicsőítésére tehát eljuthatunk, ha Krisztussal egyesülünk. A tökéletes uniónk az Oltáriszentség vételével lehetségessé válik. Az Eucharisztia vétele valódi hálaadás és dicsőítés lesz. Éljünk vele! Benne! Általa!
Gável András
